A tudomány világában is vannak könyvek, amelyek rendkívüli figyelem közepette jelennek meg: sajtótájékoztatók, televíziós kerekasztal-beszélgetések, interjúk a szerzővel, s egy-egy érdesebb kritika sem tesz rosszat, ha ismert ember írja azt, és nyomában megindulhat valamilyen diskurzus. Ennél már csak egy formás botrány hozhat többet a PR konyhájára. Vannak ezzel szemben olyan kiadványok, amelyek csendben, alig észrevehetően bukkannak a napvilágra. Lassan befészkelik magukat a könyvtárak polcaira, eljutnak az adott szakterület kutatóihoz, és bibliográfiai adataik az évek múlásával szépen forogni kezdenek a jegyzetapparátusokban. Még azok közé is bekerülhetnek, akiknek adatik. Merthogy a tudományos munkák hivatkozásainak gyakoriságát vizsgáló kutatók úgy találták, a hivatkozások törvényszerűségeit legjobban a Máté-effektussal lehet leírni: akinek van, még több adatik.

Egy ilyen könyvet jelentetett meg néhány hónappal ezelőtt Vincze Gábor szegedi kutató, A száműzött egyetem címmel. (Szeged, JATE Press, 2006.) A közel háromszáz oldalas kötet a Ferenc József Tudományegyetem 1919 és 1921 közötti történetét, az egyetem Kolozsvártól Szegedig vezető útját tárja fel. A munka két részből áll, a könyv bő egyharmadát egy terjedelmes tanulmány adja, amelyben a szerző az egyetem mozgalmas éveinek történetét mutatja be. A könyv második részében ugyanezen időszakban keletkezett forrásokat olvashatunk. A sort Schneller István rektor 1918. december 28-án, Kolozsváron kelt levele nyitja. A rektor ebben a dokumentumban a vallás és közoktatási miniszternek számolt be az intézmény épületeinek román átvételi kísérletéről. A kronologikus sorrendben utolsó, 50. forrás Márki Sándor 1921. október 9-én kelt szegedi naplóbejegyzése, amelyben az ünnepélyes szegedi tanévnyitó eseményeit rögzítette. Mivel a több, mint 80 éve Szegeden működő egyetem történetének még nincs monografikus feltárása, s az átmeneti időszakról is csak résztanulmányok jelentek meg, Vincze Gábor munkája különös érdeklődésre tarthat számot.

Az egyetem sorsa Kolozsvár román megszállásától kezdődően a figyelem homlokterében állt: az intézmény meghatározó szerepet játszott a város életében, a tanári kar tagjai a városi társadalom mintaadó személyiségei voltak, akik közül az átmeneti időben többen politikai szerepet is vállaltak. Több előkészítő lépés után a nagy változásra 1919. május 12-én került sor, mikor is a román uralkodó iránti hűségeskü letételének megtagadása után a román Kormányzótanács az egyetemet átvette. Vincze Gábor ettől a pillanattól kezdődően több szálon követi az eseményeket: hogyan zajlott le az egyetemi tanárok egy részének Kolozsvárról történő kiutasítása, hogyan bukkant fel a Szegedre költözés gondolata, és miként vált ketté egy időre az egyetem Budára menekült és Kolozsváron maradt részének története.

A rektori hivatal 1920 januárjától Budán működött, s itt kezdte el a tanítást az egyetem menekült része a székhelyét ugyancsak elhagyni kényszerülő pozsonyi egyetemmel együtt. Ezzel lépéssel élesen szemben állt a Kolozsváron maradt tanárok többsége, ők a jogfeladás elevenen élő közjogi hagyománya miatt súlyos hibának tekintették az oktatás Kolozsváron kívüli megkezdését. A társadalmi hatást hasonlóan ítélték meg: „az itteni közhangulatra az egyetem ideiglenes átvitele végzetes csapás volna” – írta Kolosváry Bálint rektor a már Budapesten lévő elődjének. A passzivitást feladva 1920 májusában – az egyetem egyik, kisebbségi ügyekben szakértő tanára, valamint angol–amerikai protestáns körök kezdeményezésére – hozzáláttak egy egyházi fenntartású, felekezeti egyetem megszervezéséhez. A máig tanúsággal szolgáló egyetemszervezési kísérlet apró részleteiről, az azóta többször megismétlődött stratégiai lépésekről is olvashatunk. A kísérlet eredménye végül egy két féléven keresztül működő felekezetközi tanárképző főiskola lett. Amikor ennek működését is betiltották, az egyetem magyarországi működésének megszervezése maradt az egyetlen járható út. Nem kevésbé érdekesek a szegedi letelepedést bemutató részek: mikor, kik kezdeményeztek, az elhelyezési gondok milyen konfliktusokat gerjesztettek a városon belül, s valójában miként is indult meg az egyetem szegedi működése.

A tanulmányhoz kapcsolt forrásösszeállítás különösen értékessé teszi a könyvet. Hivatalos iratok, az egyetem kolozsvári és budai részének levelezése, magánlevelek, naplóbejegyzések és újságcikkek kerültek egymás mellé, lehetővé téve, hogy több lényegesen eltérő interpretációs mezőt egymásra vetítve követhessük az események menetét. Ezek a dokumentumok pontosan tükrözik, a magyar kormányzat mennyire felkészületlen volt erre az alternatívára, és dokumentálja, a konkrét eseményeken túl, hogy hasonló válsághelyzetekben milyen emberi magatartás mintákra lehet számítani. Úgy gondolom, az idők múltával Vincze Gábor könyvét sokan fel fogják fedezni, s kimondottan érdekes könyvként tartják majd számon.

Kapcsolódó:

A Munka-társ rovat írásai

Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

Főlap