Szabó Tibor
Valami a télről

Egy szuszra adta ki az egészet. A kisvárosi könyvtár kölcsönző pultja előtt hadonászott Brád Angéla óvónő, és úgy elő belőle a kétségbeesés, hogy most aztán mi lesz, hát ki hallott már ilyet, a karácsony idén elmarad, bemondta reggel a rádió. Hogy 2007-ben törölve az ünnep, betiltották, slussz, passz, konvergencia, a dadusok rettegnek előre, mert ha a középsős Beőr Feca meg a haverjai ezt megtudják, itt lázadás lesz, az biztos. Vagy forradalom.
Tari Dénes közkönyvtáros a kölcsönzőpulton könyökölt, az állát a kézfejére hajtotta, pislogott nagyokat, úgy hallgatta Angélát. Az óvónéni szemében parázsló haragot figyelte, tetszett neki, kedvesnek találta, meghatónak, mert emlékezett még arra, amikor nem harag, de parázslott azért abban a szempárban. Istenem, de rég volt, gondolta Tari Dénes eltűnődve, és a nő finom kezét látta meg akkor, hogy az milyen ráncos, Tragédia, gondolta a közkönyvtáros, Tragédia, hogy elmúlik a fiatalság.
Azt egyébként nem nagyon hitte Tari Dénes, hogy az ünnep elmaradna. Alig elgondolható az efféle. De Angéla oly csodásan borzolta a haját, hogy esze ágában sem volt megnyugtatni őt, és éppen ott tartott az óvónő, hogy azok a mocskos kommunisták, amikor a közkönyvtáros a szeme sarkából meglátta a pöttöm Krészi Mónikát, aki indulni készült, a kabátja begombolva, a vállán már az iskolatáska, a közkönyvtáros pedig ettől felriadt az ábrándból, és a kislány után kiáltott, még mielőtt késő lesz, hogy na jöjjön csak ide szépen.
A krisztusi hagyomány, a csillogó gyermeki szemek, sikította Angéla, miközben Krészi Mónika lehajtott fejjel Tari Dénes elé kullogott. Az szép, mondta a közkönyvtáros Angélának. Főleg a csillogó, tette még hozzá, aztán belenyúlt Mónika kabátzsebébe, előbb jobbról, majd balról is, a nadrágzsebekkel se másként, módszeresen végig, és az óvónő a pusztuló világról, a kihűlő szeretetről beszélt, miközben Tari Dénes egyenként a pultra rakosgatta a könyvtári filctollakat a kislány ruházatából.
— Van még? — kérdezte Tari Dénes a kislánytól, amikor több zsebet már nem talált. Nincs, felelte Krészi Mónika csöndesen, kutyaszemekkel nézett, de a közkönyvtáros sejtette, hogy ez a nincs azért nem teljesen igaz, hogy a legenyveskezűbb olvasója ma sem zsákmány nélkül tér haza. Nem lehetett mit tenni, amihez Mónika hozzáfért a könyvtárban, az előbb-utóbb elfogyott, hiába vigyázás, hiába az erős figyelem. Szervusz Mónika!, mondta Tari Dénes, megengedőn mosolygott a gyerekre, és az jutott eszébe, hogy mese nincs, a következő évi költségvetésbe be kell tervezni a kislányt, külön tételként, mint a villanyszámlát vagy vismajor-keretet.
Petíciót fogunk írni, ért a tiráda végére a szép óvónő, és Tari Dénes akkor reflexesen a naptárára nézett, piros keresztek, határidők erdejében kereste a tisztást, mert tudta már, értette, hogy azt a petíciót neki kell majd megírnia, mint rendesen, ilyen ez, a könyvtáros fogalmaz, ha valami pontosra szükség. Még jó, hogy most legalább nem helyi ügylet, ahogyan zaklatottabb politikai helyzetekben nem egyszer fordult elő, hogy titkos felkérés után írta meg a városi ellenzék tiltakozását, majd a polgármester diszkréten szólt, hogy kéne valami frappáns, csípős válasz, és Tari Dénes megírta azt is engedelmesen, ellevelezgetett magával, mert könyvtáros volt, a közösség szolgája, nem feladata neki, hogy igazságot tegyen, csak az, hogy mindenki megkapja, amit szeretne.
Megcsinálom, de csak a két ünnep között, hamarabb nem megy, mondta a közkönyvtáros, aztán rájött, persze, hogy az ügy természetéből adódóan karácsony után tiltakozni már késő. Bassza az ég, legyintett, Legyen. Holnap.
És meglett aztán az a szöveg, még ha neki mindegy is volt a karácsony tulajdonképpen, egyedül élt, a szüleihez se utazott haza, pihengetett inkább szenteste, arra úgyse jutott idő év közben, és nem hitte ugyan az egész betiltást, de néhány nap múlva a tévé előtt vacsorázott éppen, amikor egy szép arcú, szemüveges férfit mutattak a híradóban, szóvivőnek hívták, és intelligensen mosolygott a mondatok közötti rövid szünetekben, úgy magyarázta el. Hogy karácsony… lesz — csak ezentúl húsvétnak fogják nevezni. Nemzetnagysági reform, hogy így, amin Tari Dénes elgondolkodott kicsit, mielőtt bólogatni kezdett, hogy jó ez, rendben van teljesen, igen bölcs döntés, üzenettel bír, mert a születés meg a halál Jézusban így végképp eggyé válik. És csak eddig érdekelte a dolog, tovább nem, Angéla finom kezén járt az esze inkább, a borzolódó haján meg a parázsláson a szemében. Hogy szilveszterre a férje már visszautazik Németországba, az is jó lesz majd, jó lesz minden, és mielőtt elment lefeküdni, még arra gondolt Tari Dénes, hogy karácsony ide, ünnep oda, ő egy távirányítós autót azért mégiscsak vesz magának másnap. Úgyse volt olyanja soha.

Kapcsolódó: