Mondtam a múltkor a tévéseknek, hogy a könyvtár, az a tiszta csend szentélye, itt a néma tudás lakoz, meg a lassúság, az olvasóteremben a pillanat hosszabb önmagánál, és elhitték, a nézőknek is tetszett, de aztán a kamerás ember hazament, én pedig vissza a rögvalóságba, tavasz van ráadásul, csak pislog az ember ilyenkor, ásítozik, és beletörődve figyeli, ahogy a kölcsönzőpultnál lila virágot bont az elmebaj.

   Megint naponta bejár hozzánk Lucian Gardian, egy középkorú frankenstein, aki viccesen töri a magyart, mert igazából brassói román, de úgy, hogy ausztrál is egyben, ott él a messzi déli féltekén, és tényleg rejtély, hogy akkor mit keres az Alföldön már vagy fél éve, csak annyi biztos, hogy házasodni akar, azért lóg folyton a könyvtárban, a takarítónőnk, a kedves Jánki Babi néni ringó csípeje fűti Luciant, nem a költészet rőzselángja, de hiába, ebből itt nász aligha, mert az úr rém idétlen, csak üldögél a hírlapos polcnál, néz maga elé órákig, hallgat komoran, meg néha olyanokat mond Babi néninek, hogy Nagyot ugrik ám a kenguru!... Gondolkodtam rajta, hogy tanítgatni kéne tán kicsit, kiokosítni Luciant, hogyan mondhat szépet, gömbölyűt, amikor is egy nap virágot láttam nála, na mondom, jól van, most aztán széna vagy szalma, de valami lesz, és tényleg majdnem, már toporgott a kopasz lovag, rakosgatta egyik lábát a másikra keresztbe, amíg Babi néni odakint szöszölt, totál ziccer, hagytam is a leltározást egy időre, mert érdekelt, hogy merre billen, és a férfi zavartan fújtatott, aztán az olvasóterem ajtaja vágódott ki sarkig, Jánki Babi néni meg be rajta nagy sebbel-lobbal, az udvarlóhoz egyenest, ott megállt, a két kis öklét csípőre, harcias póz, és úgy a hangos kérdést, hogy Te Lucian… muszáj neked mindig itt szarni?! Hát, a vallomás így elmaradt.

   És ebben a tavaszi langyosságban zsong mindenki más is, zizeg, hogy alig győzzük szusszal négyen, tegnap például befutott a kisebbik Izsó gyerek, a Jani, egy ártalmatlan szakmunkástanonc, már vártuk, most a dubai Helios Hotel szobaárait kellett megkeresni neki, az egyágyasakét, meg képeket nyomtatni a strandról, hogy az milyen, mert a Zsuzsi mama befizeti nyárra, ha jó lesz a bizonyítvány, Jani megy az Perzsa öbölbe, ez a heppje a srácnak, hogy a nagyanyja milliomos, folyton a világ másik végére készül, tavaly hetekig e-maileztem egy riói szálloda közönségszolgálatosával, hogy mire mennyi kedvezményt adnak, és tartozik-e a szobákhoz szauna, mert akkor épp Brazília volt a cél, és tényleg csak a betegség miatt maradt el a nagy kaland, egy ronda nyári nátha döntötte ágynak Zsuzsi mamát, nem hagyhatta itt Jani a lázas nagyit semmiképp, de majd idén, Arábiában, mondja fellengzősen, csak legyen a repülőn vetítés, az a lényeg, mert különben halálra unja magát. És ez jól is van így, nekem mindegy, véletlenül se jutna eszembe megkérdezni tőle, hogy mért a Vöröskereszttől hordja a tésztát a mama, ha egyszer olyan nagyon gazdag.

   Hanem hozza a tavasz a másfélét is, sajna, a rubrikákba törhetőt, az elszámolandót, Cseténé telefonált tegnap, a falu főpénzügyese, éppen Hajnalkával tárgyaltam, egy kedves gimnazista olvasónkkal a pultnál, szexkönyvet keres, nem neki kell, persze, hanem a barátnője kéri, Amiben pózok is vannak, tette hozzá szemlesütve, én meg röhögve azt, hogy Majd adna neked apád, ha tudná!, de a telefont muszáj volt felvenni, úgyhogy csak intettem, merre találja az fotókkal illusztrálta Káma Szutrát, aztán a hívóra figyeltem, Cseténé kérdezte, hogy mi van a negyedéves pénzügyi mérleggel. Formálódik…, feleltem komolyan, megfontoltan, a szerkesztőknél ez mindig bejön, univerzális válasz, ha nem írtam meg még egy sort se a határidős anyagból, Formálódik…, ezt kell mondani, megfelelő hangsúllyal, és attól mindig megnyugszanak. Cseténé viszont nem irodalmi szerkesztő, hanem közgazdász. Ma reggelre kértem, morogta kurtán, mielőtt lecsapta a kagylót. Még az a szerencse, hogy az önkormányzatnál most adatforgalmi dugó van, belefér a késés, úgyse érnek rá költségvetni, mert omlik össze az adminisztráció, szakad nyakukba az egész hóbelevanc, az akadálymentesítési járulék miatt, az valami segélyféle, a súlyosan mozgáskorlátozottak kérhetik, tolókocsi-javításra, akkumlátort venni, effélék, havi fixben négyezer, csak kérvényezni kell, jó pénz a talált, van helye mindenhol, naná, és ezerhatszázan be is küldték az orvosi igazolást, hogy echte négyvégtag-bénultak, a fél falu nyomorék hivatalosan, az elég jó arány, a pénzügyi osztályra meg ömlik a papírtenger, és a polgármester dührohamot kapott, de igazából csak Vári Karcsit hívta fel a pályázók közül, hogy Ne szórakozzál velem, bazmeg, ne szórakozzál, mikor te nyerted meg múlt héten a mezei futóversenyt!  

   Tavasz van, parttalan idő, szikrázó napsütés be az ablakon a kölcsönzőpultra, és a lányok melle is jobban kilátszik már a lenge ruhák alól, jó ez így, viselhető, bár az ásítozást nehéz elnyomni, és amikor a magányos Orsós Krisztián huszadszor kezdi magyarázni, hogy a szomszédjai, azok szörnyűek, az a két vén trottyos, hát ráragaszják az öregséget, nézzem meg a kezét, milyen ráncos, mutatná, de akkor tényleg leintem, hogy nézze csak ott a sarokban a köpenyes kolléganőt — most ő van szolgálatban.