Hírek

 

 Czig__ny_Gy__rgy.jpg

 

Elhunyt Czigány György

 

2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

Czigány György 1931. augusztus 12-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Győri bencés gimnáziumban végezte. A Zeneakadémián Kadosa Pál tanítványaként zongoraművész diplomát szerzett 1956-ban, majd 20 éven át a Magyar Rádió munkatársa, később zenei főosztályvezetője volt. Munkája mellett rendszeresen orgonált a krisztinavárosi templomban. 1969-től 2007-ig műsorvezetője volt az ikonikus Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben című rádióműsornak; alapítója volt a Bartók Rádió Muzsikáló reggel című adásának. 1976–96 között a Magyar Televíziónál dolgozott. Riporterként személyesen beszélgetett többek között Szent-Györgyi Alberttel, Illyés Gyulával, Ferencsik Jánossal, Kodály Zoltánnal, Ottlik Gézával, Pilinszky Jánossal, Solti Györggyel, Friedrich Dürrenmatt-tal. 1993–96 között olyan zenei műsorok stúdióvezetője volt, mint a Csak a derű óráit számolom, a Zene, zene, zene, illetve a Szó, zene, kép. Irodalmi pályafutása korán indult, már 1946-ban megnyerte a Zászlónk katolikus ifjúsági folyóirat novellapályázatát. Első versei a Vigiliában, Jelenkorban, Kortársban jelentek meg a ’60-as években. Több tucat verseskötete mellett sokoldalú prózaírói munkásságával is gazdagította irodalmunkat; publikált novellákat, esszéket, operaszövegkönyveket, interjúköteteket. Összegyűjtött verseit Itt lubickol fénye címmel 2024-ben adta ki a Magyar Napló. Rendkívül termékeny pályáját számos rangos elismeréssel díjazták. 1970-ben Erkel Ferenc-díjat, 1988-ban érdemes művész címet, 1996-ban József Attila-díjat, 1999-ben Aranytollat kapott. 2000-ben Joseph Pulitzer-emlékdíjjal, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki több évtizedes művészi munkássága, zenetudományi tevékenysége elismeréseként. 2006-ban Prima Primissima díjjal ismerték el, 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2017-ben a Budapestért Díjat, 2022-ben a Dohnányi Ernő-díjat. Czigány György a Magyar Írószövetség örökös tagja, Óbuda-Békásmegyer díszpolgára volt.

 

(Forrás: Magyar Írószövetség) 


Főoldal

2026. április 08.
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Acsai Roland: Az éjszaka sötétjeHalász Margit: Gyapotrózsa
Stankovics Marianna: Ima, Vázlat, NagypéntekVányai Fehér József: Rókalelkű ismeretlen követHalmai Tamás: Jeremiás húga – szonettkoszorúMarno János versei
Oberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!Háy János: Hogyan születik egy novella
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg