Erdész Ádám
Majolenka 

   Az elmúlt héten beköltözött hozzánk Majolenka kisasszony három béka kíséretében. Meg is szerettük őket, különösen a békák nőttek a szívünkhöz. A történet akkor kezdődött, amikor megérkezett a Napsugár Bábszínház bemutatóra invitáló meghívója. Már majdnem négyéves Anna lányommal együtt, imádjuk a bábszínházat. Eddig ugyan csak a gyulai vár előtti sokadalmakban tartott előadásokra jártunk, de az ott látottak kivétel nélkül elbűvöltek bennünket. A vár előtti előadások már csak azért is pompásak, mert ha netalán ellankadna a figyelmünk, feltűnés nélkül elmegyünk kürtőskalácsot enni, vagy valami más különleges látványosságot megnézni.

   Ezúttal azonban igazi bemutatóról volt szó: színházteremben, egy órán keresztül, a premierre érkező komoly emberek között. Lenkefi Zoltán direktor úr szerencsére megnyugtatott, ha valamelyik ifjú színházbarát úgy gondolja, fel lehet ott állni, s még ki is lehet surranni. Így aztán készülődtünk, találgattuk, lesz-e boszorkány, ármánykodás – mert ilyesmit már láttunk, és nagy hatást tett ránk. A dolgokban jártas apa imázsát erősítendő, a keresőket is megfaggattam, de a magyar színházi portálokon csak egy néhány évvel ezelőtti marosvásárhelyi előadásról találtam pár szót.

   A szombati bemutató előtti óra szabályos izgalomban telt, lányom újabb és újabb blúzokban vágtatott az egészalakos tükör elé, s mikor már a hajpánt is teljes harmóniát mutatott a toalettel, elindultunk. A csabai művelődési ház nagyterme barátságos színházteremmé alakult: a paravánok előtt a földön pokrócok, párnák a kényelmesebbeknek, hátrább a szokásos széksorok. Minden belépő kapott egy-két személyre szóló, kalapemelős „jó napot kívánokat” a mutatványosokra emlékeztető jelmezbe öltözött színészektől. Érzékelhető feldobódott izgalom, hamisítatlan bemutató előtti hangulat. Anna is érezhetett valami különlegeset, az izgalomtól vagy a megilletődöttségtől elállt a szava, s ha valaki csak most látta, ahogy nagy szemekkel nézegetett és szorongatta a magával hozott plüsskutyát, aligha feltételezte, hogy szünet nélkül végig tud beszélni egy közepes hosszúságú hírműsort, nehogy a szülői figyelem csak egy pillanatra is másfelé forduljon.

   Majolenka hercegkisasszony I. Ödömér király csodaszép leánya, aki szívből szereti Jirkát, az udvari szakács fiát. Minden a legnagyobb rendben zajlik, mert a magát zordnak mutató Ödömér király, amolyan kelet-európai, slampos birodalmat kormányoz. Egy kis látványos ugráltatás, aztán mindenki kedvére buherálhat. Egészen addig, míg a király rá nem jön, lánya és a szakács fiú a megengedhetőnél jobban összemelegedett. A király nem híve a házassággal megpördített túl gyors társadalmi mobilizációnak, így Jirka nem kerülheti el a száműzetést. S ezzel indul el a nagyobb galibák sora, ugyanis a szakács finom tortáival tartott féken egy boldogtalan boszorkányt és egy enyhén ütődött varázslót. Amikor a tortafüggő boszorkányok nem találják a megszokott finomságokat, sok-sok zűrzavart okozva használni kezdik különleges képességeiket. Mert boldogtalanság ide, ütődöttség oda – láttunk már ilyet –, az igazi hatalom az ő kezükben van. A végére természetesen számos mulatságos fordulat után minden rendbe jön.

   A Kovács Géza által rendezett előadás két, különböző magasságú paraván mögött zajlik, a játszók (Berta János, Czipott Gábor, Csortán Erzsébet, Soós Emőke, Tatai Zsolt, Törőcsik Eszter) a bábok mozgatása mellett maguk is részt vesznek a játékban, sőt a nagyobb fordulatokat narrátorként vezetik át. A bábok, megnövelve a játékteret, ki is röppennek a paravánok mögül, mintegy felfedik magukat, de a bábok és bábosok mozgása és játéka oly összhangban van, hogy ez nem törést, hanem a játéktér kiterjesztését eredményezi. Az iróniával, helyenként groteszk elemek hozzáadásával megformált bábok (tervező és kivitelező Lenkefi Zoltán, Deák Dalma Réka), szépek és karakterisztikusak. Hogy az előadás lebilincselte felnőttek és gyerkőcök figyelmét, az a lendületnek és a sok-sok ötletnek köszönhető. Érezhető, minden jelenet a látvány, a mozgás, a szöveg és a zene gondos összecsiszolása nyomán született meg. A játék skálája az artisztikumtól az egyszer-egyszer megjelenő vásári bábjátékig terjed. Ám a váltásoknak jelentése van: az udvar társadalmának különböző szintjeit jellemzik vele. A legfrenetikusabb vásári jelenetben a piros fazéksisakot viselő katonák megfejik az udvari tehenet. (Lám csak, a poroszlóknak is bizonyára kellett kötelezően előírt bevételt produkálniuk.)

   Öt perc sem kellett, hogy Anna ráhangolódjon az előadásra, nevetett, megszeppent, hozzászólt, ahogy az előadás ritmusa megkívánta. Amikor a kótyagos varázsló három kedvenc állata, három remek kiállású béka – sajnálatosan rövid időre – felbukkant, izgalomba jött és kórust brekegett velük. A béka ugyanis velünk élő állat: ő szokta felborítani az asztalon lévő teli poharat, a zsírkréta rajzok is az ő ötlete nyomán kerültek a szobafalra, hogy egyebekről ne is beszéljünk.

   Lassan egy hét telt el az előadás óta, de Majolenka, és a többiek történetére újra és újra visszatérünk, mi több interpretálunk, új mozzanatokat találunk ki. Vannak már egész ígéretesnek látszó fragmentumaink. Tán még új történet is kerekedik belőlük, az viszont bizonyosnak látszik, hogy virtuális békánk mellé kerítenem kell egy igazit, olyat, amilyet a Napsugárnál láttunk.

Kapcsolódó:

A Munka-társ rovat írásai

Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra