Dávid Péter
Napi negyven kávé, árnyék és fájdalom
Balzac: Goriot apó
Balzac nyolckor fekszik, éjfélkor ébred. Több mint tíz órát dolgozik naponta. Dolgozik: ír. Napi negyven kávéval tartja ébren az ihletet. Dőlnek belőle a regények, évi öt-hatot vet papírra, több mint száznegyven kötetes regényciklust tervez. Rodin botrányt kavaró szobrot készít róla árnyékból és fájdalomból. Amit ír: ilyen, árnyék és fájdalom. Az olvasás az ő műveinél komoly foglalatosság. Jobban ismeri Párizst, mint Párizs saját magát. Mégsem lenne jó idegenvezető. A Val-de-Grâce-templom és a Panthéon közötti szűk utcákba csalna minket, ahol „patakokban folyik a szennyvíz”, ahol „állandóan hullófélben van a vakolat”. Nem a rosszat vagy a jót keresi, azt mutatja, ami van. Hétköznapi drámát akar írni Goriot apó történetével is, kőkemény szöveget, hátha az olvasó hullat „egy-két könnyet” a könyv végére. Az olvasó azonban az utolsó, akire tekintettel van. Játszik vele, vagy még inkább: szórakozik vele. Először elbizonytalanítja őt, fölvetve: „megértik-e vajon Párizson kívül” a regényét, hogy azután harminc oldalon keresztül egy csepp cselekmény nélkül tárgyalja Vauquer-né penziójának állapotát és lakóinak jellemzését. Ezt is csak azért, hogy a szereplőkről első benyomás gyanánt kezdetleges, felszínes képet kaphassunk, s csak később ismerjük meg őket igazán. A cím is átverés. Goriot apóval egyenrangú szereplő Eugéne de Rastignac, a fiatal, tapasztalatlan fiú – aki a fényes társasági életbe szeretne bekerülni –, mert mégiscsak az ő beavatása a regény, beavatás a pompás nagyvilági életbe, a tündöklő bálok, a gazdag és fontos emberek, a kifinomult nők és udvarias férfiak világába, vagy rövidebben megfogalmazva: a párizsi mocsokba, posványba. Csalók és megcsaltak közösségébe. Rastignac az olvasó metaforája. Ahogy az ifjú Eugéne lassanként megismeri ezt az ellentmondásos Párizst, úgy nyer bevezetést az olvasó a regény alakjainak életébe. Mert Goriot apó a szöveg elején még „vén kéjenc”, szegényes szobájában ezüstöt hengergető furcsa figura, kellemetlen alak, akinek neve hallatára Restaud gróf megharagszik, a szöveg végére viszont szánni való, megbukott, elszegényedett tésztagyáros lesz, aki utolsó fillérjeit is feláldozza lányaiért, az örök atya. Hasonlóképpen Vautrin is átváltozik, a határozott, jó kiállású, de titokzatos férfiból, akihez különös éjszakai látogatók érkeznek, Balzac szócsöveként a francia társadalom kritikáját visszhangozó Vasfejű nevű szökött fegyenc lesz, akit bilincsben vezetnek el a rendőrök Vauquer-né penziójából. Rastignac beavatódása két módon történhet meg. Beauséant-né alternatíváját is választhatja: a társaság megbecsült tagja lesz, és az embereket úgy tekinti, mint postalovakat, akiknek a segítségével előrébb juthat. Törtetni kell tehát, mindenen és mindenkin átgázolni. A másik lehetőséget Vautrin ajánlja. Egy vagyonos család kitagadott örökösnőjét kell kiszemelni, udvarolni neki, és az örökös meggyilkolásával arra bírni a családapát, fogadja vissza lányát a vagyonba újdonsült jövendőbelijével. Vagyis titkos bűnöket kell palástolni, véreskezű gyilkosokkal szövetkezni. Rastignac mindkét úton elindul, Goriot lányának, Delphine-nek lesz a szeretője, de udvarol a kitagadott kisasszonynak, Victorine-nak is. Az olvasó is, mint Eugéne, akárhova fordul, akármilyen szépségeket keres ebben a világban: semmit sem talál. Nincs helye itt szerelemnek, tisztességnek, erkölcsösségnek és a régi világ többi hangzatos, de felesleges értékének. Sírni sem szabad haldokló apánk miatt, mert csúnyák leszünk a bálon. Megdöbbenve ébredünk rá, milyen súlyosak Goriot apó szavai: „Úristen, milyen rosszul rendezted be a világodat!”, hiszen az egyetlen igazán pozitív szereplő, aki az apaságban Istenre hasonlít, megbolondulva, magára hagyva hal meg; még a pap is azt mondja a gyászkocsin: „gyorsan hajthatunk, hogy el ne késsünk, már fél hat van”. Rastignac záró mondata zavarba ejti az olvasót. „Most mirajtunk a sor!” Így, többes számban. Ezt úgy is lehet érteni, hogy a következő, aki hasonlóan fogja végezni, mint a szerencsétlen Goriot, mi leszünk, Rastignac és az olvasó, hiszen „a mi szép Párizsunk egyik legnagyobb előnye, hogy itt születhet, élhet, meghalhat az ember, anélkül, hogy bárki törődne vele.” Mivel Eugéne ezután a mondat után mégis elmegy vacsorázni Delphine-hez, úgy is lehet értelmezni ezeket a szavakat, mintha az ifjú titán valóban kihívná a „Társadalmat” (így, nagy betűvel) egy halálos küzdelemre. A Goriot apó napi negyven kávé ihlette próza. Sötétség és keserűség és rengeteg zacc az alján. Árnyék és fájdalom. Kiváló regény.
2013. május 22. |
Nem kötelező Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet! A regisztrációhoz kattintson ide! A bejelentkezéshez kattintson ide! Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan. |
Hírek
A Körös Irodalmi Társaság jubileumi karácsonyi estjeIrodalmat a fa alá!Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba könyvbemutatója Békéscsabán Erős Kingát választották a Magyar Írószövetség elnökének Mától újra kikötőváros Kolozsvár Szerkesztőségi információ - címváltozás Több száz program a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi KönyvvásáronDarvasi László és a Magyar sellő BékéscsabánKonferenciával emlékeznek Oláh Jánosra a PIM-benBodor Ádám és Czakó Gábor részesült a Nemzet Művésze díjbanFehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat Két irodalmi Nobel-díjat jelentettek beMa kezdődik a Margó FesztiválSzabó T. Anna díjátadós estje BékéscsabánÖsszes
Versek
Prózák
Abafáy-Deák Csillag: VeronikaEgressy Zoltán: ÖtvenSzabó T. Anna: AlagsorsKontra Ferenc: A faun és a feketerigó Sántha Attila: Agyafúrt detektív nyomozSzil Ágnes: Egyforma, ugyanolyanTóth László: A fiatalember csúcsformábanDragomán György: Vulkánvizes lágytojásZombimedvék támadtak a migráns selyemfiúkraTemesi Ferenc: Méretségi vizslaKötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasságHaász János: Apa csak egy voltÖsszes
Kritikák
Maradunk a FöldönAz azsagonjáróKínlódás és elragadtatás - Szabó T. Anna: HatárRendszerújra Hideg bűnök - Székely Csaba: IdegenekA tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott földTúl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjérőlAz árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondataitZsánertetoválások kontinense - Horváth Benji: A dicsőséges Európa Összes
Esszék, tanulmányok
A kétfejű fenevad ősbemutatója a TérszínházbanMese és filozófia Weöres Sándor drámáibanKép és identitás Weöres Sándor Le journal című versébenOrpheusztól Próteuszig Kong a gong - Napmetaforák Kassák Lajos kötetébenGyóni Géza költészetérőlAz önelvesztés és önkiteljesítés formái Ady Endre szerelmi lírájábanA költői beszédmód és szereptudat új formája: a Végvári versekVallásos motívumok Krúdy Gyula ifjúkori elbeszéléseiben„Ami belőlem az írás szűrőjén áthatol” „Beszéld át velem” - Három emblematikus szöveg a közelmúlt istenes irodalmábólZalán Tibor Papírvárosai Térey János verses regényei és az irodalmi hagyományFerdinandy György: Könyvheti megnyitóÖsszes
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészekPotozky László: SztrodzsegonSzil Ágnes: MindenáronZalán Tibor: A fáklya kialszikVörös István jeleneteiHáy János drámájaÖsszes
A jó tanuló felel
Falvai Mátyás Karinthy Frigyesről Miklya Anna Mikszáth KálmánrólBene Zoltán Tömörkény IstvánrólSopotnik Zoltán Nagy LajosrólPotozky László Franz KafkárólCsepregi János Csáth GézárólDemény Péter Mikszáth KálmánrólKrusovszky Dénes NovalisrólBabiczky Tibor Krúdy GyulárólMaros András Gelléri Andor EndrérőlÖsszes
Tündérkert
Kiss Tibor Noé: Tovább és továbbSopotnik Zoltán: Megismerni a metafizikátHorváth László Imre: Kedvenc olvasmányaimMaros András: Pisti és VerneTallér Edina: BowieÁfra János: Nem érteni és megszeretniTóth Kinga: TülkölniFerdinandy György: A művészet a sérültekéSzilasi László: Nem tudom...Csabai László: Hitetlenül hinniÖsszes
Bejelentkezés
|