Üzenet a palackban

 karinthy frigyes kozepmeret

 

Kiss László

 

De miért nem ír a költő verset?

 

Karinthy Frigyes: Üzenet a palackban

 

Évekkel ezelőtt egy úgynevezett irodalmi ügyekben tájékozott haverom azzal hencegett, hogy azért olvas Karinthyt, mert Frigyes (így említette, mintha személyesen ismerné) minden sora erőt ad, minden mondata életet lehel a legfásultabb lélekbe is. Jó megmártózni a valóságban utána. Hit, remény. Ez a haverom majd szétcsattant az erőtől. Így írtok ti, humoreszkek, rajzok, jaj, meg az Utazás – a versek nem kerültek szóba: az Üzenet a palackban nem került szóba. Mintha nem is Karinthy írta volna. Pedig ő írta. Kötetcím-adó vers, a Karinthy-líra záróakkordja (akkord? hangverseny!), méltó és emlékezetes lezárása egy nagy életműnek. Tömény és nehéz, sűrű és súlyos; rossz megmártózni a valóságban utána. Benne minden, amitől Karinthy műve: Karinthy műve – természettudomány és filozófia és irodalom. Mintha valakinek folyton elfúlna a hangja: szeszélyesen előbukkanó hárompontok, tétova nekilódulások, elhallgatás, a bizonyosság elvesztése, amikor már a látószerv is fölmondja a szolgálatot, se tér, se idő, csak a fikció világa a bizonyos, de talán már az sem, törés, mindenütt törés. Ezek a szavak nem olyanok, mint alvadt vérdarabok – ezek alvadt vérdarabok. Valaki nagyon nincs jól.

Aki ebben a versben megszólal, akinek a sorait olvashatjuk (nevezzük Frigyesnek), már csak valami ködös és homályos éneken át érintkezhet azzal a rendszerrel, amelyet külvilágnak hívnak. Útvesztő-vers. Ez a „kíváncsi” palackpostázó, akinek itt a kétségbeesett hangját hallani véljük, lehetetlenül mélyre repült, feltételezhetően egyenesen magába, ahová számunkra nem vezet út, s ahonnan, ha egyszer mégis bekerülünk, lehetetlen szabadulni. Ahol már az irodalom sem segít.

Az Üzenet a palackban szép vers: szörnyű félelmet közvetít. Ha nem szerepelne a szó a szövegben, nem merném ideírni. De szerepel: jeges félelem ez. A magányé, ami a legnagyobb szabadság.

Valaki nagyon nincs jól. De ki az? És miért nem ír a költő verset? Rossz megmártózni a valóságban utána.

 

 

Karinthy Frigyes

 

Üzenet a palackban

 

                 A költőt kérdik, miért nem ír verset?

 

        1930. Szilveszter

 

(Nehány sor elmosódott, aztán...)
.   .   .   .   .   .   .   . „az ujjam
gémberedett. Bal kézzel, ezt. A jobbal
tartom a kormányt. Nagyon csikorog
A szárnyakról vastag jégcsapok. A
motor, nem tudom, bírja-e? Furcsán
horkol, itt bent. Szörnyű hideg.
Nem tudom, milyen magasan lehetek
(Vagy mélyen? Vagy messze?...)
Közel, távol üres. Minden
mérőeszközöm befagyott. Az a Lessing-féle
súlymérő, meg az akadémi finom szerkezet,
Meg a Marinetti-inga. Gondolom
mégis magasan, mert a pingvinek
nem kapják fejüket fel, ahogy ferdén
sivít, hasítja a csilingelő északi fényt
fölöttük légcsavarom. Már nem hallanak. Itt
nincs jel. Lent valami sziklavidék. Új Föld?
Ismeretlen? Leírták? Kicsoda? Talán
Scott? Strindberg? Byron, Leopardi?
Nem tudom. Bevallom
nem is érdekel. Fázom, keserű,
Szörnyű keserű ennek a híg levegőnek az íze -
Lehet, hogy az orrom vére eredt el.
Éhes vagyok... Kétszersültem kifogyott
Valami ismeretlen csillag hunyorít
Amerre pislogok éppen. A fókaszelet
Megromlott. Mi lehet az a csillag?
Talán már... onnan túlról? Brr... Hányadika lehet?
Szerda? Csütörtök? Vagy Szilveszter? A tűzhely
körül ki melegszik most, testvérkék
Éneklő madarak
Érzelmecskék féltett tűzhelye mellett
Madártestvérek, az emberszív
Őserdeje mélyén... Halló! Halló! senki se hallja
Kivert varjú-társát, engemet, itt? Az imént
zörrent valami rádióm rozsdás idegén... Hallom
D. kolléga szép jelzőt talált a Banal-kikötőben,
C. meg új szóvirágot fedezett fel
Két rím között, a Szerelem-szorosban
Jelenti a Társaság. Gratulálok!
Majd... elmondom... amit...
majd, ha leszállok, hazaérek...
amit itt... éreztem... csak akkor
mondhatja el... ha kikerül... az utazó...
De kikerül-é?
Most ezt a pár kusza sort
bedugaszolom az üres borospalackba
s a palackot lehajítom. Kockavetés!
Tetves gyöngyhalász, ha találja, dobja szemétre törtívű kagylót,
de betütlátó tengerész kezébe ha kerül
ím általa üzenem:
Itt vagyok, az Elhagyatottság Harmincadik
Szélességi, a Szégyen
Századik Hosszúsági
S a fogatösszeszorító Dac
Végső Magassági Fokán, valahol messze vidéken
És kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre.”

 


 

Főoldal

 

2014. július 02.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Szőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági verseiKerényi Kata versei
Prózák
Beck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes lesz
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikérőlA bűvös kulacs – avagy A szegény kisgyermek kifogyhatatlan panaszai
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA