Nagy L. János
Végességből – végtelenbe
Simai Mihály: Végtelenkezdet
Kilencvenéves Simai Mihály. A jubileumon új kötettel is ünnepelhetett a szülőhely, Medgyesegyháza, a lakóhely, Szeged, az irodalomkedvelő Magyarország. Ez az életmű huszonöt könyv, a felnőtt verskötetek közül a mostani a tizenharmadik.
Az Örökélet első napja – azaz a végtelenkezdet. Élet és halál mezsgyéjén bátran egyensúlyoz az új Simai-kötet. „Egy zuhanás előre-vetült árnyán” lépked az elkerülhetetlen felé a költő (Harlekin-változatok). Megírta már az életszerelem ódáját: „Imádott életem! mért nem vagy végtelen…” (Vers elszálló életéhez), most a folytatásait írja, még nagyobb szenvedéllyel: „Nem kérek születésnapomra / csak újjászületést naponta” (Reneszánsz) – életimádatot kiált mind az öt ciklus. Minden vers egy irányba mutat: a nagybetűs ÉLET, a Teljesség felé. Vezérszólama: „Csak a remény tud hűséges lenni a Végső Valósághoz. / A reménynek annyi szárnya van, / mint a Föld összes madarának, / annyi fénye, mint az ég összes csillagtengerének, / és annyi szeme, mint az egész emberiségnek, / hogy keresse, közelítse, lássa megnyílni / az Isten-ember viszony legmagasabb, legfénylőbb, / legteljesebb dimenzióit. / (A remény nem hal meg – utoljára se!)” [Címtelen nyitószöveg.] A zárás ugyancsak a reményt hangsúlyozza: „Ez a könyv az én reményemről szól. / De a tiédhez beszél” (Lectori salutem).
Simai tudja, hogy az emberélet drámai műfaj. De kész megküzdeni a katarzisért: „ha négyszemközt vagyok a halállal, / mindig a remény szemével nézek. / Fölé… A legmagasabb végtelenbe” (A remény szeme). A halál fölé nézni, a legnagyobb Misztériumra, az Örök Élet Istenére! Szerinte a költő legyen a Misztérium embere, híd Isten és ember közt: „…és minden sorba belehalni / és minden sorból föltámadni / már csak föltámadásban élni / és mindenkinek / és mindenkiért / végtelenné álmodni a Reményt!” (Metapoétika).
Mi hát ez a remény? „Az Élet nevű Misztériumjáték különleges szépsége, / hogy a végén a Vég csak felvonásvég. / A Misztérium kiteljesedése következik, / azaz a VÉGTELENKEZDET” – ígéri a kötetzáró versszak a létparadoxon lehetséges föloldását.
Az épp 40 évvel ifjabb kiváló pályatárs, Halmai Tamás a föltámadás poétikájaként méltatja, metafizikai missziónak értékeli a VÉGTELENKEZDET-et: „öröklétekre igazgatott tekintet néz szembe a mulandósággal” […] „krisztológiai belátások és ráérzések lelkesült gyűjteménye; keresztény létköltészet, mely nemcsak egyes darabjainak változatos alaktanával hat (és térít), hanem a kompozíciós ívet mintegy az emberiségért énekelt-sóhajtott, szakadatlan imaként teszi hozzáférhetővé” (a hátsó borítón).
Egészében idézzük a kötet egyik bízva bízó versét.
„Lehetsz idők és terek koldusa,
mindegy, Ő akkor is szeretni fog.
Szóból, csendből, zenéből akkor is
építi kristálykatedrálisod
az örök és egyetlen,
az ismert ismeretlen,
az önmagához híven
hozzád hűséges Isten!” (BREVIÁRIUM I. Biztató)
A nyelvi anyag korábban publikált és most először közölt szövegek harmonikus egysége. Más szöveghálózatban másként hathattak a szerző gondolatai, itt a versciklusok, a tagoló-értelmező Gy. Szabó Béla-metszetek, a ciklusindító mottók együtt sugározzák a domináns tartalmat. Ciklusai: Reneszánsz – Einstein-mottóval a csodákról és hiányukról; Fényének szomja voltál – Kosztolányi-részlettel az itthon-létről és az otthontalanságról; Végtelen zsoltár – Hamvas Béla-gondolattal a megváltásról; Létváltozatok – Hamvas Béla-részlettel az élet utolsó csepp mézéről; Szerelem utolsó vérig – Halmai Tamás-sorokkal az éneklésről és a meghallásról. (Az olvasó célszerűbbnek vélné nagyobb méretben adni a metszeteket.) Vannak versek, amelyek előtt úgyszintén mottók olvashatók, ezenkívül a szerző számos ajánlása világítja meg Simai Mihály világának fontos személyiségeit, Jókai Annától Nils Bohrig, Szűcs Árpádig, Márai Sándortól Szondi Györgyig.
Ami a kötet nyelvi szövetét illeti, Békési Imre korábbi szavai szerint Simai „úgy mondja ki a mondhatót, és közelít a kimondhatatlanhoz, megnevezhetetlenhez, ahogy a mi gazdag költészetünkben is csak kevesen”. Az alaphang egy emelkedett lélekállapot: „remény-részegség, szépség-ittasság” (Reneszánsz), ami aztán „lelkesült gyönyörűség” (A Rejtelem Rózsája), rajongás (A Te Igéd), elragadtatás (Arcok) spirálíveken száll egyre följebb. Hol a képek merészsége: „Az egész univerzumszerkezet / a Szeretet ujja hegyén lebeg” (A Lét titka), hol a mélységük (Végtelen húr), hol az elégián felülkerekedő játékosság, humor (Harlekin-változatok) érinti meg a versolvasót. Fohászkodik, imádkozik, de zsoltárt és himnuszt is énekel az Istenhez forduló lélek. Nyelvi ínyencségeket is lelünk szóalakzatai között: Szeretet-Végtelenség, Hangvilla-Tornyok (utóbbi a szegedi dóm két tornyát jeleníti meg), Csillagkenyér, életöröm-mályva, harangvirág-hozsánna. Mély gondolatainak külön fényt ad a nyelvi szépségekbe merítkezés (Ballada a költő utolsó szerelméről).
E sorok írója nyelvészként különös figyelmet szentel a nyelvi megformálásnak: a XXI. század harsányságának nagybetűi, írásjelek nélkülisége vagy ezekben tobzódása, az összetett szók halmozódása egyaránt eszköze a kifejezésnek. A példákból: Idő-seb, Harmónia-Végtelenbe, Végtelen Rózsaság, Rózsa-Végtelenség. Ritkítások, csupa nagybetűs részek: a z i s m e r e t -
l e n Ú r, k e n y é r t e l e n, k e n y é r é l e t t é ; nem! nem!! NEM és NEM! NEM-NEM!, NEM!!!, FÖL! FELÉ! FÖLJEBB! FÖLJEBB!! FÖLJEBB!!!, MESSZE, ÚJRAKEZDJÜK…!, FÖLTÁMADOTT! stb. A szöveget szervezi a sor háromszori ismétlése: VÉGTELEN VONZÁSBAN A VÉGTELENNEL (Végtelen vonzásban).
Simai Mihály gondolati lírája közösségi tér, tematikája szerint szakrális is. Verseit olykor újragondolja (szerinte nincs is kész vers, csak befejezett). Nagy műgonddal csiszolja, átírja, újraálmodja őket. Az e kötetben megjelent egyik versén is változtatott a könyvbemutatóra.
Jelen kötetét mindenkiért szóló harangjátéknak tekinthetjük (Ballada a költészetről), de bevallottan a 75–90-esek a címzettek. A legjobban rászorulóknak adna jövőképet a jövőtlenségben: a korosztálynak, akiktől Kádárék elvették Istent (Mikor a vak világ), és sokan elvennék ma is „végességünk titkos Végtelenét” (Ember a sziklán). Őszinte, tiszta szó, a lélek legmélyéről való, egyben Isten kegyelméről valló, szívszorító voltában is katartikus létösszegzés ez a könyv.
A könyv az istenes versek kötete, ami több, mint istenkeresés: szerzője kiküzdötte, megszenvedte hitét, ég felé fordulását. Ezért hitelesek a sorai. Hírek szerint több Simai-verset istentiszteleten olvastak föl, hogy akik hallják, tanuljanak gondolataiból. Talán ilyen az igazi végtelenkezdet.
Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2025.
Megjelent a Bárka 2026/1-es számában.
