Tárca




Erdész Ádám
Egy elfeledett párbeszédről


       Ha valahol szóba kerül a Mata név, szinte mindenki Mata Jánosra, a filmrendezőre és grafikusra gondol. Rajzfilmjei közül a Kukori és Kotkoda egymást követő korosztályok alapélménye lett, dokumentumfilmjeivel ugyancsak évtizedek óta jelen van a hazai szellemi életben. Az egykor a Szovjetunióba hurcolt magyar műkincsekről szóló sorozatának hatása – ahogy az az igazán jó dokumentumfilmektől elvárható – a politika fórumait is elérte.
       Ma már csak kevesen tudják, hogy az 1940-es évek hazai szellemi életének egyik ígéretes pálya előtt álló színes, sokoldalú szereplője ugyanezt a nevet viselte. A filmrendező korán elhunyt édesapjáról van szó. A lexikonok szűkszavú szócikkei fametszőként, költőként, filozófusként tartják számon a debreceni városi levéltár egykori munkatársát. Ha csak az életrajzi bejegyzések és a hozzájuk kapcsolódó apró betűs bibliográfiákat böngésszük, különösebb töprengés nélkül besoroljuk Mata Jánost a háború azon áldozatai közé, akiknek nem adatott meg, hogy a reájuk bízott tálentomokat igazán megforgathassák. Ha a kortársak könyvtárak mélyére süllyedt, nem túl nagyszámú visszaemlékezései közül is a kezünkbe akad egy-kettő, már gyanítjuk, hogy Mata János nem átlagos tehetségű ember lehetett. A baráti szavakból egy, a maga közegét különleges intenzitással formáló, művelt és csillogóan szellemes fiatal férfi arcképe villan elénk. Ha műveiből is a kezünkbe kerül valami, feltételezésünk máris beigazolódik. Mata János egy nyomdai korrektúrát kísérő válaszlevelet sem tudott hétköznapi formában megírni. A levéltárban megmaradt tiszta merített papírra írta a 17–18. század stílusfordulatait idéző nyelven fogalmazott, régies írásmóddal papírra vetett gondolatait. De hogy a levél mutasson is valahogy, többnyire rajzolt is a papírra, egy iniciálét, egy képet, mondjuk a debreceni városháza 1802-es állapotáról vagy éppen egy könyvillusztrációnak szánt vázlatot. Ha olyan szerencsénk van, hogy a boríték is megmaradt, láthatjuk, a kört teljessé tette: a borítékot nem leragasztotta, hanem viaszba nyomott pecséttel lepecsételte. A stílus és látvány után a szöveget ízlelgetve az is kiderül, hogy kevesen voltak a magyar művelődéstörténetben, akik ilyen magától értetődő otthonossággal közlekedtek az elmúlt századok eseményei között, akik ilyen biztonsággal kötötték össze a jelen és a régmúlt összeillő darabjait.
       Hosszú, akadályversenynek is beillő út vezetett az első Debrecenben aratott sikerekig. 1907-ben egy Bihar megyei kisközségben, Hegyközkovácsiban született, a határ túloldalára került zilahi gimnáziumban, Ady Endre hajdani osztályfőnökének tanítványaként érettségizett. Mint annyian mások, ő is átszökött Magyarországra, először Hajdúszoboszlón – innen a Szoboszlai előnév –, majd az 1930-as évek elejétől Debrecenben élt. A gazdasági válság időszakában egy, a családjától távol került fiatalember számára már a megélhetés előteremtése is komoly feladatot jelentett. Megfordult a katonaságnál, alkalmi megrendelésekre ex libriseket, kisgrafikákat rajzolt, míg azután a bontakozó művészetét és jó latin tudását egyaránt értékelő debreceni főlevéltáros szerény állást adott neki a városi archívumban. Amerre megfordult, jóakarókat és barátokat szerzett. Volt ahol autodidaktaként, a középkori nyomtatványokat tanulmányozva szerzett és folyamatosan csiszolt fametsző készségét értékelték, másutt a tehetséges költőt, a jó újságírót látták benne, az egyetemen pedig, ahol filozófiából szerzett doktorátust, a gondolkodó teljesítményét méltányolták. S mivel kalandos előélete folytán románul is tudott, lektorként alkalmazták a román tanszéken. Fontos impulzusokat kapott Karácsony Sándor közelében is, ahol a kor legfontosabb társadalmi kérdéseire keresték a választ. Karácsony körében, az Exodus kiadónál illusztrátorként is számítottak rá, Mata János alkotása a ma sok helyütt a szerző jelölés nélkül használt tarisznyájában könyvet cipelő gyertyás ember. A negyvenes évek elején versek, cikkek sora, önálló kötetben megjelent, a görög filozófiáról szóló értekezés volt mögötte, emellett illusztrálta a Toldit, a Nagyidai cigányokat, a Lúdas Matyit.
       A múlt ihletforrást és talán menekülési lehetőséget is jelentetett számára. Nem elégedett meg azzal, hogy ideje jó részét régi levéltári fóliánsok között tölti, maga is gyűjtötte a régi könyveket és rendkívüli módon vonzódott a régi fegyverekhez. A rajzain is rendszeresen feltűnő régi lőfegyverek eredetijeit nagy kedvvel próbálgatta. Műveltség, szellemesség, kedély és érzékenység párosulva a régi tárgyak iránti látványos vonzalommal éppen elég volt ahhoz, hogy Debrecen szellemi életének számon tartott, összetéveszthetetlen alakja legyen.
      1943-ban Nagy-Kállói Fényes István általa illusztrált krónikájának kiadása során találkozott Kner Imrével. Rendkívül fontos, sorsszerű találkozás volt ez: 1943 júliusától 1944 áprilisáig, Kner Imre internálásáig mintegy 100 terjedelmes levelet váltottak. A levelezés a háború időszakának legérdekesebb értelmiségi diskurzusai közé tartozik. A művészet alapkérdéseiről, irodalomról, történelemről, a szorongató jelen gondjairól egyaránt szó esett a gyakran három–öt oldalas levelekben. Mindketten pontosan látták, hogy mi történik körülöttük, a lényegről beszéltek, pontosan fogalmaztak. Mindkettőjüknek szüksége volt arra, hogy valakinek leírják ezeket a gondolatokat. – Azután ez a levelezés is elsüllyedt a múlt dokumentumai között, mert egyik barát sem élte túl a háborút. Kner Imre a deportálásból nem tért haza, Mata János pedig 1944 őszén az oda-vissza hullámzó fronttól gyötört Nyírmihálydiban vesztette életét pontosan máig sem tisztázott körülmények között. Halála körül egész legendakör keletkezett.
       A Mata Jánoshoz írt Kner leveleket – amelyek finoman szólva zegzugos úton kerültek a családtól a Széchényi Könyvtárhoz – harminc éve nagyobbrészt kiadták, de ez csak a párbeszéd egyik fele volt. Most azonban történt valami: a véletlen furcsa játéka folytán az édesapja halálakor tíz éves ifjú Mata János kezéhez most jutott el a levelezésnek általa nem ismert nagyobbik része. S a jelek szerint mindent megtesz azért, hogy a két kivételes személyiség különleges diskurzusa szóban, képben feléledjen. Ha így történik, esemény lehet a hazai szellemi életben.






Összes munkatársi tárca:

Kiss László: A harmadik év
Kiss Ottó: Esztergom felett az ég
Szabó Tibor: Nyilatkozat
Elek Tibor: Szabadság(Ir)ód(i)a
Grecsó Krisztián: Kopogós viharsarki jelleg
Gyarmati Gabriella: Kohán György kiállítása
Erdész Ádám: Egy alföldi polgárház kapuja mögött
Elek Tibor: A békési szonettkirály
Szabó Tibor: Rövidítés
Kiss László: Második síelés
Kiss Ottó: Irgalom
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű (...) 5.
Grecsó Krisztián: Tánciskola
Szabó Tibor: Lesszdenziorou
Elek Tibor: Noé bárkája felé
Kiss László: A temetés
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű (...) 4.
Erdész Ádám: 942 kép
Kiss Ottó: A másik ország
Grecsó Krisztián: Családi csomagolás
Szabó Tibor: Alibi
Kiss László: Megtudja a halálhírt
Elek Tibor: Szavak, a magasban
Gyarmati Gabriella: Képzőművészeti kiállítások (...)
Erdész Ádám: Egy szelet közelmúlt
Grecsó Krisztián: Hungarusz-tudat
Szabó Tibor: Valami a télről
Kiss László: Rókázás
Elek Tibor: Siket irodalom?
Gyarmati Gabriella: Kohán és a "szoc. reál"
Erdész Ádám: Gercsó Krisztián: Nagymama ajándékba
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág - Esti mese
Szabó Tibor: Testvérek, barátok
Kiss László: Őfelsége pincére
Gyarmati Gabriella: Csernus Tibor festményei először Békés megyében
Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben
Elek Tibor: 110 éve született Sinka István
Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

2008. július 28.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Versíró pályázatot hirdet a StarbucksÁllami díjak a nemzeti ünnepen – 2020Kárpát Körút 1.0Az Aegon Irodalmi Díj esélyesei
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Beck Tamás verseiSzilágyi András verseiPál Dániel Levente: Isten esteNádasdy Ádám versei
Prózák
Márton László: RudiMolnár Lajos: Hülye egy történetKiss Benedek: (Az Élettöredékekből)Tallér Edina: Időzítő
Kritikák
A lélekvándorlás plakátmagányaHazudni magunknak történelmetKis magyar rendszergazdák – Bödőcs Tibor könyvéről Végeláthatatlanul - Nevezd csak szeretetnek
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA