Változatos múlt

 

Erd__sz-Lehoczki-1.jpg 

 

Erdész Ádám

 

A mérnökök háborúba mentek

 

Vannak szerencsés sorsú könyvek, ezek a nyomdából egyenesen a nagy könyvterjesztő hálózatok üzleteibe kerülnek. Igaz, a kiadó az ár 60%-át fizeti ki jutalékként a terjesztőnek, de ha így lehet találkozni a vásárlóval, akkor ne nézzük azt a 60%-ot. A legígéretesebbeket a könyvesboltok központi gondoláinak tetején helyezik el, a borító a terjesztő honlapjának első oldalán villan fel. Igaz, ezért megint külön-külön, vaskos összegeket kell fizetni. Vannak aztán másféle könyvsorsok is, megjelennek olyan könyvek, amelyek szinte kézből kézbe adva jutnak el a téma iránt érdeklődő olvasókhoz. Létüket azután – jó esetben – néhány szakfolyóiratban megjelent, komoly recenzió igazolja vissza, és ha jól mennek a dolgok, a Magyar Tudományos Művek Tárában lassan gyarapodni kezdenek a hivatkozások. Szóval azért, ha nem is olyan látványosan, de ezen a tájon is kerek a világ. Azt, ugye, mondanom sem kell, hogy jól megírt, izgalmas könyvek a mostohább viszonyok között is bőségesen teremnek.

Ezúttal az „árnyékos” oldalról választottam egy kimondottan jól szerkesztett, érdekes kötetet. Batalka Krisztina – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának vezetője – A Műegyetem az első világháborúban címmel írta meg az egyetem nagy háború alatti történetét. Nem egyszerű háborús intézménytörténet, hiszen az akkori Magyarország egyetlen műszaki egyeteméről van szó. Háborús éveinek vizsgálata sok kérdést vet fel: milyen szerepet játszott a magyar műszaki értelmiséget képző egyetem abban a háborúban, amelyben a haditechnika korábban nem tapasztalt gyorsasággal modernizálódott? Egyáltalán, a hadvezetés mennyire tekintette fontosnak az arányaiban kicsiny, tudástőke tekintetében viszont különleges értékű réteget? Ismereteiknek megfelelő szerepet szántak a mérnökhallgatóknak, vagy egyszerűen bevezényelték őket a lövészárkokba? Célnak tekintették az ország jövendő fejlődésében kulcsszerepet játszó néhány ezer egyetemi hallgató megóvását? S a később különféle irányító posztokra kerülő mérnökök gondolkodását hogyan formálta a háború? Bármelyik kérdés nyomán indulunk el, hamar át kell lépni az egyetem campusának határait.

2399994166747P.JPGBatalka Krisztina a háborús időszakot a maga összetettségében tárja elénk. Pontosan bemutatja, hogy a háború kitörése milyen változásokat hozott az egyetem életébe, az oktatók, a diákok közül mennyien vonultak be, hol teljesítettek szolgálatot. Részletes képet kapunk a „műegyetemi polgárok” fronton szerzett tapasztalatairól, sőt követhetjük őket a fogolytáborokba. A szerző párhuzamosan bemutatja az oktatóinak és hallgatóinak jó részét időlegesen elveszítő intézmény működését: a helyettesítések rendjét, azt, hogyan próbálták a fronton szolgáló diákok számára megkönnyíteni a félévek abszolválását. Képet kapunk az egyetemen felállított hadikórház működéséről, a háborús finanszírozásról. A könyv szerzője levéltárosként a források széles körét ismeri, s a szöveg szerkesztésekor remekül kiaknázta forrásismeretét. Az értekező szövegben összefoglalja egy-egy tematika lényegét, a fejezetekhez terjedelmes táblázatos függelék kapcsolódik. Az értekező részben megtaláljuk a legfontosabb adatokat és összefüggéseket, például azt, hogy az oktatók, diákok hány százalékát hívták be. Aki kíváncsi az évről évre változó adatokra, hátra lapoz, s világos szerkezetű táblázatokban követheti a változásokat.

A szöveg nincs adatokkal túlterhelve, viszont nagyon tudatos szerkesztéssel folyamatosan elénk villan a történet szereplőinek személyes látószöge. A háború idején sokan írtak naplót és a háborús élményeket utóbb is sokan megörökítették. Ezekből az „ego-forrásokból” Batalka Krisztina nagyon sokat felhasznált. Így aztán nemcsak azt tudjuk meg, hogy az egyetemi hallgatók többsége katonai képzés nélkül lett behívva – az úgynevezett önkéntes év a diploma megszerzése után következett –, hanem azt is, kik hogyan fogadták a háborút. Egy 19 éves építészhallgató például 1914 júniusában a háború várható gyors befejezése miatt kesergett: „De kár, hogy ilyen rövid idő alatt végződik majd a háború…, hiszen akkor én már részt sem vehetek benne, pedig hát, de szép dolog volna mint magyar huszár részt venni egy győzedelmes háborúban.” Az aggódó diáknak „szerencséje” volt, nem maradt ki a harcból, 1917-ben már arról írt, mennyire elege lett a háborúból. A narratív források felhasználásának köszönhetően a szöveg érdekes, akár a frontélményekről, akár a hadifogságról, akár az egyetemen zajló életről van szó. Ez a módszer az olvasóhoz közel hozza a korabeli emberi habitusokat is. Az egyetem lépéseket tett a diákok számára kötelező előadásokat tartó oktatók hazahozatalára. Akadt olyan egyetemi tanár, aki ezt kifejezetten elhárította. Zemplén Győző vegyészprofesszor a következőt kérte a rektortól: „Ha valóban menne fel ilyen felterjesztés, nagyon kérlek, hogy az én szabadságolásomat semmi esetre se kérelmezzétek, mert most, hogy a harctéren leszek, nem tartanám férfiuhoz méltónak helyem elhagyását.” Maradt is, mérnöki tudását a fronton is kamatoztatta, hallgatói közül többen tüzér egységébe kérték magukat. – S azután 1916-ban az olasz fronton esett el, öt kisgyermeke maradt félárván.

Az egyik oldalon sorjáznak az önfeláldozás történetei, ugyanakkor Magyarország háborús esélyei romlottak. A Műegyetemen 100-nál több hősi halottat gyászoltak, és egyre nehezebben működött az intézmény. A katonaként szolgáló diákok mind több teljesítetlen félévet cipeltek magukkal. A társadalom rohamosan szegényedett, a hallgatókat támogató szociális intézmények minden erőfeszítésük dacára is a feléjük irányuló várakozásnak csak egy részét tudták teljesíteni. Batalka Krisztina igen pontosan mutatja be a diákság radikalizálódásának, jobbra tolódásának, az antiszemitizmus megerősödésének folyamatát, amely már a két háború közötti időszak súlyos társadalmi konfliktusait vetíti elénk. A Szekfű Gyula által „harmincévesek nemzedékének” nevezett generáció genezisét látjuk.

A könyvben érintett érdekes részletek közül egyet említek még: a nők műegyetemi jelenlétéről szóló fejezetet. A Műszaki Egyetemen nem akarták kinyitni a kapukat az okos kisasszonyok előtt. Magyarországon a nők 1895-től tanulhattak egyetemeken, kivéve a műszaki és jogi területet. Más egyetemek rendes hallgatói „rendkívüli hallgatóként” jelenhettek meg a mérnökjelölteknek tartott vegyészeti előadásokon. A könyv szerzője lépésről lépésre mutatja be a hölgyek Műegyetem felé tett lépéseit. Részsikerek után hosszú időre becsapódik előttük az egyetem kapuja. A háború előtt félévente 2500–2600 hallgató iratkozott be a Műegyetemre, az 1920/21. év első félévében 4151. Rázúdultak az egyetemre a tanulmányaikat pótolni kívánó leszerelt katonák és a megszállt területekről menekült hallgatók. Az egyetem vezetése úgy döntött, az értelmiségi túlkínálatot nem növeli a tanulni óhajtó nőkkel.

Nem hiszem, hogy könnyű hozzájutni ehhez a kiadványhoz, az egyetem levéltáránál biztos lehet rendelni. Hogy az utánajárás megéri a fáradságot, abban biztos vagyok.

 


Főoldal

2021. november 04.
Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái
Hol van a világ közepe?Képek a történelem elveszett színpadáról
Hőnyi E. Katalin: SzükségMagyar Dániel rövidprózái
Boza, az újévi feltámadásitalGondatlanságból elvadult csicsóka?
Balázs Imre József verseiSzabados Attila versei Simon Adri versei Szálinger Balázs versei
Patak Márta: TetraplégiaEgressy Zoltán: TurbulenciaFekete Vince: Porlik minta…Kiss László: Édes Emma
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA