A jó tanuló felel

 

Krudy.jpg 

 

Babiczky Tibor

 

Utolsó vacsora, utolsó szivar…

 

„Az ezredesnek aznap agyon kellett lőni egy embert, a Kaszinó megbízatásából, miután a velszi herceg látogatásáról elnevezett Angol szobában így döntöttek az urak.” Ezzel a – már önmagában is figyelemre méltó – mondattal kezdődik a magyar novellisztika egyik legkiemelkedőbb darabja, az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél.

            Minden megmutatkozik ebben az írásban, ami Krúdyt naggyá tette. Majdnem azt írtam, hogy az érett Krúdy hangját halljuk, de ez tévedés. Kevés olyan írót tartunk számon, nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is, aki mentes lenne az „éretlen” hangtól, a zsengéktől. Krúdy kétségkívül ilyen író.

            Ha valamely nagy nyelv szülötte lett volna, szent meggyőződésem, hogy Proust és Az eltűnt idő nyomában a második helyre szorulna vissza az irodalom nagy megújítóinak listáján. Nota bene: a Swann (Az eltűnt idő nyomában első kötete) ugyanúgy 1913-ban jelent meg, mint A vörös postakocsi.

Krúdy életművét képtelen vagyok másként felfogni, mint egyetlen hatalmas regényfolyamot. Olyannyira egyetlen világból (és világról) szólnak az írásai, hogy a novelláskötetek is olvashatók regényként. Sőt a karcolatai és a tárcái is. Sok a szereplő, persze, sok az elvarratlan szál (már ha regényként szándékozunk olvasni az oeuvre-t), de ezt a modern és a poszt-modern regényirodalomban már megszokhattuk. (Nem beszélve arról, hogy Proust opus magnuma is több mint kétezer irodalmi karaktert vonultat fel.)

Ami Krúdyt kivételessé teszi (a számomra legalábbis), az egyfajta földhözragadt, vaskos éteriség. Figyeljük csak meg – akár itt, az Arabs Szürkében is –, ahogyan minden alak (még a legmellékesebb is) és minden tárgy, étel, ital visszatalál a saját valódi helyiértékéhez. Krúdynál semmi sem csúnya vagy alantas, hanem egyszerűen csak – még ha nem is helyeslendő éppen, de feltétlenül – csodálatra méltó. Egy odaégett pörkölt(perkelt?)maradék. Egy félretaposott papucs. Egy szalámivég. Krúdynál mindennek és mindenkinek méltósága van, de ez a méltóság nem ráaggatott, nem maché, hanem a dolgok és az emberek valódi lényege.

Ülünk Platón barlangjában, nézzük az árnyak táncát a falon, és egyszer csak jön valaki – ez a valaki lenne Krúdy –, aki odafordítja a fejünket a valódi táncosok felé. És hirtelen a saját valóságunkra, a saját valódiságunkra is rádöbbenünk. Meg arra, hogy ég a tűz. És hogy eddig két dimenzióban éltünk. Isten hozott. És egy pillanatra tudni véljük, mit jelent: Isten, és mit jelent: hozott.

A novella: http://mek.oszk.hu/06100/06117/html/krudy_boldogult0012.html

 


 Főoldal

2015. április 20.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Demus Gábor verseiIancu Laura verseiSzita Szilvia verseiÁrmos Lóránd versei
Prózák
Ferdinandy György: PortréfilmOravecz Imre: ÓkontriSzakács István Péter: A lányBeck Tamás prózái
Kritikák
Háta mögött délPárkapcsolati kórképA kör teljes megismeréséhez szükséges „π”Latin világban - Géczi János: Törek
Esszék, tanulmányok
Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modellHalmai Tamás: A Gangesz rabbija
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA