Tárca






Grecsó Krisztián
Akár a tévében


Zách néni a belső falra mutat, ahol a lichthof zsírpapírral beborított ablaka van. Szélső fal, mondja, ott kapott találatot a ház. A gyerekek a szobában bicikliztek. Bólintok, ez elképesztő. Zách néni is bólint, az. Az orvos nem hitte el, hogy abban a szobában voltak a gyerekek, hogy leomlott a fal, és kiláttak a bolgárkertekre, a mai Palota felé, ahol akkor puszta volt, a háború előtt meg kertek, de ahogy lőni kezdtek, eltűntek a bolgárkertészek. Kinézhettek: a lyukon át a pusztára.

Átjöttem a szomszédba beállítani a tévét, és ez lett. Elképzelek egy üres mezőt a Rákos-patakig. Zách Aranka kiment az utcára a bombázás alatt, mérgében vagy félelmében, nem tudja eldönteni utólag. Elindult a két gyerekkel orvoshoz, sikítottak a Thököly úton a bombák, ahogy a filmekben. Így mondja Zách néni, olyan régen volt, és annyira hihetetlen, hogy efféle egy emberrel megtörténhet, hogy úgy emlékszik rá, mintha a tévében látta volna. Valami korhatáros filmben. Csak az a képtelenség, hogy mikor fölidézi, magát látja. Ő játssza a főszerepet.

Mutatom a tévén, hogy megvan az egyes. Rögzítve. Zách néni mosolyog, gondoltam, hogy maga ért hozzá. Egy asszony zokogva vitte le a rendelő mögött az óvóhelyre a gyerekét, a kertben nyílt a pince, és Zách Aranka látta a gyerek feje lógásáról, hogy már nem él, hiába a zokogós kapkodás, a kisfiú halott. Ő akkor még nem látott halott gyermeket, de elsőre fölismerte, hogy nem úgy lóg, mintha aludna. Lazább, tehetetlenebb volt, testrész lett a kinyúlt nyak, akár valami haszonállaté, a körhangra kilógatott libáé, hosszú, vékony selymes nyak, szőke pihékkel, és a kis gallér, keménygallér volt a hófehér ingjén, a rövidnadrág meg sötétkék szövet, élére vasalt. Valami ünnepség lehetett, gondolta Zách Aranka.

Mi legyen a hármas csatornán, kérdezem, de nem kapok választ. Odateszem a Dunát. Még éppen befértek ők is a légópincébe, Zách Aranka és a két gyerek, az ottani lakók csodálták őket, és haragudtak rájuk, mert szűken voltak, de nem mertek szólni, talán mert a két Zách gyerek tekintete megrémisztette őket. Kábák voltak a gyerekek, mintha hipnózis alatt lennének, két merev tekintetű, kikapcsolt robot. 

Híreket adnak a tévében, sivatag, por, kabátos katonák. Ötven csatorna van, mondom, soká tart, mire mindet mentem. Erre leül mellém, és ott folytatja. A halott gyerek édesanya őt nézte, meg a gyerekeit, nem ringatott, nem sírt, csak szorította a testet, hagyta, hogy lógjon a feje, markolta a vékony oldalát. Ő akkor megkérte az orvost, hogy vizsgálja meg az övéit. A férfi pulzust tapintott, semmi mást, és azt mondta, rendben, jól vannak, mi érte volna őket. Hát az, felelte Zách Aranka, hogy abban a szobában voltak, ahová becsapódott a bomba, három és fél méterre tőlük leomlott a fal.

Hagymát pucol a képernyőn egy idős, kiégett színésznő. A túró a földre borul. Eszembe jut a klasszikus mondat, „megeszik ezt még a pesti népek”.

Zách néni mesél tovább. Az orvos a kőporos arcú, gyerekekre nézett; ő azt nem hiszi. Akkor az a kérdés, hogy hallanak-e. Zách Aranka zenetanár gyomra abban a pillanatban vérezni kezdett, a vérzés tényét persze még nem tudta, csak, hogy kérlelhetetlenül fáj. Hogy neki, egy zongoristának süket gyerekei lesznek. A másik asszonyra nézett, aki egy pillanatig mintha ringatta volna a sajátját, aztán mereven ült. Mintha már akkor is emlék lett volna. Egy fotó, ami beleég Zách néni fejébe. Ott van még most, ötven év múlva. Az orvos azt mondta: „maga egy szerencsés asszony, Zách Aranka!” Ő meg próbálta érezni ezt, de nem sikerült. Megkérdezte az orvost, mi történt a halott fiúcskával.

A doktor azt felelte, születésnapja volt. Keserűen elmosolyodott, a születésnap magában nem halálos, a születésnap túlélhető. Két szobával arrébb volt, két egész szobával arrébb! A cselédszoba szélét kapta el a bomba, senkinek nem lett baja az ijedtségen túl. Andriskának sem, csak ijedtség. Kizárólag az ijedtség, ismételte meg az orvos, miközben Zách Aranka gyerekeit vizsgálta, és ekkor Aranka már tudta, amit az orvos néhány pillanattal később ki is mondott, csak előbb arról beszélt, hogy ő szegte meg a tortát, mert Andriska még ügyetlen volt hozzá, és most már ügyetlen is marad. Imádta a csoki tortát, az első falatot emelte a kis villával a kis szájához, mikor az elképzelhetetlenül hangos csattanás kitörte az ablakokat, és a levegőben megállt az evőeszköz.  

A színésznő gyűlölködik, önmagát is gyűlöli, adásban nem tud főzni, mert az életben sem volt kinek, nem lett gyereke, kinek főzött volna. Elég jó a színházi zsömle. Lementem a csatornát, és Zách nénire nézek. Mondja, mi a történet vége. Az orvos látta, ahogy a gyerek szeméből eltűnik élet, hogy bármilyen szakképzett, tapasztalt szakember, nem fogja tudni megmenteni, és a szeme láttára, a torta elfújása után egyszerűen belehal az ijedtségbe az ő egyetlen, első szülött fia. Ennyi, mondom. Nincs több adó.






Összes munkatársi tárca:

Szabó Tibor: Kisnapló. Fehér()folyás
Kiss László: Totti és én
Gyarmati Gariella: Gera Katalinról
Kiss Ottó: Az elmerült kert (III.)
Kiss László: Az én történelmem
Erdész Ádám: Az elhallgatott múlt nyomában
Grecsó Krisztián: Nők, szöcskék
Szabó Tibor: Kisnapló. Fiamnak
Kiss Ottó: Az elmerült kert (II.)
Kiss László: Búcsúzó
Elek Tibor: A pályakezdés zavarai
Gyarmati Gabriella: A Munkácsy-életmű... VI.
Erdész Ádám: Húsz év után
Grecsó Krisztián: Érkezési oldal
Kiss Ottó: Az elmerült kert (I.)
Kiss László: Valami a fülnek
Szabó Tibor: azonosító: vendég; jelszó: nyugalom
Elek Tibor: Volt neki egy talapalatnyi földje
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján V.
Grecsó Krisztián: Don Quijote ebédel
Erdész Ádám: Egy elfeledett párbeszédről
Kiss László: A harmadik év
Kiss Ottó: Esztergom felett az ég
Szabó Tibor: Nyilatkozat
Elek Tibor: Szabadság(Ir)ód(i)a
Grecsó Krisztián: Kopogós viharsarki jelleg
Gyarmati Gabriella: Kohán György kiállítása
Erdész Ádám: Egy alföldi polgárház kapuja mögött
Elek Tibor: A békési szonettkirály
Szabó Tibor: Rövidítés
Kiss László: Második síelés
Kiss Ottó: Irgalom
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű (...) 5.
Grecsó Krisztián: Tánciskola
Szabó Tibor: Lesszdenziorou
Elek Tibor: Noé bárkája felé
Kiss László: A temetés
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű (...) 4.
Erdész Ádám: 942 kép
Kiss Ottó: A másik ország
Grecsó Krisztián: Családi csomagolás
Szabó Tibor: Alibi
Kiss László: Megtudja a halálhírt
Elek Tibor: Szavak, a magasban
Gyarmati Gabriella: Képzőművészeti kiállítások (...)
Erdész Ádám: Egy szelet közelmúlt
Grecsó Krisztián: Hungarusz-tudat
Szabó Tibor: Valami a télről
Kiss László: Rókázás
Elek Tibor: Siket irodalom?
Gyarmati Gabriella: Kohán és a "szoc. reál"
Erdész Ádám: Gercsó Krisztián: Nagymama ajándékba
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág - Esti mese
Szabó Tibor: Testvérek, barátok
Kiss László: Őfelsége pincére
Gyarmati Gabriella: Csernus Tibor festményei először Békés megyében
Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben
Elek Tibor: 110 éve született Sinka István
Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

2009. január 12.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Versíró pályázatot hirdet a StarbucksÁllami díjak a nemzeti ünnepen – 2020Kárpát Körút 1.0Az Aegon Irodalmi Díj esélyesei
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Beck Tamás verseiSzilágyi András verseiPál Dániel Levente: Isten esteNádasdy Ádám versei
Prózák
Márton László: RudiMolnár Lajos: Hülye egy történetKiss Benedek: (Az Élettöredékekből)Tallér Edina: Időzítő
Kritikák
A lélekvándorlás plakátmagányaHazudni magunknak történelmetKis magyar rendszergazdák – Bödőcs Tibor könyvéről Végeláthatatlanul - Nevezd csak szeretetnek
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA