Tárca



Gyarmati Gabriella
Munkácsy Csabán és Colpachon


A 2006-ban Békéscsabán megrendezett kiállításnak ötvenegyezer látogatója volt, amiből arra következtethetünk, hogy a Munkácsy személyét és műveit övező kultusz a városban ma is élő.
A békéscsabai múzeum 1951-ben veszi fel Munkácsy Mihály nevét, aminek oka és a megalapítás óta változó rendszerességgel megrendezésre kerülő Munkácsy-kiállítások háttere a még a mester életében kialakuló kultusz ápolásának szándékában keresendő. Az egymást követő különböző, a rendező szemléletét, törekvését (és Munkácsyról alkotott véleményét) tükröző állandó kiállítások és a 2000 óta megszaporodó időszaki tárlatok a festő életművét igyekeznek más-más szemszögből megközelíteni, a jól ismert korszakok leltárszerű felsorolása mellett az oeuvre-ben rejlő, a látogatók számára talán nem ismert momentumokat feltárni.
Munkácsy árvaságra jutva kerül Békéscsabára anyai nagybátyjához, Reök Istvánhoz, aki asztalosinasnak adja. Ez az 1854 és 1858 közötti időszak olyan megpróbáltatások elé állítja Lieb (később Munkácsy) Mihályt, amelyeket sohasem tud elfejteni. Évtizedekkel később született önéletírásában, az Emlékeimben olyan kifejezően és érzékletesen mesél ezen évek alaphangulatáról, az olykor emberinek nem is nevezhető körülményekről, apró boldogságokról, mintha csak előző napját írná le. A nehézségeken túljutva, később elismert, majd híres és ünnepelt festővé válva is vissza-visszatér Békéscsabára, ahol már – szülővárosához, Munkácshoz hasonlóan – életében jelentős kultusza alakul ki.
A festő nevét viselve nyilvánvaló, hogy kötelessége a múzeumnak e hagyományt lehetőségei szerint ápolni. Ennek szellemében jelentkezett Pákh Imre munkácsi származású, New Yorkban élő magángyűjtő, 2005 óta átmenetileg Magyarországon lévő Munkácsy-képeinek bemutatására.
A huszonkilenc, hazánkban javarészben csupán fekete-fehér fényképekről ismert festmény a Magyar Nemzeti Galéria és a Móra Ferenc Múzeum festményanyagával, valamint egy, a békéscsabai múzeum Munkácsy-relikviagyűjteményéből készült válogatással egészült ki. E tárlaton ötvennégy festményt mutattunk be, amelyek között igen nagy számban szerepeltek tájképek. Ez annak köszönhető, hogy Pákh Imre különösen kedveli Munkácsy tájábrázolásait, olyannyira, hogy a Mosónők című festménynek a vázlatát is megvásárolta. (Meglehetősen ritka, hogy egy magángyűjteményben a kész mű mellett annak vázlata is megjelenjen.)
Munkácsy Párizsban, Colpachon és utazásai alkalmával – többek között – Magyarországon is festett tájképeket. Az alábbi vizsgálódásom tárgyaként olyan táblát választottam, amelynek látványvilága, a természeti kép és a benne dolgozó ember ábrázolása általános jellegű, értelmű és érvényű.

Munkácsy Mihály: Szántás Colpachon

Szántás Colpachon / Dombos táj viharban (1885 körül; olaj, vászon; 60 x 100 cm; jelzés nélkül; Pákh Imre gyűjteménye, USA)

