Tárca
Fejléc



Grecsó Krisztián
Egy koldus adósa


Feri bácsi erősen meglepődött saját naivitásán. Egész egyszerűen azt gondolta, hajléktalanok csak a fővárosban vannak. Ott sem érteni, hogy miért, de vidéken, ahol a tősgyökeres családok ismerik egymást, és ha már a porontyot magát nem is, de apáról, nagyapáról bárkit be lehet azonosítani, nos, ott senki sem végzi koldusként. Feri bácsi roppantul megütközött rajta, mikor az első hajléktalan bevackolta magát a csinos lépcsőházukba. Néhány hónap alatt megszokta, belefásult, a maradékot külön táskába gyűjtötte, a visszaváltható üvegeket a konténer mellé rakta. De soha sem gondolt rá, hogy jót tenne valakivel, sohasem merengett azon, ki veszi fel a régi göncöket, ki váltja vissza az üveget.

Legelőször akkor támadt föl benne a kíváncsiság, mikor az egyik koldus bosszúból, mert a éjszakára kitessékelték a lépcsőházból, felgyújtotta a szemetest. Éjféltájt fojtogató, kormos, füstös bűz terjengett a lépcsőházban, legelébb nem is lehetett tudni, mi gyulladt ki, nem kell-e sietősen elhagyni az épületet. A kétségbeesett lakók többsége kitódult a lépcsőházba, ott tanakodtak. Feri bácsi is kilépett, megtudja, mi történt. A hatodikon csak Margitka, a szomszéd asszony toporgott, úgy pendelyben, ahogy az ágyból kikelt, és Feri bácsi is csak úgy a jobbik csíkos pizsamájában, amelyiknek az ingén még akadt gomb. Margitka félt egyedül a lépcsőfordulóban, de nem mert elindulni: nem tudta, merről jön a füst. Arról nem is szólva, hogy egy bő hónapja nem látták egymást Feri bácsival, úgyhogy fölöttébb megörült az öregnek. Az özvegyasszony szélesen mosolygott, és szinte vidáman kérdezte meg Feri bácsit, hogy szerinte mi van itt. Az öreg a fejét rázta, hogy nem tudja, közben bámulta Margitkát. Az asszony kicsit kócos volt, és a pendelyét is gyűröttre aludta, fogyni sem fogyott az utóbbi időben, de mégis, ahogy barna vállai kilátszottak az ujjatlan hálóingből, és a formás, nehéz kebleket sejteni engedte a vékonyka anyag, Feri bácsi megborzongott. Micsoda varázsa van ennek a Margitnak, gondolta, és a formás csípőre tévedt a szeme. Talán kissé hosszan is elkalandozott, mert mire észbekapott, Margitka fülig elpirult, és csak annyit mondott, nem lehet itt olyan nagy baj.

Feri bácsi úgy ébredt, akár egy holdkóros. Úgy vélte azért, mert nem aludt eleget. De a bódultság semennyi pihenéssel sem akart elmúlni. Folyton Margitka egészséges domborulatai jártak a fejében, az a szívpezsdítő mosoly, amellyel fogadta. Hogy elpirult a drága asszony, mint egy kamaszlány! Feri bácsi egész nap az utcát járta, hátha összeakad vele. Margitkával. Mondogatta a nevét. Hetekig tagadta, de egyik reggel, mikor a vágy szinte összeszorította a gyomrát, bevallotta magának: szerelmes. Akárhogy is kozmetikázza, akármeddig áltatja magát, ő bizony belehabarodott Margitkába, és ha úgy gondolta, hogy őt már semmi meglepetés nem érheti az életben – nos, akkor tévedett. Egész nap gyűjtötte a bátorságot. Fodrászhoz ment, megborotválkozott, virágot vett, és bon-bont. Mivel a régi öltönyét ócskának látta, csak egy farmert húzott, de felülre inget. Mikor becsöngetett Margitkához, majdnem kiugrott a szíve. Az asszony sokára nyitott ajtót, Feri bácsi kis híján feladta. Az özvegyasszony elnevette magát, és percekig szívből kacagott, a kiglancolt, hátranyalt hajú öregen. Jól kicsípted magad, gúnyolódott az asszony. Kinevetsz?, kérdezte sértődötten Feri bácsi. Dehogy, felelte Margitka. Kis szünet után meg: már azt hittem, nem is jössz. Feri bácsi felragyogott, és az első randevúra fagylaltozást javasolt, persze kehelyből, csokoládéöntöttel egy árnyékos teraszon, ha van még ilyen. Margitka megint nevetett, és sietve ráncbaszedte magát.

A ház előtt egy hajléktalan férfit tartóztattak le éppen a rendőrök. Én gyújtottam föl a kukát, üvöltötte a megbilincselt ember, én gyújtottam föl! Feri bácsi odalépett az őrjöngő alakhoz, és megszorította a vállát. Köszönöm, barátom, mondta a koldusnak, magának én egy életre az adósa vagyok.




Láb



Kapcsolódó:

A Munka-társ rovat írásai

Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

Főlap

2007. május 29.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Versíró pályázatot hirdet a StarbucksÁllami díjak a nemzeti ünnepen – 2020Kárpát Körút 1.0Az Aegon Irodalmi Díj esélyesei
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Beck Tamás verseiSzilágyi András verseiPál Dániel Levente: Isten esteNádasdy Ádám versei
Prózák
Márton László: RudiMolnár Lajos: Hülye egy történetKiss Benedek: (Az Élettöredékekből)Tallér Edina: Időzítő
Kritikák
A lélekvándorlás plakátmagányaHazudni magunknak történelmetKis magyar rendszergazdák – Bödőcs Tibor könyvéről Végeláthatatlanul - Nevezd csak szeretetnek
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA