Üzenet a palackban

 arany jános kesobbi

 

Varga Betti

 

Arany János a szöveggyűjteményben

 

A Letészem a lantot

 

„Mégis össze vannak kapcsolva kezeik,
Mint két összenőtt galy, bár elszáradt egyik.
Lefejté az élő kéz a halott kezet.
Hosszu hallgatás lőn. A király könnyezett.”

 

 

És vele könnyezik egy egész osztály, amikor a Toldi estéjének „kivégzése” (az órai elemzés) után valaki szomorkás hangon felolvassa a kedvenc részletét. Hatásvadász sorok, hatásvadász választás, hatásvadász feladat. Az öntudatos Petőfi után itt ez a hamar öregedő, szorongó Arany, aki hihetetlen erővel hat a mai középiskolásra. Miért szereted Aranyt? Szép, szomorkás, természetes, tiszta – gyűlnek a táblán a válaszok.

Alig telik el két év a Toldi estéjének megjelenése után, amikor megszületik 1850. március 19-én a Letészem a lantot, a tudomásulvétel verse. Elfogyott az éltető közeg, nincs kinek szóljon a dal. A fájdalom egyszerre táplálkozik a kiszolgáltatottságból, a fojtó magányból, a reménytelenségből. Az olvasó pedig végre azt hiheti, érti ezt a fájdalmat.

A negyvenes évek szorongása meg- és felfoghatatlan. „Népi sarjadék”, ki „Petőfit barátul mégsem érdemelé”. Az önbizalomhiány mellett pedig ott az a furcsa lelkiismeret-furdalás. De ez most más. „Nem az vagyok, ki voltam egykor,/ Belőlem a jobb rész kihalt.” Ez ismerős és átélhető.

Akkor minden más volt, az élénk színek, hangok, álmok és társak emléke egy-egy pillanatra lelkesítő erővel hat a magányos, haldokló lélekre. Az éltető múltból azonban a kegyetlen refrén mindannyiszor visszarántja. Ahogy a lélek ifjúsága fonnyad, ahogy fakulnak az emlékek, úgy válnak egyre erőteljesebbé a halál képei.

„Ha a fa élte megszakad, / Egy percig éli túl virága.” A levert szabadságharc után alig marad levegője: őrli az unalmas, szellemtelen kisvárosi élet, a nyűgként megélt tanítás. Arany állapota az ötvenes években allegóriája az elbukott szabadságnak. Nem csoda, ha a nemzeti trauma, a megtorlások, a magára maradottság következtében az évtized közepére a lélek haldoklik, a lírai én elfonnyad.

Világos után nem lehet verset írni.

Csak balladát. És majd újra verset. Mert az árvaságba belenyugodni nem lehet. Bölcsessége, tartása hamar megvénítette Arany Jánost. De mindenkor egyidőssé tette olvasójával.

 

Összes Üzenet a palackban

 


 

Főoldal

 

2014. június 17.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Finta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb MihályDávid Péter: Ecce homo
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png