Kiss Ottó
Feszt Berlin

Barátnőm azt találta mondani kora őszi németországi kirándulásom előtt, hogy többet járok Berlinbe, mint hozzá. Ezen később elgondolkodtam, és magamban igazat kellett adnom neki, a német fővárosban ugyanis az idén másodszor voltam, nála meg még csak egyszer. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ő szinte mindennap meglátogat – már amikor ugye nem vagyok Berlinben.
Hideg, esős nap volt szeptember ötödike, így aztán mire feljutottam a Balassi intézethez a repülőjegyeimért, rendesen átázott a nyári cipőm. Más, életmentő lehetőségem nem lévén, megkértem az intézet irodájának munkatársnőit, hadd öltözzem át náluk. Mosolyogtak és bólintgattak, közben pedig közölték, igyekeznem kell, ha nem akarom, hogy Sebestyén Márta rajtakapjon minket, tudniillik ő is azonnal itt lesz (szerencsére nadrágot nem kellett cserélnem).
Berlin mindig meglep. A tisztaságával, az átgondoltságával, a rendezettségével, és hogy itt minden működik, ami nálunk nem szokott. Nem tudja valaki, ők hogyan csinálják? A reptéri busz csendes és gyors, a megállókban a padlózata egyetlen másodperc alatt lesüllyed a járdaszintig, hogy a babakocsit toló anyukáknak kiszálláskor ne kelljen súlyt emelniük.
Este van már, késői géppel jöttem. Az Alexanderplatznál, a Magyar Ház előtt Fehéri Gyuri és felesége vár a Collegium Hungaricum vendéglakásának kulcsaival, na meg hogy meg tudjuk beszélni a holnap délelőtti közös programot. A Brandenburgi kapu melletti Max Liebermann Házban lépünk fel először. A terem zsúfolásig megtelt gyerekkel, a Csillagszedő Máriót és a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délutánt mutatjuk be. Utóbbitól aggódunk kicsit, nem feltétlen ennek a korosztálynak való, de a gyerekek mindig meglepnek – talán még jobban is élvezik, mint a Máriót. Az igazi meglepetés azonban a műsor után következik: többen közülük odajönnek hozzánk, egymás után mutatják a Márióhoz készült rajzaikat, olvassák fel naplóikat, kérdezgetnek.
Másnap a Weinmeisterhausban tartunk írás órát huszonöt gyereknek, s előtte Fehéri Gyurival átbeszéljük, mi hogyan legyen. Megvan a terv, lefektetve kis cetlikre a pontos ügymenet, jöhetnek hát a gyerekek! És ők jönnek is, azonnal borul a terv, mosolygunk egymásra, amikor sorban veszik elő a mappákat, a dossziékat, mutatják és olvassák a Csillagszedő-reflexiókat. Őszinték és kreatívak, és mi hallgatjuk őket, és kitűnő írásokat hallunk, és meg kell állapítanunk, hogy néhányan közülük egészen kiváló képességűek. Aztán persze átveszi a szerepet a tervezett ügymenet, így két és fél óra múltán újabb mesékkel és rajzokkal leszünk gazdagabbak. A leggyorsabban munkálkodók saját produktumaikat még haza is vihetik, a friss alkotásokból ugyanis mindenféle technikai eszköz segítségével könyveket készítünk.
A szombati napom szabad, a bevásárlásé, a rendes étkezésé, és a városnézésé – legmélyebb nyomot a Studio 54 és környéke hagy bennem. Vasárnap Nyugat-Berlinbe megyünk, afféle nemzetközi családi napon veszünk részt a Gelbe villában. A gyerekek szülőkkel jönnek, faggatnak könyörtelenül, a két könyvet színészek olvassák, kitűnően. A műsor után látok először más szerzőket, egy argentin, egy amerikai, egy perui és egy tanzániai író lép fel rajtam kívül – ez utóbbi, nem egészen meglepő módon, az európai szemnek szokatlan képi világot hozott.
Az időközben beszerzett programfüzetből kiderül, hogyan is zajlanak a 7. Berlini Irodalmi Fesztivál gyerekprogramjai, mi is a koncepció. A szervezők húsz országból hívtak egy-egy szerzőt, hogy a város különböző pontjain megmutassák magukat a legifjabb nemzedéknek. Közben persze zajlanak a felnőtt programok is, más szerzőkkel, más helyszíneken, kicsit több meghívottal. Amikor én hazautazom, jönnek majd tőlünk is a felnőtt irodalom képviselői: Bartis Attila, Nyerges András, Borbély Szilárd és Grecsó Krisztián (társam a Bárkában, társam a jóban). Hát valami ilyesmi a berlini fesztivál, legalábbis amennyit én láttam belőle: precíz szervezés, nyitott, befogadni képes németek – egy olyan helyszín, ahol hallgató és hallgatott is jól érzi magát, ahol a világ eltérő kultúrái megmutatkozhatnak. Tetszik.

Hallgatók és hallgatottak — Csillagszedő Márió bemutatkozik

---

A Max Liebermann Ház gyerekközönsége

---

Vetítés a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután-ból

---

Kreatív írás a Weinmeisterhausban (Fehéri György és két élénk érdeklődő)

---

Fellépés a vasárnapi nemzetközi családi napon

---

Tanzániai gyerekkönyv-illusztráció

---

Néhány remekmű berlini 5. osztályosok Márió-rajzaiból

---

A Gelbe villa előtt Christina Kunzéval, a Szerintem... fordítójával és dr. Fehéri Györggyel, aki segítőm volt mindenben. Elöl Nagy Emília és a fesztivál legkisebb résztvevője

---

Kapcsolódó:

Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

Főlap