Nem kötelező

 

 szakacs_istvan_p__ter_m__ret.jpg

 

Szakács István Péter

 

Szindbád újra útra kél

  

   - „Neve: Krúdy Gyula. Születési ideje: 1878. október 21. Születési helye: Nyíregyháza. Apja neve: id. Krúdy Gyula. Anyja neve: Csákányi Julianna. Törvénytelen gyermekként anyakönyvezték. Szülei 1895-ben házasodtak össze. Eddig stimmel? – nézett föl firtatóan a megsárgult papírlapról a rendőrkapitány.

   - Stimmel – bólintott, zavaros tekintetét a tömzsi, egyenruhás emberkére függesztve. – Tízen voltunk testvérek, én voltam a legidősebb.

   - „Koraérett fiú lévén ötéves korától járt iskolába. Gimnáziumi tanulmányait Szatmáron kezdte, a szepességi Podolinban folytatta, s szülővárosában fejezte be” – olvasta tovább a rendőrtiszt. – „Az érettségi előtt Debrecenbe szökött, az apjának kellett hazavinnie. Érettségi után megvívta első párbaját.” Zűrös ügyek, botrányok, párbajok. Mondja, Krúdy úr, maga már zsenge korában sem nyughatott a bőrében?! Fel tud-e valamit hozni a mentségére?

   - Az Ezeregyéjszaka meséit – dörmögte csendesen. – Podolinban kezdtem el olvasni, s azóta is magamnál hordom – mutatott tétován a szívére. – Nélküle már rég nem működne ez az ócska masina…

   - Mesék? – horkant föl csodálkozva a rendőrtiszt. – Azok kisgyermekeknek valók, nem meglett férfiaknak. Itt az áll – lapozott tovább nikotinfoltos ujjaival a dossziéban –, hogy maga „Bizonytalan egzisztenciájú, tartós párkapcsolatra képtelen újságíró. Első feleségétől, Spiegler Bellától, 1919-ben elvált, majd elvette barátnője, Várady Gyuláné lányát, Zsuzsit. A birtokunkban van különben egy névsor azokról a nőkről, akiknek az évek folyamán elcsavarta a fejét.

   - A NŐK… – sóhajtott föl, így, csupa nagybetűvel. – Istenem, hány lánynak és asszonynak is vallottam már szerelmet...

   - Hazudott nekik, Krúdy úr. Csúnyán rászedte őket…

   - A nők szeretik, ha mi, férfiak, hazudunk nekik. Sőt, egyenesen elvárják tőlünk, hogy olyan fantasztikus jelzőkkel illessük őket, amilyenekről titokban mindig is álmodoztak, s így a hazugságainkat az igaz szerelem egyértelmű jeleiként könyvelik el. Annak a férfinak, aki egy nővel őszinte, semmi esélye sincsen.

   - „Szállodákban, vendégfogadókban, kuplerájokban lakik. Gyanús egyénekkel találkozik” – folytatta lesújtó tekintettel a kapitány. – Ott van például az a mindenből játékot csináló, komolytalan Kosztolányi, meg a maga nagy tisztelője, Márai Sándor. Róluk is van elegendő terhelő adatunk, elhiheti nekem. Maguk valamennyien megbízhatatlan, izgága alakok, akik hetet-havat összehordanak, a megfoghatatlant kergetik, s közben kocsmákban, kávéházakban tanyáznak. Most is egy külvárosi lebujból vakartuk ki magát, Krúdy úr. Pár órával ezelőtt még olyan részeg volt, hogy igazoltatáskor a nevét sem tudta megmondani. Higgye el, a legnemesebb emberbaráti szándék vezérelt, amikor behozattam ide, a kapitányság fogdájába, nehogy már valami kár essen magában! Nézze, én úgy ismerem már a viselt dolgait, mint a tenyeremet! Csak azt nem értem, miért vannak úgy elragadtatva magától… Itt van például ez a Bárka című folyóiratból kivágott cikk, melyben egy bizonyos Szakács István Péter nevű tisztelője – biztosan ő maga is holmi kétes hírű és egzisztenciájú tollforgató – így áradozik: „Krúdy Gyula zseniális alkotása a több kötetnyi novellából, lírai útirajzból, naplójegyzetből és két regényből álló Szindbád-sorozat, mely álmok, vágyak és emlékek egymásba hajló tereiben játszódik. Jelen és múlt, külső és belső valóság szembesül benne. Itt minden a fikció sajátos logikája szerint működik. Az idő például gyakran megáll, s a színterek álomszerű gyorsasággal váltakoznak. Mégis annyira valóságosnak, létezőnek tűnik ez a világ, mint amikor egyszer csak arra ébredünk, hogy egyik pillanatról a másikra megöregedtünk, s életünk szétillanó álom volt csupán. E lírai jellegű történetek többsége egyazon modell szerint szerveződik: Szindbád – Az Ezeregyéjszaka meséiből kilépő, keleti hajósból bolygó magyarrá változott nyughatatlan utazó – Krúdy alteregója, aki néhol több száz éves matuzsálemként tűnik föl, vagy egyenesen a túlvilágról tér vissza, s emlékeit követve újra és újra elindul visszafelé az időben, hogy átélje ifjúkora kalandjait, találkozhasson hajdani szeretőivel. Az azonos szerkesztésmód ellenére mégis színesek, változatosak ezek a történetek, miként nincs két egyforma álom se.” Mondja, Krúdy úr, valójában ki is ez a Szindbád, mert ez nekem így túl magas, s jelenleg hol tartózkodik? – köszörülte meg a torkát a kapitány, s most először a beszélgetés kezdete óta tanácstalannak látszott.

   - Mindenki, aki szeretne még egy kicsit élni…, szeretné elrontott életét helyrehozni… – motyogta, vagy talán csak a kapitány vélte ezt hallani.

   - Őrmester, rendeljen egy fiákert, és kísérje haza ezt a szerencsétlent! – adta ki a parancsot némi töprengés után a kapitány a belépő altisztnek, s heveny vágyakozást érzett, hogy egy korsó jéghidegen habzó sörrel enyhítse hirtelen rátörő, kínzó szomjúságát.

   - Kapitány úr, esküszöm a menyasszonyom életére, hogy egy ujjal sem értem hozzá – mentegetőzött egy jó óra múlva az őrmester az Arabs Szürkéhez címzett kocsmában, ahol a felettese már a harmadik korsó sörnél tartott. – Szépen elkísértem a lakásáig, Óbudára, a Templom utca 15. elé, ahogy a kapitány úr parancsolta. – Nem is volt semmi baj addig. Úriemberként viselkedett, még borravalót is akart adni nekem, amit én természetesen a szolgálati szabályzatra hivatkozva visszautasítottam, majd valami régi nótát dudorászva belépett a kapun. Gondoltam, a biztonság kedvéért várok még egy kicsit. A nyitott ablakon keresztül tisztán hallottam, amint lefekvéshez készülődik. Már éppen el akartam jönni, amikor váratlanul megszólalt. Egy Szindbád nevű alakot szólongatott. Egyre hangosabban beszélt, már-már veszekedett magában. Aztán hirtelen csend lett. Ha költőien fogalmaznék, olyan, mint éjfélkor a hullaházban, de én rendőrként csak azt mondhatom, hogy gyanús csend. Rosszat sejtve berohantam a lakásba. Ott feküdt az ágyon. Már nem élt. Keze mellett egy nyitott könyv hevert a paplanon. Valószínűleg olvasás közben érte a halál.

   A kapitány meredten nézett a poharába, mintha onnan várna magyarázatot, majd felemelte a fejét. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, újabb vendég lépett be az ajtón.

   - Szindbád! – kiáltott föl örvendezve a kocsmáros. – Már azt hittem, ma este nem tér be hozzánk. 

 

Még több Nem kötelező napló


 Főoldal

2012. december 05.
Elek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Egressy Zoltán verseiSzabó T. Anna: Alkalmi és rögtönzött versekFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnek
Grecsó Krisztián: Apám üzentBanner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: Eltűnők
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png