A colpachi birtok, ami Munkácsyék rendszeresen választott úticélja, Cécile első férjéről száll az asszonyra. A kirándulások alkalmával fest is a mester, részben – a legkevésbé sem meglepő módon – tájképeket, de arcképeket is. Vendégül látják barátaikat, egy ilyen látogatás alkalmával készül például Liszt Ferenc portréja.
A Munkácsy tájfelfogásában jelentkező változást, a törekvést a nagyobb egységekben való fogalmazásra, jól példázza a Szántás Colpachon. A lendületesen és nem kevés nagyvonalúsággal vázolt tájlátvány vertikális tengelyét Munkácsy egy sűrű lombozatú fával jelzi, amely alá/elé (hasonló pontossággal középre) beilleszti azt a csoportot, amely a szántás műveletét sugallja a néző számára. (Munkácsyra egyébként nem jellemző, hogy kiemelkedő fontosságú képi momentumokat a felületre bármelyik irányból indított középtengelyre helyezzen.) És, hogy miért vélem helyénvalónak a „sugall” kifejezés használatát? Figyeljük meg a már említett csoportot, a férfifigurát, a két lovat és az azok mögé kötött ekét. A férfinek talán azért kell előrejönnie, mert a lovak nem akarnak haladni? Persze az is lehet, hogy már végzett a munkával és hazafelé indul, tehát csupán vezeti állatait. Ez viszont aligha valószínű, hisz a domb felületének egységes festése nem mutatja a szántás nyomát. Vagy esetleg csak áthaladóban van? Nem, ezek a feltételezések tévesek, a történést a férfi mozdulata magyarázza meg számunkra. A képen a szántás előkészítését látjuk, annak is valószínűleg azt a mozzanatát, amikor a parasztember a hajtószárat a szántáshoz megfelelő hosszúságúra állítja. Az ilyenfajta eke szállítása hosszabb úton járművel történik. Ha azonban azt feltételezzük, a képen látható földművelő a domb mögötti házból indul, a gerendely megdöntésével eszközét ezen a kis távolságon könnyűszerrel el tudja csúsztatni. Az ekét már felállította, de még nem került minden része a munka megkezdéséhez szükséges helyére. Még néhány mozdulat, és kezdődhet a szántás, bár nem érthető pontosan, hogy miért nem a terület szélén indul. Ez annyira ésszerűtlennek tűnik, hogy csupán a kompozíció kedvéért helyezhette ide a festő.
A farudakból készült vázra rakott karcsú boglyák (esetleg kukoricaszárból rakott kúpok) a domboldal lankájára vannak felfűzve, funkciójuk, hogy az előtérből zökkenőmentesen átvezessék a tekintetet a középtérben magasodó fák és az út ívének végpontjában meghúzódó épület formacsoportjára.
A figura és az állatok aprólékosan, grafikus keménységgel kerülnek kidolgozásra, ami minden lehetőséget megszüntet arra vonatkozóan, hogy sikerüljön a tájjal vagy akár csak azzal a domboldallal, amelyen haladnak, kontaktust teremteniük. Olyan élesen festett önárnyék tagolja az ember- és állatalakokat, hogy erős napsütést feltételezünk, miközben összefüggő felhőgomolyok borítják az eget. A lovak mellső lábainál még felfedezhetünk némi vetett árnyékot, de a földműves árnyékának megfestésétől teljességgel eltekint a mester. Az ekét viszont – visszatérve a tájértelmezés előbb tárgyalt metódusához – könnyű kézzel, néhány vonással, ecsettel rajzolja a háttérre. Kérdéses, hogy miért érzi Munkácsy a kényszerét annak, hogy figurával egészítse ki ezt az egyébként önmagában is teljes értékű ábrázolást.2
A kérdésfelvetés módosulhat: miképpen alakul ki Munkácsyban az effajta odaadó ragaszkodás a tájba illesztett figurák alkalmazásával kapcsolatban? A választ leginkább az általa ismert és őt befolyásoló festészeti hagyomány meghatározó erejében kell keresnünk.



1 A Bárka 2006/4. száma közli Gyarmati Gabriella interjúját „Miért ne Munkácsyt gyűjtsön az ember, ha egyszer megteheti.” Beszélgetés Pákh Imre műgyűjtővel címmel
2 Végvári Lajos monográfiájában találunk némi magyarázatot az előbbire: „Az alak nélküli tájat nem becsülte, s ezért is szegült ellene az impresszionista felfogásnak, amelyet a kritikusok többek között a »hangulat« megragadása miatt becsültek. Munkácsy Malonyai szerint elítélte az ilyen felfogású műveket: »Hangulat! Ne beszéljenek nekem! A fene hát az a hangulat, ha egy árva cigánykölyket sem tud becsületesen odapingálni a hangulatába?« (…) »Mednyánszky képeit is szerette, s ha szó került rá, ő mondta, hogy olyanok a képei, mintha az imént mentek volna róla el, vagy mindjárt jönnének az emberek és zúgolódott, hogy micsoda lustaság az, embert nem festeni abba a szép világba…« Pedig tájképfestészetének legszebb darabjai azok a vázlatos képek, amelyeken ritkán látható emberi alak: a természet drámája, az elemek összecsapása fejeződik ki bennük…” (Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958. 197–198. p.)


Kapcsolódó:

A munka-társ rovat írásai:

Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál

Gyarmati Gabriella honlapja a Bárkaonline-on

2007. március 26.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Versíró pályázatot hirdet a StarbucksÁllami díjak a nemzeti ünnepen – 2020Kárpát Körút 1.0Az Aegon Irodalmi Díj esélyesei
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Beck Tamás verseiSzilágyi András verseiPál Dániel Levente: Isten esteNádasdy Ádám versei
Prózák
Márton László: RudiMolnár Lajos: Hülye egy történetKiss Benedek: (Az Élettöredékekből)Tallér Edina: Időzítő
Kritikák
A lélekvándorlás plakátmagányaHazudni magunknak történelmetKis magyar rendszergazdák – Bödőcs Tibor könyvéről Végeláthatatlanul - Nevezd csak szeretetnek
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA