Tárca






Szabó Tibor
Valami a télről




Egy szuszra adta ki az egészet. A kisvárosi könyvtár kölcsönző pultja előtt hadonászott Brád Angéla óvónő, és úgy elő belőle a kétségbeesés, hogy most aztán mi lesz, hát ki hallott már ilyet, a karácsony idén elmarad, bemondta reggel a rádió. Hogy 2007-ben törölve az ünnep, betiltották, slussz, passz, konvergencia, a dadusok rettegnek előre, mert ha a középsős Beőr Feca meg a haverjai ezt megtudják, itt lázadás lesz, az biztos. Vagy forradalom.
Tari Dénes közkönyvtáros a kölcsönzőpulton könyökölt, az állát a kézfejére hajtotta, pislogott nagyokat, úgy hallgatta Angélát. Az óvónéni szemében parázsló haragot figyelte, tetszett neki, kedvesnek találta, meghatónak, mert emlékezett még arra, amikor nem harag, de parázslott azért abban a szempárban. Istenem, de rég volt, gondolta Tari Dénes eltűnődve, és a nő finom kezét látta meg akkor, hogy az milyen ráncos, Tragédia, gondolta a közkönyvtáros, Tragédia, hogy elmúlik a fiatalság.
Azt egyébként nem nagyon hitte Tari Dénes, hogy az ünnep elmaradna. Alig elgondolható az efféle. De Angéla oly csodásan borzolta a haját, hogy esze ágában sem volt megnyugtatni őt, és éppen ott tartott az óvónő, hogy azok a mocskos kommunisták, amikor a közkönyvtáros a szeme sarkából meglátta a pöttöm Krészi Mónikát, aki indulni készült, a kabátja begombolva, a vállán már az iskolatáska, a közkönyvtáros pedig ettől felriadt az ábrándból, és a kislány után kiáltott, még mielőtt késő lesz, hogy na jöjjön csak ide szépen.
A krisztusi hagyomány, a csillogó gyermeki szemek, sikította Angéla, miközben Krészi Mónika lehajtott fejjel Tari Dénes elé kullogott. Az szép, mondta a közkönyvtáros Angélának. Főleg a csillogó, tette még hozzá, aztán belenyúlt Mónika kabátzsebébe, előbb jobbról, majd balról is, a nadrágzsebekkel se másként, módszeresen végig, és az óvónő a pusztuló világról, a kihűlő szeretetről beszélt, miközben Tari Dénes egyenként a pultra rakosgatta a könyvtári filctollakat a kislány ruházatából.
— Van még? — kérdezte Tari Dénes a kislánytól, amikor több zsebet már nem talált. Nincs, felelte Krészi Mónika csöndesen, kutyaszemekkel nézett, de a közkönyvtáros sejtette, hogy ez a nincs azért nem teljesen igaz, hogy a legenyveskezűbb olvasója ma sem zsákmány nélkül tér haza. Nem lehetett mit tenni, amihez Mónika hozzáfért a könyvtárban, az előbb-utóbb elfogyott, hiába vigyázás, hiába az erős figyelem. Szervusz Mónika!, mondta Tari Dénes, megengedőn mosolygott a gyerekre, és az jutott eszébe, hogy mese nincs, a következő évi költségvetésbe be kell tervezni a kislányt, külön tételként, mint a villanyszámlát vagy vismajor-keretet.
Petíciót fogunk írni, ért a tiráda végére a szép óvónő, és Tari Dénes akkor reflexesen a naptárára nézett, piros keresztek, határidők erdejében kereste a tisztást, mert tudta már, értette, hogy azt a petíciót neki kell majd megírnia, mint rendesen, ilyen ez, a könyvtáros fogalmaz, ha valami pontosra szükség. Még jó, hogy most legalább nem helyi ügylet, ahogyan zaklatottabb politikai helyzetekben nem egyszer fordult elő, hogy titkos felkérés után írta meg a városi ellenzék tiltakozását, majd a polgármester diszkréten szólt, hogy kéne valami frappáns, csípős válasz, és Tari Dénes megírta azt is engedelmesen, ellevelezgetett magával, mert könyvtáros volt, a közösség szolgája, nem feladata neki, hogy igazságot tegyen, csak az, hogy mindenki megkapja, amit szeretne.
Megcsinálom, de csak a két ünnep között, hamarabb nem megy, mondta a közkönyvtáros, aztán rájött, persze, hogy az ügy természetéből adódóan karácsony után tiltakozni már késő. Bassza az ég, legyintett, Legyen. Holnap.
És meglett aztán az a szöveg, még ha neki mindegy is volt a karácsony tulajdonképpen, egyedül élt, a szüleihez se utazott haza, pihengetett inkább szenteste, arra úgyse jutott idő év közben, és nem hitte ugyan az egész betiltást, de néhány nap múlva a tévé előtt vacsorázott éppen, amikor egy szép arcú, szemüveges férfit mutattak a híradóban, szóvivőnek hívták, és intelligensen mosolygott a mondatok közötti rövid szünetekben, úgy magyarázta el. Hogy karácsony… lesz — csak ezentúl húsvétnak fogják nevezni. Nemzetnagysági reform, hogy így, amin Tari Dénes elgondolkodott kicsit, mielőtt bólogatni kezdett, hogy jó ez, rendben van teljesen, igen bölcs döntés, üzenettel bír, mert a születés meg a halál Jézusban így végképp eggyé válik. És csak eddig érdekelte a dolog, tovább nem, Angéla finom kezén járt az esze inkább, a borzolódó haján meg a parázsláson a szemében. Hogy szilveszterre a férje már visszautazik Németországba, az is jó lesz majd, jó lesz minden, és mielőtt elment lefeküdni, még arra gondolt Tari Dénes, hogy karácsony ide, ünnep oda, ő egy távirányítós autót azért mégiscsak vesz magának másnap. Úgyse volt olyanja soha.








Kapcsolódó:

Kiss László: Rókázás
Elek Tibor: Siket irodalom?
Gyarmati Gabriella: Kohán és a "szoc. reál"
Erdész Ádám: Gercsó Krisztián: Nagymama ajándékba
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág - Esti mese
Szabó Tibor: Testvérek, barátok
Kiss László: Őfelsége pincére
Gyarmati Gabriella: Csernus Tibor festményei először Békés megyében
Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben
Elek Tibor: 110 éve született Sinka István
Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

2007. december 23.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Tatár Sándor verseiHorváth Eve: Margarita! Darvasi László: Vidám mondatok III.Csillag Tamás versei
Prózák
Légrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héjaDarvasi László: Egy tehén halála
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA