Kopriva Nikolett
Milyen mesékkel vigasztaljalak?
Muszka Sándor: Pokoljárás
Néhány soros versek. Minimalisták, letisztultak. Muszka Sándor Pokoljárás című verseskönyve alig néhány szóval képes elérni azt, amit gyakran több oldalas monstrumok sem: a valóságpercepció felülvizsgálatát.
Elöljáróban fontos néhány szót ejtenünk előzményeiről, melyek valahol a 2018-ban megjelent Szégyen című kötetben keresendők. E művében a szerző az ember közvetlen, elmúlás előtti pillanatait osztja meg maró, tömör őszinteséggel: „Chopinnal kezdte / féldeci kevert / az asztalra szórta nyugtatóit / ez szilva / ez körte / ez barack / ez málna / ez virágoskert / ez a gyerekkorom” (Eső). Életrajzi adalék, hogy Muszka egy szociális otthon munkatársaként szerzett tapasztalatait dolgozta fel. A 2021-es Idegen állatban nem rest állatok bőrébe bújni – ember és természet viszonyát bontakoztatja ki, de érinti a romániai forradalom témáját is. A minimalista versbeszéd, a mondanivaló csaknem végletekig való lecsupaszítása e két kötetben is meghatározta a lírai irányvonalat, de a trilógia harmadik darabjában, a Pokoljárásban a csúcspontját éri el. A három kötet építkezése tudatosságra vall: míg a Szégyenben az emberi mulandóság nyersességét ragadja meg annak minden mocskával, egy félresikerült élet árnyékával, addig a Pokoljárás elrugaszkodik az embertől, a létezés apokalipszisébe nyújt betekintést.
A három ciklusból, bugyorból – Messiás, Ember, Mámor – álló kötet valójában egyfajta dantei alászállás. Muszka könyvében ennek az útnak nem az alvilág a színtere, hanem az értékeitől egyre inkább megfosztott földi élet. Helyszínei zsigerien tükrözik az erdélyi vidék vadságát, mely egyszerre tud a gyümölcsöt rejtő bujaság és a zord, emberfeletti titok színtere lenne: „A kerteken túl az már az erdő, / poklát szépíti, ki világot épít. / Hazahívom a folyót, a fákat. / Láttam kilépni a hegy árnyékából. / Vigyázzatok rám” (A tű fokán). A sorokban bármi képes megbetegedni, elveszni, legyen az emberi érzelem, vagy a földünket beragyogó égitestek: „Látod, a nap vért köhögött fel. / Kifröccsent nyála, kézfejemre hűlt” (Várlak); „Csatakos lovak jönnek a hegyről, / hátukon a haldokló holddal” (Fekete). Mintha a létezőknek, az értékeknek már sarjadásuk pillanatában meg lett volna pecsételve a sorsuk, és eleve egy létezés utáni létbe születtek volna bele: „A hegyek mögé süllyedt a sárga nap. / Ágakat tördel, jajong a szél. / Döngő léptük visszhangozza a hegy. / Az utakon holtak” (Menekültek).
A bizalom teljes körű felszámolódása, a versbeszélők önmagukba és környezetükbe vetett hitének elvesztése a Pokoljárás legelemibb tapasztalata: „Mint akit álmában holtak ölelnek, / felkel a nap, és nem leli helyét” (Induljatok). A mindenkori ember sötétségben, krízisben válik legfogékonyabbá Istenre. Nem véletlen, hogy a vallásos motívumok, az erősebb lét jelenléte vagy hiánya központi szerepet tölt be a kötetben. Ez az első, Messiás ciklusban a legmeghatározóbb. A versek megszólalói várnak valakire, sugallatait követik, és félik a náluknál hatalmasabb entitást: „A lenyírt hajat és levágott körmöt a tűzbe vetettük. / Köveket hordtunk a homokos partra. / Úgy gondoltuk, a tenger felől jön. / Senki nem merte kimondani nevét” (Partok); „Megérkezett, ott vár a parton. / Zsákba varrt süket macskakölykök vagyunk. / Fekete tollú, hatalmas szárnya nőtt. / Talán egy varjú, talán az ördög” (Talán). Helyenként egyenesen imádságot idéző versbeszéddel, esdekléssel találkozunk: „Jöjj közénk, fekete angyal. / Tisztítsd meg szívünk a csömör mocskától. / Vedd el szemünkről a látók vakságát. / Ragadj ki minket az idő malmából. / Vezess az elhagyott kertbe” (Fényhozó); „Tárd szét fölöttünk / békítő szárnyadat. / Hadd ihassunk az élet vizéből / hogy téged szolgáljunk” (Ellen).
Fekete angyalok, falon átlépő ismeretlenek, szárnyas ördögök/varjak, aszkéta istenek, természetfeletti lovasok bukkannak fel olykor direkten, máskor a nyugtalanító jelenlét szintjén. Nyugtalanító, mert e létezők nem a védelem, az őrzés, inkább egyrészt a hatalmasság, másrészt a kiszolgáltatottság érzetét keltik: „Az ismeretlen hajnalban érkezett. / Babrált a zárral, majd átlépett a falon. / Jöjj velem, mondta, új múltat adok” (Ismeretlen). Olyan bibliai szereplők beemelése, mint Ádám vagy Káin, az istálló mélyén felsíró gyermek, az útmutató csillag szintén meghatározó elemei a könyvnek.
Az elhagyott kert (helyenként part, föld) talán a legkövetkezetesebben használt bibliai összetevője a Pokoljárás világának. Egyfajta origó, az omladozó környezet ellenpontja, a tiszta, kezdeti állapot megtestesítője, melyet a létezők elvesztettek, mely után vágyakoznak a vers megszólalói: „A hajdan birtokolt kertet ígérik. / Vigaszt hazudnak nehéz órádon. / Egy vagy közülük” (Közülük egy); „Láttuk a kertből kiűzött embert, / mellkasa bedeszkázott ház” (Felfedezők). Talán ennek eredménye, hogy a sorok hétköznapibb kertjei is képesek többletjelentéssel bírni, miképpen a Búcsú tisztítótűzre emlékeztető helyszíne: „Most égnek a kertben, Anyám, ruháid. / Ajtóm elé szállnak a madarak. / Minden úgy lett, ahogy remélted. / Járok közöttük. / Nem röppennek el.”
A második, Ember ciklus középpontjában leginkább az esendőség áll. A magára hagyott ember alakja, akinek sorsa valahol kiűzetése pillanatában pecsételődött meg. A tépelődő emberé, aki önmaga és környezete ellensége, akinek ugyanakkor lételeme a vágyakozás – „A napot akarták ölelni, most vakok. / Otthonuk e nyirkos gödör. / Álmodnak és öklendeznek” (Megtisztulás) –, és az útkeresés, a bolyongás is meghatározó a számára. A kötetet olvasva úgy érezhetjük, az állandóság, a megnyugvás mindig valahol máshol van, semmiképp sem ott, ahonnan a versek szólnak. E mozzanat olykor csatába illő felszólalásokban nyilvánul meg: „Keletre tarts. (...) Még elmenekülhetsz” (Haza); „A zátonyok között átjuthatunk még, / magához húz a hold” (Felfedezők). Máskor kétségbeesett megállapításokban, melyekben a bizonytalan jövő sejlik fel: „Elfeledt idők fiai jönnek. / Zsebükben arany, drágakő, ezüst. / Nézik a varjú kivágott szemét. / Nem tudja egy sem, merre induljon” (Hősök). A ciklus utolsó, A gyűjtő című versében létfilozófiai súllyal fogalmaz a szerző, amikor egyértelműsíti, hogy a végén minden tépelődés ellenére ugyanaz a sors vár ránk: „Hozzá jutunk mind, / megunt játékszerek. / Nem tudja senki, / miért gyűjt kacatot.”
A harmadik, Mámor bugyor a legsúlyosabb a kötet ciklusai közül. A versek két ember kötelékének, szerelmének fogyatkozását ragadják meg a kezdet felhőtlen állapotától egészen addig, míg végül egymás árnyékai, farkasai lesznek: „Öled nyaldossa, játszik egy csillag, / a ház felé szaladsz. / Elheverünk a harmatos fűben. / Ott, abban a percben még élünk” (Csillag); „Undorít, taszít minden, ami élő, / nem bírok lenni, nem lenni nélküled, / gyűlölöm nyugtalan árnyadat, / hogy bárhol járok, ő mindenütt követ” (Élő). Ez a mozzanat a pokoljárás végpontja, az a pont, ahol két ember közösen teremtett világa, szövetsége is asszimilálódik beteg, sivár környezetükhöz: „Ott sétálsz velem az őszben, / a tűzhalál sújtotta fák alatt. / Miért mutattad meg a hegyet, a forrást, / ha belőle semmi nem lehet a miénk” (Mindenszentek).
Nem véletlen, hogy ezután egy légies, már-már túlvilági valóságba kerülünk. Csak az ember és a környezet végletekig való kizsigerelése eredményezhet olyan vegytiszta megállapításokat, mint az Úttalan vagy a Rács című versek két sorai: „Nem akartál bántani senkit. / Magányosabb lettél a fáknál” (Úttalan); „Elárvulnak a képzelt világok. / Isten sarkán lüktető seb a nap” (Rács). Végső soron a várakozás tárgyát képező Legnagyobb Úr is belép az ajtón, aki a versek szereplőinél, de még a fáknál is magányosabb. Csupán az nem világos, hogy pontosan mikor történt meg ez az érkezés: „Megjött-e végül, akire vártunk. / Vagy jötte maga a várakozás volt” (A folyón).
Muszka Sándor könyvéből hiányzik a megváltás. A füzérszerűen megírt versek minimalista, szálkás nyelvezete hűen tükrözi a bennük ábrázoltakat, így válik a könyv alapélményévé az a mélyről jövő hiányérzet, mely a versek beszélőit is meghatározza. Ez mégsem válik e költészet és az olvasói katarzis rovására. Ezek után csupán az merülhet fel bennünk, ami az Akik című vers lírai énjében is: milyen mesékkel vigasztaljalak?
Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2025.
Megjelent a Bárka 2025/6-os számában.
