Tárca






Grecsó Krisztián
Hungarusz-tudat


E haza déli szeletében roppant fakó dolog egyszerűen magyarnak lenni. Akinek nincsen vendégoldal az identitásán, éjszakányi diskurálásokat kuksolhat át. Errefelé a tégely kizárólag olvasztó. Aki nem tud a magyar mellett másik nációból meríteni, az eleve gyanús. A rend kedvéért kezdjük a Závada Pali bácsi fölöttébb üdvös munkássága óta divatos tótokkal. A tótok nemcsak a kolbász, a pálinka, a sztrapacska gazdái, de a múlté is, a végzetesen megritkult zsidó emlékezetet legföljebb a tót nénik és bácsik szájhagyománya pótolhatja Tótiában valamelyest. (Hol van a Tevanok sétapálcájának úri koppanása, Ady, Karinthy kiadójának illedelmes biccentése a Körös-partján, és még millió kincs, sehol, de erre majd kitérünk egy más alkalommal…).
A gyütt-ment onnan ismerszik meg legelébb, hogy nem tót. Mit sem tud a helyi múltról, nem lakott a csak tótul értő nagymamája egy ma már újgazdagok által bitorolt belvárosi utcában, persze akkoriban, mikor az alföldi városok egy része még pálinkaszagú nagyközség volt, alacsony nyárfasorral és moha lepte, zömök nádtetők végtelen soraival. Az értelmiségi tót gyermeke általában bírja a szlovákot valamelyest, de ha két rövidital után össze kell verekedni egy román identitású suhanccal, megvédve a pompás tót vircsaftot (első vérig) – ezt a tót származású legény mindenképpen magyar nyelven bonyolítja. A román falvakból érkező gyermekek szinte kivétel nélkül beszélik a zárványok antikolt románját, sőt legtöbbjük anyanyelvi szinten csak azt, de, ha egy langyos házmester után az első felszakadó szemöldökig meg kell torolni a pompás román vircsafton esett sérelmet – azt a legény általában magyarul bonyolítja.
A felületes megfigyelő bizonyára azt gondolja, a magyar közvetítő nyelv, hiszen az anyázásnál alapvető, a másik értse, mit gondolunk arról a nőnemű lényről, aki őt magzat korában testével táplálta. Pedig ennél jóval többről van szó. A hungarusz-tudat egyfajta különös reneszánszát érzékeljük. A mai jelentés természetesen nem minden elemében fedi az originált, de a posztmodern utáni anyázás elemzésekor úgy szórakozunk a terminusokkal, ahogy nekünk tetszik.
A hungarusz-tudat jelentésmezeje mára gyakorlatilag üres, legföljebb egyetlen zsenge este élő példáival járhatjuk körbe. Néhány éve volt szerencsém látni, amint egy csabai balkán táncházban tótvárosi vietnámiak a ritmust erősen elkerülve, ám üdvözült arccal ropják, és teli torokból harsognak egy makedón népdalt. Élvezettel lestem őket, azon morfondíroztam közben, milyen lehet a vietnámi bolgár kiejtés. Lubickoló, önfeledt mosoly ült az arcukon, de közel sem afféle, amilyen a japán turistákén, mikor sikerül filmre venni a Halászbástyát.
Igazi volt, hazai és birtokló.
Az asztaloknál persze tótok, románok, örmények, bolgárok foglaltak helyet, utóbbiak értették a dalok szövegét is. A feleségem, aki tudomása szerint pucér-magyar, negyedórákig ráncolta a homlokát, hátha eszébe jut valami színesítő elem. Aztán egy színes bőrű fiatalember egy izgalmas áramszünet alatt elmesélte, hogy a népszámláláson, az identitást firtató kérdésre, ő bizony azt válaszolta, tót. Mert neki az anyja becsületes tót lány. Erre a biztos beírta, szlovák.
No, kérem, háborgott az ifjú, nem ugyanaz.
Ahogy megjött az áram, vele jöttek a rendőrök is, a csöndet firtató kérdéseikre négy náció képviselői magyarázkodtak. Természetesen magyarul. Láttam, nem értik egymást – a megértés nem föltétlenül nyelvi kérdés.
Mintha csak a fejembe látna, egykor Tótvárosban tanuló japán cimborám (akinek szigorúan semmi köze sem volt a fentebb már említett vietnámi táncoslányokhoz, sőt, barátom nyomatékosan fölhívta a figyelmünk a jellegzetes vietnámi és japán vonások közötti különbségekre), fejtegetni kezdte, hogy Csokonai szerinte remek költő. Vörösmarty is, de azért Arany az igazi. Huszonhét verset tud fejből, mondta, és egy hosszút ott helyben, két moldvai népdal között elszavalt.
Koppan az éji bogár, nekimegy.
Te mennyit tudsz, kérdezte, de szerencsére nem várta meg a választ. Hanem belekezdett egy újabb fejtegetésbe, hogy ő nem tudja, mert csak hét éve tanulja a magyart, de szerinte a magyar nyelv az Arany János. És fordítva: Arany János a magyar nyelv. Fried tanár úr dörgedelmes hajnali órakezdéseire gondoltam ekkor. Aki, minden szerdán, pontban nyolckor, miután kulcsra zárta a szegedi bölcsészkar Auditórium Maximumjának ajtaját, hogy elkerülje az Úújszegedről késve érkező egyetemisták okozta fölösleges forgalmat, azt zengte bele a fagyos éterbe: „Arany János a magyar nyelv.” Az a magyar, tette hozzá, amit a jelen lévők többsége, szerény tapasztalatai szerint, csekély mértékben bír. Joshytaka barátomnak megpaskoltam a vállát, és a tanár úrra gondoltam. Hungarusz-tudatom fölpuffadt, akár egy vízihulla.






Kapcsolódó:

Szabó Tibor: Valami a télről
Kiss László: Rókázás
Elek Tibor: Siket irodalom?
Gyarmati Gabriella: Kohán és a "szoc. reál"
Erdész Ádám: Gercsó Krisztián: Nagymama ajándékba
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág - Esti mese
Szabó Tibor: Testvérek, barátok
Kiss László: Őfelsége pincére
Gyarmati Gabriella: Csernus Tibor festményei először Békés megyében
Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben
Elek Tibor: 110 éve született Sinka István
Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

2007. december 30.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Versíró pályázatot hirdet a StarbucksÁllami díjak a nemzeti ünnepen – 2020Kárpát Körút 1.0Az Aegon Irodalmi Díj esélyesei
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Beck Tamás verseiSzilágyi András verseiPál Dániel Levente: Isten esteNádasdy Ádám versei
Prózák
Márton László: RudiMolnár Lajos: Hülye egy történetKiss Benedek: (Az Élettöredékekből)Tallér Edina: Időzítő
Kritikák
A lélekvándorlás plakátmagányaHazudni magunknak történelmetKis magyar rendszergazdák – Bödőcs Tibor könyvéről Végeláthatatlanul - Nevezd csak szeretetnek
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA