Elönt a víz

       Pantics Vilmos szeretett könyvtárba járni. Ősztől tavaszig sokat ült az olvasóteremben, hogy otthon minél kevesebbet kelljen fűtenie. Néha egész nap olvasott, újságokat, könyveket, szinte válogatás nélkül minden érdekelte.
        Aznap délelőtt egy hosszabb novellába temetkezett. Az elbeszélés egy férfiról szólt, aki sokat ült a könyvtár olvasótermének egy eldugott sarkában. A kisvárosra zúduló árvíz is itt érte. Az írás főszereplője annyira belefeledkezett a könyvbe, hogy nem hallotta a veszélyre felhívó figyelmeztetéseket, még akkor sem mozdult, amikor bokáját mosta a víz. Amikor a műben szereplő férfit a könyvbéli könyvtáros kisasszonyok utoljára szólították fel a könyvtár elhagyására, Pantics Vilmos becsukta a kötetet, és felállt az asztaltól.
        – Maguk nem jönnek? – kérdezte a könyvtáros kisasszonyokat kifelé menet. – Itt fulladnak meg a könyvek között – tette hozzá sűrű fejcsóválások közepette. Közben magára vette a kabátját.
       A könyvtáros kisasszonyok összenéztek. 
      Pantics Vilmos kilépett az utcára, de vizet sehol sem látott. Ám amikor rádöbbent, hogy az egészet csak olvasta, hirtelen erősen gyöngyözni kezdett a homloka, s néhány perc alatt teljesen elöntötte a víz.
       – Biztosan egy belső gát szakadt meg – mondta Pantics Vilmos hazafelé lépkedve, és gondolatban kezdte hordani a törmeléket, amiből majd újra felépítheti a gátat: a, á, b, c, cs, d, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l...


Mi történt?

       Sém Dániel az utóbbi napokban gyakran elaludt a tévé előtt, de tegnap este volt az első olyan alkalom, hogy akarata ellenére nyomta el az álom.
        Egy érdekes filmet nézett, és mégis.
        Amikor felébredt, magában újra végigpörgette a látottakat, és egészen addig a percig jutott, amikor elaludt.
        De akkor ismét elaludt, és a cselekmény álmában újra lepergett előtte.
       A film egy bizonyos Noéról szólt, aki egy bizonyos bárkában élt a feleségével, fiaival és azok feleségeivel. Sém Dániel azt álmodta, hogy ez a bizonyos Noé az apja. A bárkán rengeteg állat volt, körülötte meg rengeteg víz. Sok idő eltelt, aztán az apja több madarat is szabadon engedett. Sém Dániel látta, amint az egyik galamb, csőrében olajággal visszarepül a bárkára. De akkor vége szakadt az álomnak, és Sém Dániel felült az ágyban.
        – Mi történt azután? – kérdezte, de nem tudott visszaemlékezni a film végére.
        – Nézte tegnap a műsort? – érdeklődött a szomszédtól, de ott vendégek voltak, nem kapcsolták be a tévét.
        – Mi történt azután, hogy visszajött a galamb az olajággal? Nem tudják? – kérdezte a buszmegállóban, de azok úgy néztek rá, mint a bolondra.
        A piacon egy kofának elmesélte az esti filmet, meg az álmát is, de a kofa csak annyit felelt: az már történelem.


A jó cím rövid, tömör és sokatmondó

       Pergola Ákos – akkor éppen ifjú író – úgy gondolta, ha már úgyis arra jár, beköszön az Öreg Irodalomhoz.
       Bekopogott az ajtón, és fülelt. De az Öreg Irodalmat nem hallotta bentről matatni.
       Akkor lenyomta a kilincset.
       Az ajtó kinyílt.
       – Jó napot kívánok! – mondta illedelmesen Pergola Ákos, ám válasz nem érkezett.
       Beljebb merészkedett hát, és becsukta maga mögött az ajtót.
       Szakállas úr aludt a szoba közepén, egy hintaszékben.
       – Jó napot kívánok! – ismételte meg Pergola Ákos a mondatot most már erőteljesebben, és köhintett is kettőt vagy hármat, nem látszott jól, takarta.
        A szakállas úr meg se mozdult a hintaszékben.
       Ekkor az ifjú író megfordult, hogy távozzon.
       De az ajtót nem találta.
       Csak a négy fal volt.
       A falakon pedig rettenetes ellentmondásokat látott. Bekeretezve lógtak, mint a festmények vagy a falitükrök.
       – Jó napot kívánok! – üdvözölte ekkor Pergola Ákost a szakállas úr; felemelte csésze kávéját a padlóról, aztán még azt mondta:
       – Az író férfi, az olvasó nő, a történet a kielégülés. Persze vannak frigid és fehérmájú nők, termékeny és terméketlen férfiak.
       És még hozzátette:
       – Jól jegyezze meg, Pergola Ákos: az igazi írás tanít, nevel és szórakoztat. 
       A végén pedig ott a tanulságos csattanó.