Panasz az emberekre

Fontos és szomorú tapasztalat, ezért föltétlen közölnünk kell, hogy különféle házibulikban végrehajtott zenei kísérleteink eredményei szinte kivétel nélkül arról tanúskodnak: az emberek jelentős része nem szereti a durva metálzenét. Nem, hogy nincs ínyére, de elviselni is nehezére esik. A döbbenetes – mindamellett szűklátókörűségre valló – intolerancia legszembetűnőbb megnyilvánulása a kábel ideges kihúzása a bömbölő hangfalból, hajnalban.
Van bizonyos előéletünk a szakmában. Egy időben életcélként tűztük ki magunk elé, hogy – többnyire hívatlan – vendégként rendet tegyünk egy-egy összejövetelen, ami az ott játszott zenét illeti. Ezt sokan tulajdon partijuk tönkretételeként, mi több, méltóságuk besározásaként élték meg, gőgösen elvonulva a konyhába vagy a nappaliba, nem egyszer hangot adva elégedetlenségüknek.
Ez a zene szar, így ők.
Ez a zene gyönyörű, így mi.
Megjegyzendő, az évek során higgadtabbá váltunk. Mostanság megvárjuk, amíg mindenki kellően kiszórakozza magát, majd nyugovóra tér, és csak ezután lépünk akcióba. Meglátásunk szerint ezt méltányolni volna illendő, de gesztusunk legtöbbször ugyanúgy ez elutasítás rigorózus reakcióit váltja ki a jelenlévőkből.
Van még mit tenni ebben az országban, nem középiskolás fokon.


Vigyázzunk a nőkkel!

Korda György, a magyar könnyűzenei élet Krúdy Gyula bácsija (és Uhrin Benedek?) nem átall időnként bizonyos meglepetésekkel előrukkolni. Néhány évvel ezelőtti durranásszerű comebackje, oldalán évről évre fiatalabb párjával, később a különféle fesztiválokon (SZIN, Sziget) aratott viharos sikerek olyan természetessé tették előfordulását a honi médiában, hogy már hollandiai drogkóstolása se megy unikumszámba.
Maradván tételmondatunknál: a jó művészember bármikor képes meglepni hívét.
A cinikus hangulatban lévő királyi televízió valamely könnyű tavaszi éjszakán közzétette a táncdalénekes egy harminc év előtti klipjét. A Haver, a nőkkel jól vigyázz! című opus igazi magyar temperamentumú darab a hetvenes évekből: lendületes vonalvezetés, könnyed prozódia, sallangmentes tónus. A kisfilmben Gyuri bácsi előbb függőágyon ringatózva dalol, majd némileg túlozva – A habokból kiemelkedő Korda – Zwackreklám-alakként bukik föl egyetlen tengerünkből (ekkoriban magyar ember nem mehetett külföldre). Vállát és felkarját szőrtetoválás borítja. A klip végén kemping biciklin menekül a lerázhatatlan nők elől, ám közben, akár Orpheusz, hátrapillant; ilyet nem szabad – természetes, hogy elvágódik. A csajok keresztbe-kasul rajta, megannyi Vénusz születése.
És mi, basszus, nézünk végig magunkon, ebben az évben születtünk.


Hangverseny

Mindannyiunk kedvence, a stand up comedy (egyelőre) koronázatlan hazai királya, Bödőcs Tibor a napokban (három hónapja, vagy hat – de hány hét a világ?!) azt találta mondani az ilyesmire fogékony közönségnek, hogy az ő falujában olyan pálinkát főznek, már előtte hányni kell.
Hogy mi köze mindennek John Lennonhoz? Nos, hetek (öt hónap) óta nem bírunk lejönni a cuccról. Hallgatván szeretett Jánosunk gyanúsan békési, karcos szilvapálinkán nevelkedett hangját, elfog bennünket a nosztalgia göthös kétségbeesése. Tvisztel a sok kis zacc a garatban.
Hülyére ittasulva vágyjuk a hajdani udvart, az udvar végében megbúvó fásszínt, a fásszín hátuljából nyíló kamrát, melynek mélyén egykor literszám (három feles) pakoltuk arcunkba a páleszt, hallatszott a loccsanás a garaton. Közben John Lennon énekel – a művház sarkába metszett homályos tükörben apáink ropják, a pulzusszám növekedése nyomán anyáink fejéről kis híján leesik a konty.
Ilyen nagy mifelénk mostanában a szomorúság. Reggelente biciklis emberek húznak el a házunk előtt, mindenki integet a saját kapujában. Oh, yes, wait a minute, Mr. Postman.
Gurul az életvíz lefelé, akár a hibátlanul megküldött tekegolyó. Verseny ez, a javából. Az esélykiegyenlítő győztese napokig (daktilusban mondom el) ingyen kapja a szeszt.
Dobogón a szív.


Pecazene
(pedagógiai vígkeserv)

Tanár-féle viszonya a nyárhoz: különös. Megkönnyebbült sóhaj a hosszúra nyúlt színdarab befejeztével. A bizonyítványosztás utáni állapot szalonnasütéses-borozós bája.
(Mit pattogol, ott van nektek [Nektek?] három hónap nyári szünet! Ott? Hol?)
Békésebb vizekre evezve, el kell ismerni: első nyári horgászatunkkor dolby surround-ban nyomatja a vízpart s környéke. Bal fülünkbe békák fuvoláznak (weöreses az ég alja), jobb fülünkben a tücskök citerazenéje. Szép nyári este. Hangszer a természet, élő oszlop benne minden egyes ember.
Árnyékunk sötét felkiáltójelként vetül a vízre. Horgászni ugyanis néha nehéz. A fára felakadt végólmos szereléket iparkodunk nem saját türelmetlenségünk és fáradtságunk számlájára írni – a horog karójába húzott csalihal bosszújaként teszünk róla említést, ha kérdik. Bokáig vízbe csúszni részegen szoktak, nekünk ártalmatlan szituációban (haltartó szák átöblítése) is sikerül. Már tényleg csak a hármashorog-piercing hiányzik.
Valahol felbőg egy kikötött tehén. A közelgő vihar ideges ritmusára a szemközti bokrok eszeveszetten karmolásszák a semmit, a fel-feltámadó szél végigsepri az erdőt.
Ilyen hangversenyek vannak arrafelé, amerre egykori voltunk, önmagunk égi mását kutatjuk – minek, tényleg minek ide SZIN, Sziget vagy bármi.