Kohán György életművének tanulmányozása során a szükségszerűségek és a lehetőségek vizsgálatát nem szabad mellőznünk. A kor, amelyben élt és alkotott, nem biztosított számára termékeny talajt, ezért is tartozott a nagy magányosok, a keveset kiállítók, a külföldi bemutatkozási lehetőségeket soha el nem nyerők közé. Igen, ezek a lehetőségek. De mire gondoljuk, amikor szükségszerűségekről beszélünk? A kifejezni, megfogalmazni, a közölni vágyás ez, melynek hátterében a szuggesztivitás fényudvara áll, azaz a festő világlátását, intellektusát, alkotói habitusát, műveiről könnyűszerrel, bárki által leolvasható lendületét, vérmérsékletét kell kiindulási alapként vennünk. A XX. századra ugyanis végképp megszűnt az a ma már kényelmesnek tűnő lehetőség, amit a témaválasztás külső determinációja és a forma előre meghatározottsága jelentett sok-sok évszázadon keresztül a festők számára. Mi marad tehát egy alkotónak? Forma és tartalom tekintetében egyaránt önmagából kell kinyernie az alkotás folyamata során felmerülő kérdésekre a megfelelő válaszokat.

A tanulmányait József Dezsőnél kezdő, majd rövid ideig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár keze alatt folytató Kohán György már fiatalon rátalált művészetének jellemző, azt mással össze nem téveszthetővé tevő alaphangjára. A tartalom és ahhoz kapcsolódva az ábrázolás stílusa egész pályáján végigvonuló kettős irányt mutat. Realisztikus stílusban, erőteljes, fénytüzű színekkel, súlyos ecsetvonásokkal beszél az alföldi, paraszti témáról, a földdel szoros kontaktusban élő emberek világáról. Az ábrázolás intenzitását növelendő eleve kevés képelemmel komponál. Gyakran nyúl a tájfestészet azon témáihoz, amelyeknek megörökítése vonzó, de veszélyes feladat. Ezek a lenyugvó Nap, a szivárvány és a Göncöl; ám szemléletéből adódóan a giccset meg sem közelítő, manírtól mentes, tiszta színépítést találunk nála. A Teremtő által létrehozott világ, a természet nagysága előtti tisztelgésként, csodálattal vegyes hódolatként is felfoghatók ezen művei. A kettősség másik irányát sokalakos, lírai tárgyú és hangulatú viasztempera képei és monumentális freskóterv-grafikái adják, amelyek konstruktivista hatásúak, kubisztikus jellegűek.

Kohánnak sikerül megvalósítani egy olyan alkotói programot, amely figyelemreméltóvá és autentikussá teszi az életművet. Az általa művelt monumentalista festészet előzmények nélkül való Magyarországon, de Európában is. Hasonló felfogású alkotásokat legközelebb a mexikói muralistáknál találunk, David Alfaro Siqueiros és José Clemente Orozco életművében. De hogy mi is adja konkrétan a különlegességét? Leginkább az, hogy ő tudta, a monumentalitás a festészetben elsősorban nem a nagy méretet jelenti, magam is csatlakozom ahhoz a táborhoz, amely szerint a monumentalitás egy, magában a kompozícióban rejlő arányrend. Előbbiből fakad, hogy a Kohán-művek többségének hatalmas aurája van, ezek a képek a kiállításban egy-egy teljes falszakaszt sajátítanak ki maguknak, és szétfeszíteni látszanak a szűk tereket. E táblák – láthatják önök is – sehogyan sem viselik el a szobalevegő léptékét.

Kohán termékeny alkotóink közé tartozik, szülővárosára, Gyulára 670 festményt és 2370 grafikai munkát hagyott. Hódmezővásárhelyen és környékén mintegy négyszáz művét regisztrálták az 1970-es években. Ebből a hatalmas, a közelben, Gyulán őrzött gyűjteményből válogatva, figyelmemet szándékosan egy tárgycsoportra, az életműből kiragadva csupán a realista szemléletű alkotások körére fókuszáltam, amelynek fényében töredékesnek tűnhet a jelenlegi tárlaton szerezhető élmény. Az egységes összhatás kedvéért az anyag válogatása során érdemesnek tűnt felvállalni ezt a kockázatot. De itt tulajdonképpen másról is van szó. Ez a kollekció a figyelemfelkeltés célját szolgálja, és invitálja a látogatót egy nagyformátumú festő életművének megismerésére.

Már korábban is hallottuk, mennyire dicséretes, hogy Békés Megye Képviselő-testülete Önkormányzati Hivatala elindította a Békés megye jelesei című kiállítássorozatát. De miért is olyan fontos ez, mire jó egy ilyen vállalkozás? Azt tükrözi, hogy az önkormányzat tudja: a kultúra és a képzőművészet is lehet érték, egy kiállítás lehet értékteremtő, mi pedig, a tárlat nézői részesei vagyunk ennek az értékőrző folyamatnak. (Persze a nézőnek van a legkönnyebb dolga.) A Békés megyéhez kötődő alkotók a mi kincseink, műveik, életművük az, ami hozzájárul a megye jellegéhez, formálja a térség karakterét. Ez a kiállítássorozat egy misszió, aminek a teljesítése példaértékű. Csak így tovább!