Erdész Ádám
Egy szelet közelmúlt

A karácsonnyal kezdődő szünet, noha nem volt rövid, mégis oly gyorsan elröppent. Maradt utána néhány emlékezetes, szép pillanat: az izgalom, ahogy négy és fél éves lányom várta a karácsony estét, megilletődött áhítata, amikor megszólalt az egykori száncsengő, és az öröm, ami az egész estét betöltötte. A szilveszter éjszakába, másokhoz hasonlóan, én is beépítettem egy új programot. Ha véletlenül nem lennék otthon, éjfélre feltétlenül haza kell inalni, hogy jó kutyánknak ne egyedül kelljen végigrettegnie az egyre hosszabb és egyre hangosabb újévköszöntő tűzijátékot és petárdázást. Nyomasztó látvány, hogy egy jól megtermett, derűs lelkű németjuhász még a gazdája mellett is mennyire tud félni a szórványos lődözéssel induló, majd össztűzbe torkolló félórában. No, de ha az általános öröm kifejeződésének ez lett az új formája, akkor rendben van, úgy sincs rá túl sok alkalom.
A két ünnep közötti szabadság egyik nagy jótéteménye, hogy sorra lehet venni néhány, íróasztal sarkán várakozó olvasnivalót. Az év végén olvasott könyvek közül számomra a legérdekesebb Pintér M. Lajos Ellenzékben címen megjelent munkája volt. A fiatal szegedi történész, újságíró a Kádár-rendszer népi-nemzeti ellenzékének 1968 és 1987 közötti történetét foglalta össze. Hasonló tematikájú monografikus feldolgozás eddig nem született. Az úgynevezett demokratikus ellenzék történetét jól ismerjük: Csizmadia Ervin hármaskönyve – Dokumentumok, Interjúk, Monográfia – mellett rég megjelent a Naplóból, a Hírmondóból összeállított válogatás, a Beszélő összkiadása. Ezzel szemben a Magyar Demokrata Fórumot megalapító szellemi-politikai csoportról csak visszaemlékezéseket, interjúkat olvashattunk. Összegyűjtött formában a mozgalom alapdokumentumai sem jelentek meg.
A könyvről szólva az első alapvető kérdés, miként definiálja a szerző a „népi-nemzeti ellenzéket”? Pintér M. Lajos történeti, politológiai közelítésű munkát írt, a „nép-nemzeti ellenzéken” a Kiss Ferenc, Csoóri Sándor, Für Lajos és barátaik körül összeállt körből kinőtt politikai mozgalmat érti. Munkájában a hasonló értékeket valló, személyes szálakkal összekötött laza csoportosulás politizálódásának történetét és az első lakiteleki találkozó megszervezéséig vezető utat tárta fel. Vagyis ez a könyv nem a „népi”, „népi-nemzeti” fogalommal jelölt, pontosan nehezen definiálható szellemi irányzatról szól, hanem ezen irányzat egyik, mind határozottabb politikai törekvésekkel fellépő csoportjáról. A kutatás tárgya tehát nem az irodalom, hanem a politológia számára értelmezhető események és folyamatok: az akciók – aláírásgyűjtések, politikusoknak írt kollektív tiltakozó levelek –, az első és második nyilvánosság keretei között megszervezett tanácskozások, majd pedig a politika színterén való nyílt fellépés.
A ’60-as évek végén alakult ki az az önmagát ironikusan „Nagy Népi Hurálnak” nevező asztaltársaság, amelyben a harminc-negyven éves „öreg hajdúk” – Csoóri, Czine, Für generációja – és az egyetem padjait pár évvel korábban elhagyó „fiatal hajdúk” – Bíró Zoltán, Kiss Gy. Csaba, Bakos István, Kósa László – rendszeresen találkoztak. A sokszínű társaságot összekötötte a nemzeti sorskérdések iránti érzékenység és a határon túli magyarok iránt érzett felelősség. Az első időszakban irányító és meghatározó szerepet töltött be Kiss Ferenc. Pintér M. Lajos bemutatja, milyen tényezők indították el ezt a csoportot a politizálódás útján, milyen szervezeti keretek megteremtésével próbálkoztak. Különösen érdekesek azok a részek, amelyek népi-nemzeti ellenzék párton belüli pólusokhoz való viszonyának alakulását mutatják be. E kérdéssel párhuzamos a népi-nemzeti ellenzék és a demokratikus ellenzék viszonya. A két csoport közötti személyes kapcsolatoknak, a Bibó-emlékkönyv előkészületeinek és fogadtatásának, a monori találkozó eseményeinek, majd a két ellenzéki irányzat végleges eltávolodásának különösen nagy teret szentelt a szerző.
Az egyes kérdéskörök vizsgálatakor Pintér M. Lajos erőteljesen támaszkodott a Kádár-kori ellenzék történetét bemutató, immár meglehetősen gazdag irodalomra, a szereplők visszaemlékezéseire és a különféle politikai dokumentumokra. A levéltári források közül az MSZMP Politikai Bizottságának, Titkárságának iratait, a KB információs jelentéseit tanulmányozta. Mivel a kézirat 2004-ben zárult le, viszonylag kevés publikált titkosszolgálati anyagot tekinthetett át. Az olyan akciók iratai, amilyenekből épp itt, e lap hasábjain Ilia Mihály adott ízelítőt, alighanem árnyalják a legfontosabb kérdésköröket. A III/III-as ügyosztály bizonyára törekedett a csoporton belüli személyes kapcsolatok és főként a két ellenzéki irányzat viszonyának manipulálására. Hogy a bensőséges barátok közötti viszonyt a szolgálatok hogyan próbálták ellenségesre fordítani, azt Rainer János mutatta be az Antall Józsefre vonatkozó iratok segítségével. Meglepő, hogy Pintér M. Lajos a publikált interjúk és a visszaemlékezések mellett csak Bíró Zoltánnal beszélgetett. Főként a népi-nemzeti ellenzéken belüli erővonalak mutatkoznának meg világosabban egy interjúcsokor tükrében.
A sok érzékeny pontot érintő kötet hangneme távolságtartó és tárgyilagos. A szerző finom kézzel igazít ki mára már rögzült kronológiai tévedéseket, értelmezési hibákat, a vitás kérdéseknél inkább egymás mellé állítja az ellentmondó forrásokat és interpretációkat, lehetőségeket teremtve arra, hogy az olvasó mérlegeljen. Események és interpretációk korrekt felidézése közepette egy fontos tényező azért elsikkad. Az olvasó alig érzi, hogy a mozgalom vonzerejét és hatását nem kis mértékben köszönhette annak, hogy meg tudta mozdítani a társadalom érzelmeit. Ma már alig érthető, hogy a hetvenes–nyolcvanas években egy vidéki könyvtár zsúfolt olvasótermében a könyv legtöbb szereplője képes volt az ott ülők között tartós érzelmi közösséget teremteni. Ez az érzelmi közösség e csoport láthatatlan, de érzékelhető politikai tőkéje volt. Esetenkénti visszafogottságukat, a konfrontáció kerülését nem kis mértékben magyarázza az, hogy tisztában voltak ezzel az erővel és a rájuk háruló felelősséggel is.
Pintér M. Lajos könyve bizonyára elindít néhány diskurzust, elvitathatatlan érdeme viszont, hogy először adott képet a rendszerváltozás előkészítésében kulcsszerepet játszó politikai mozgalomról.

Kapcsolódó: