Tárca

Fejléc




Szabó Tibor
Lőni a gépen a kékeket



Bujdokolsz a tájban, múzsa, rejtve vagy — lenge erdei tünde. Ennyi, erre futja bel cantóilag, semmi többre, mert csak Jónást olvasok mostanában, izomlíra, vérvalóság, odabasz, mint Páli Zsombi a múltkor egy szemtelen óvodásnak, nem haragból, inkább jó szándékkal a nyaklevest az utcán, így tanítva, büdös kölke, hogy az élet nehéz. Jólesett, mondta Zsombi, ahogy nekem is a Jónás, A testem nem az orgazmus határa, így a költő, hát ja, nem az. Bár a vére kibuggyant azért másnap, mármint a Zsombié, mert az óvodásnak apja van (válás később), és a pofozkodó barátom bevert orrát tekinthetjük akár jelnek is. Hogy hígítani kéne mással ezt a Jónást. Hartayval, mondjuk. Varázskocsmák versvilága, és az álmodó tehenészet, andalít a spleen a borban, bor torokban, mert néha tényleg kell a szép, a gömbölyű. Meg hogy jók a versek, az se mindegy.


Bujdokolsz a tájban múzsa. Hiába ül napocska a régi homlokon, hiába fény a szájban is, nem talállak. Mert értekezletekre jár az ember (intézményt vezetni, város szekerét tolni így lehet). Hosszú asztaloknál ülve számokat válaszol, ha kérdezik, járulékokat válaszol, ha kérdezik, koncepciót válaszol, ha kérdezik — pénzt keres az ember. És ez jól is van így, de tény mi tény, a tárgyaláson múzsa nem terem, ritkán. A tájban bujdokol helyette. És amikor az ember nyújtózik nagyot két fejlesztési terv között, és a hosszú asztalok mögötti vitrin tükrében látja önmagát, akkor meglepődik, elképed szinte, mert érthetetlen, hogyan történhetett ez, hol szedte össze, hol költözött belé a le nem tagadható öregség, ami a tükörből vissza — észre se vette. Aztán a számok újra, figyelni kell, a tárgyalóterem felizzik, előirányzatok pattognak, költségvetési tételek jobbra-balra, egymásnak feszül a sok vitéz, a vendég welsz urak (/hölgyek) egymást húzva, tépve, az elnök pedig egy osztályvezetővel ordít éppen, Nem veheted meg, Zsuzsa, hát nem érted?! Olvasd le a számról, NEM VE-HE-TED MEG! És az ember Zsuzsára néz akkor, a homlokára, hogy hátha ott a napocska, majd a szemébe, hogy vajon múzsa-e. De nem. Zsuzsa csak venni akar valami drágát.


Valahol a tájban ott a rejtve élő, és a fény a szájban, homlokon tilak, de bujdokolva, nagy esők jönnek, meg kéziratok, feladatok vagonnal estére, a mélfiók rogyadoz, mert éjszakánként a másét olvassa az ember, ez a dolga, rakni formát, képet, gépi otthont az idegen ihletnek, és jól is van így, de tény mi tény azért — a mások ihletében múzsa nem terem (Illyésné kivétel).


S ha egyszer úgyse, semmi módon, hát legyen (gondolta az ember), legyen ma minden másképp, rogyassza rá Isten azt a kéziratos-költségvetéses-múzsás eget a világra, hogy ne is térjen magához holnap reggelig. Bel cantók helyett a Jónási vérvalóság, vagy vér legalábbb, akóval, játék a cédén, net kihúz, mobil eltemetve, család indokínai körúton, aztán hajrá, Galaktikus Harcmezők nyitják a teret, birodalmi lépegetők zárótüzével alázza szét az ember az ellenállók seregét a képernyőn, de erővel ám, mint Zsombi a szemtelen óvodást. Lézerágyúk ciccennek, rombolók halálos morajlása borít baljós árnyat a Dagoba rendszerbéli tájra, és pusztít az ember, az jó nagyon, cafatokra lő minden moccanót. Egészen estig a totális háború, és bokáig, térdig már a kék egyenruhás hulla mindenütt (az egyik ellenálló mintha az elnökre hasonlítana, arra gyorsan atombombát), amikor feltűnik a képernyőn a rebellisek vezére, a főlegyőzendő, lenge galaktikus ruhában, a szája fénylő, és napocska homlokon, Lead me my Lord!, susogja Leia hercegnő, az emberre néz az üveg mögül — a kép megáll. Megfagy. Aztán tovább, persze, golyó Leia fejébe, fanfár akkor, győzedelmi ének, a játék megnyerve, és elfelejtődik hamar (mert munka újra, net visszalőve) a másik, a régi, ahogy lesütött szemekkel áll az erdei tünde a nyári délutánban, lenge szári a vállán, szeles erkélyen mind a ketten, az ember fáradt és öreg, Vezess engem, mondja a múzsa, nyugtalan remegés a hangjában, a kíváncsiság, hogy a test vajon minek határa, de a szem lesütve marad végig — később meg elbujdokolt a tájban. Nagy baj ez.




Kapcsolódó:
A Munka-társ rovat tárcái
Szabó Tibor honlapja a Bárkaonline-on

Főlap

2007. március 04.
Hozzászólások (2)
2007. március 10. 12:19
SzT
túlórázott a PhotoShop -- de aztán feladta:PP ez van
***
különben hommage a\' Csapadék:
\"Belül az állat tölti a tárat,
lövi a gépen a kékeket.
Te meg csak nézed, hogy fogy az élet
-- valami örökre elveszett.\"
2007. március 10. 09:11
K. Poll
Ejnye! golyó Leia fejébeMiért nem a birodalmiakat irtod?
Ennyi tellett a cikk témájához tőlem. Alapvetően azt akartam írni, hogy ez a kép jobb - személyeskedő határán) -
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png