Tárca
Fejléc



Grecsó Krisztián
Kerthelyiségre fel!

Azt kérdezi Krúdy Gyula egy ráérős tájleírás derekán, hogy „Vajon melyik lakásban hallgatózik a megfojtott rác kupec?” Ilyen, gyönyörűre faragott, mégis szálkás mondatok fogják egymást a Mester Vörös postakocsi című regényében. Szorítják, fogják, összenyomják, ahogy a költő mondja. Régi dohos jelzők dulakodnak, és izzik a misztikum. Vajon melyik lakásban hallgatózik a megfojtott rác kupec? Ezzel az egyetlen mondattal árul el Krúdy mindent, és mutatja meg a Pattantyús utcát, ami a szerinte régi Pestből maradt a belváros közepén.
Azt hiszem, ezzel a mondattal indult el számomra az idei tavasz.
Kikiáltom, kidobolom.
Olvasok, hogy ne fájjon annyira.
Horváth Klára és Fátyol Szilvia színésznők reménykedve keresik a kalandot a fiatal Rezeda Kázmér mellett, a Vörös postakocsit néha látni a Vigadó előtt várakozni, Alvinczi Eduard havannai szivarjának illata kavarog a levegőben.
A második ezredév hetedik fiókjának tavaszán számomra ez az egyetlen valódi kérdés. Vajon melyik lakásban hallgatózik a megfojtott rác kupec?
Máskülönben, higgyék el, nincsen olyan tavasz, amelyik ne akarna választ adni valamire. Az idei a fenti kérdésre szeretne felelni. Aki nagyon figyel, talán elkap a megoldásból is valamit.
Persze olyan sincs, hogy a tavasz ne akarna megszédíteni, kifosztani. Engem a tavasz évről évre ugyanazzal szédít. Kerthelyiségek, kockás terítők, szép asszonyok és kacagós sörözések ígéretével. A barkaág még csupasz, mint egy gyereklány, de én már a gangra vágyom, és míg valóban ki nem cipelik a gazos kavicságyakra a billegős asztalokat, el is felejtem, hogy nekem Csabán még igazi, kedves kávéházam sincsen, nemhogy jázminillatú, régi kerthelyiségem.
Az enyém, igen, a törzsvendégség jogán, a régi barátságok jogán.
Hallottam egyszer, hogy a Just a Gigolo című világslágert egy Brodszky Miklós nevű bárzongorista szerzette Pesten. Brodszky New Yorkban simogatta a billentyűket, ott, ahol Szép Ernő szerint Bélának hívták a fizetőpincért az erkélyen, egy kékszemű, Jancsika nevű pedig mindig a forgóajtó előtt toporgott. Brodszky Miklós volt a háttér, a hallgatások kellemetlen réseibe az ő finom zongorajátéka ékelődött. Ha mondjuk Babits főszerkesztő úr visszaadta valamelyik fiatal, többre hivatott poéta kéziratát, és az auktor a sírásával küszködve némán tördelte az ujjait, Brodszky Miklós játéka égett bele a lelkébe.
Hogyan lehetne nekem kedvenc kávéházam, mikor még nem is láttam bárzongoristát?
Még csak pihenni, kottát igazgatni, rágyújtani se, nemhogy zongorázni!
Csak koratavasszal felejtkezem meg erről. És talán az aranyesős kertek bódulata miatt várom olyan fölajzva, hogy valami kerthelyiség kinyisson, és ideig-óráig azt hihessem róla, az enyém. Azt, hogy régi rác kupecek emlékét őrzik ott az öreg szeszkazánok.



Láb


Kapcsolódó:

A Munka-társ rovat írásai

Főlap

2007. április 09.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Tatár Sándor verseiHorváth Eve: Margarita! Darvasi László: Vidám mondatok III.Csillag Tamás versei
Prózák
Légrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héjaDarvasi László: Egy tehén halála
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA