Tárca



Gyarmati Gabriella
Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.


A 2005-ben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezésre kerülő Munkácsy-kiállítás után Magyarország vidéki városaiban útjára indul egy eddig több mint hétszázötvenezer (!) látogatót vonzó kiállítás-sorozat. Kilencedikként a szervezők határon túli helyszínt választanak; a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban a Munkácsy festményeiből és a személyéhez fűződő relikviaanyagból összeállított kollekció jelenleg is látható. A kiállítás fővédnöke magyar részről dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke, román részről Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettese.
A Munkácsy-képek Erdélyben – Válogatás v. Pákh Imre amerikai műgyűjtő, a Magyar Nemzeti Galéria és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum képeiből című tárlattal kapcsolatban a rendezés során igen sok interjút kellett adnom. Egy visszatérő kérdés volt, miszerint mennyiben más, miben különbözik a Mikó várban rendezett kiállítás az eddigiektől. A legfontosabb természetesen az a missziós szándék, amellyel Gyarmati Zsolt, a CSSZM igazgatója létrehozta a kiállítást az erdélyi magyarság számára. Magam ezt a gondolati vonalat nem kívánom kibontani, ugyanis az irigylésre méltó marketingmunkának köszönhetően a médiumokban erről részletesen tájékozódhatunk.
A
kiállítás látványtervezőjeként és szakrendezőjeként azt emelném ki, mint elsődleges különbözőséget a korábbi kiállításokhoz viszonyítva, hogy a tárlatnak helyet adó épület meghatározó aurája és remek adottságai mennyire jelentőségteljesen befolyásolták a gondolat érlelődését, a terveket, a számtalan részlet által befolyásolt hatást, azaz az összképet. Kétségtelen, egy várban rendezni kiállítást, igencsak ihletadó lehet. (Ne feledjük, a rendezés is kreatív tevékenység, alkotómunka.) Tagadhatatlan, hogy Csíkszeredában sikerült az előzetes terveknek és a műtárgyvédelmi feltételeknek egyaránt maximálisan megfelelő, látogatóbarát körülményeket teremteni. Az öt hónapot kitevő előkészítő munka nyomán, amely – többek között – az érintett öt teremben teljes belső felújítást foglalt magában, láthatóvá vált, hogy egy valóban XXI. századi, európai színvonalú kiállítóhely jött létre. A látogatókra gyakorolt hatást nagymértékben befolyásolja olyan fényforrások használata, amelyekkel egyetlen, a Munkácsy-kiállításokat eddig fogadó múzeum sem rendelkezett. Apróságnak tűnhet, de nem az, ugyanis az előbbiek okán egészen másnak látjuk a már jól ismert festményeket. Szinte minden tábla olyan részletekkel gazdagodott, amelyek eddig alig láthatóak, vagy teljességgel észrevétlenek voltak – rejtett színek és homályban volt felületek keltek új életre.
Munkácsyt természetesen lehet szeretni és nem szeretni, ugyanúgy, ahogyan jobbára a szakmai közönség és az átlagnéző a mestert már életében is, két radikálisan elkülönülő tábort alkotva, értékelte. A képelemzések sorozatával, amely egy más jellegű feldolgozás lehetőségét nyújtja a műtörténész és az érdeklődő számára egyaránt, a Munkácsy-életművel kapcsolatban felmerülő egyértelmű és vitatott pontok körüljárására is vállalkozom.

Konyhában / Krumplihámozás (1872–1873; olaj, vászon; 54,6 x 83,2 cm; jelezve balra lent: Munkácsy; Pákh Imre gyűjteménye, USA)
A két figurát szomorúan egyszerű, szegényes környezetben, mindennapos elfoglaltságuk közben ábrázolja az a tábla, amely Munkácsy Párizsban töltött első éveiben készült. Abban az időben, amikor továbbfejlesztette a düsseldorfi tartózkodás során kiérlelt nyelvváltozatot, amely céljai megvalósítását már akkor is a leginkább segíteni tudta. Ez volt a kritikai realizmus. És hogy mely fontos művek jelzik a művészi felnőtté válás korszakát? A teljesség igénye nélkül: a Bécsi Világkiállításon bemutatott munkák közül – többek között – a Korhely férj hazatérése, az Éjjeli csavargók és a Köpülő asszony, valamint az esszenciális tömörséggel fogalmazott, minden felesleges sallangtól megszabadított kétalakos Siralomház (Az elítélt).
A Konyhában című kép legfőbb értéke a különféle anyagok, a fény által életre keltett tárgyak érzékletes, expresszív jellegű megmutatása és festékkezelési stílusa, a közelről nézve már értelmezhetetlen színpászmákká redukált izgalmas felületek, amelyek a szem számára oly mohón habzsolhatóak. Ez a kép kompozíciójából fakadóan kénytelen nélkülözni a hasonló jelenetet ábrázoló Köpülő asszony szűkszavú összefogottságát, viszont mutat némi hasonlóságot Jozef Israëls Krumplihámozó gyerekek a konyhában című, 1873-as rézkarcával (Szépművészeti Múzeum, Budapest).
A Konyhában című kép ürügyén érdemes összehasonlítanunk Munkácsy és Millet köpülő nőt ábrázoló műveit. Millet 1847–1848-ban készít egy feketekréta rajzot (Szépművészeti Múzeum, Budapest), amelyen a fiatal, köpülő nő alakja inkább balerináéra emlékeztet, mint kétkezi munkában megfáradt parasztasszonyéra. Az arcán némi érzelem tükröződését fedezhetjük fel. Mivel paraszti származású, nem képzelhető el, hogy Millet ne ismerné az egyszerű emberek által végzett nehéz és fárasztó munkákat. 1849-ben költözik Barbizonba, ahol művészete komoly változáson megy keresztül. A lényeglátó képesség kialakulása, a kifejezőerő felerősödése, az önálló hang megteremtésének folyamata joggal idézi fel bennünk késői kortársa, Munkácsy művészetének kezdeti alakulását és jellemzőit. A Konyhában szolgált Munkácsy egyetlen, azonos című rézkarcának alapjául. Egyik alak fejét sem dolgozta ki (a teljes részletgazdagságában felépített ábrázolásban a fejek helyén fehér folt vakít); a mű érdekességét tehát egyszerisége adja. A lemezről készült nyomat és a nyomdai úton történő sokszorosítás útján létrehozott, grafikát ábrázoló reprodukció közötti különbségről mára már megfeledkezni látszanak azok, akik a nyomdai változatot eredetiként mutatják be. Szerencsére maradt fenn eredeti nyomata is a műnek, egy példányát őrzi a Magyar Nemzeti Galéria.


Munkácsy Mihály: Konyhában

Kapcsolódó:

A Munka-társ rovat írásai

Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

Főlap

2007. július 02.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Tatár Sándor verseiHorváth Eve: Margarita! Darvasi László: Vidám mondatok III.Csillag Tamás versei
Prózák
Légrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héjaDarvasi László: Egy tehén halála
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA