A Békés Megye Képviselő-testülete Önkormányzati Hivatala által elindított, Békés megyéből indultak című kiállítássorozat legutóbbi egysége Gera Katalin újkígyósi születésű (1943) szobrász életművét igyekezett plasztikák és köztéri műveket megörökítő fényképek segítségével bemutatni. A tárlat 2008. november 7-től december 1-ig volt látható.

Mivel Gera Katalin pályaképéről kielégítő mennyiségű információt találunk nyomtatásban és az interneten is, magam csupán a kiállításon szereplő művek jórészének bemutatására vállalkozom. A művek szövegben szereplő tematikus csoportosítása a szakrendezés során kialakult tartalmi egységek rendszerét követi.

         Az általában eszmeiséget kifejező angyalalak Gera Katalin számára kedvelt, visszatérő téma. Készített szomorú és vad angyalt, ülve pihenő és álló, réveteg tekintetű alakot, ám ami érdekes, hogy ő mindig női testet képzel e lényekhez. De ki tudja, lehet hogy igaza van.

Az angyalokat tekinthetjük szellemi lényeknek vagy Isten küldötteinek. A keresztény teológiában az angyaloknak nincs nemük, míg a zsidó hagyomány hímnemmel ruházza fel őket. A Biblia tanúsága szerint olyan szellemi lények ők, akik képesek testet ölteni, személyiségük van, öntudattal és intelligenciával rendelkeznek. És ha szükséges, beszélni is képesek. Hogy a XX–XXI. század angyalai mivel foglalkoznak, azt Kondor Béla, Aknay János és Gera Katalin is kutatja. A modern művészetben pedig – a befogadóhoz hasonlóan – az alkotó is szabad kezet kap.

       Mihály arkangyal festett gipsz domborművén felfedezhetjük az ábrázolás szokásos attribútumait, a lovagi páncélba öltöztetett szent egyik kezében kardot, a másikban nyílvesszőt tart. A lelkek mérlegelésére szolgáló kétkarú mérleg ábrázolásától eltekint a művész, ám a Mikhael név feliratos szerepeltetésével segít az értelmezés egyértelműsítésében. A visszafogott, tompa színek használatával némi későközépkori jelleget kap a mű, amelyet a főangyal fejét ölelő, tányérszerű glória és a hatalmas méretű szárnyak csak fokoznak.

       Több forrásban olvashatjuk Gera Katalinról, hogy realisztikus stílusban alkotó művész. Igen, való igaz, realisztikus stílusban is. De számára nem ez az egyetlen kifejezési mód, más beszédmódot is alkalmaz. Az e plasztikát alkotó ölelkező, egymásba olvadó formák talán a fogantatás pillanatát mutatják, amikor a világ két töredékes létezője egymásba olvadva alkot egy kerek, valóban egész formát. A művészet XIX. század utolsó harmadában indult változási folyamata azonban szabad kezet ad a nézőnek (a befogadónak), így saját érzésvilágunkon, műveltségünkön, világlátásunkon és érzékenységünkön múlik, hogy egy ilyen típusú, az ábrázolás tekintetében egyértelműséget nem mutató műalkotást milyen jelentéssel ruházunk fel, miképpen értelmezünk.

       Ebbe a tárgycsoportba sorolva a kiállításban négy plasztikát mutatunk be. Két mű szereplői a múlt öltözékeit viselik, míg másik két alak mai viseleti darabokban, a nézővel kapcsolatot teremteni kívánó tekintettel üldögél.

A Sámán asszony című művel kapcsolatban feltűnő, hogy a nő figurájára nézve először egy egyszerű, mindennapjainkból ismert típust látunk. Gera Katalin szerint ez azért is fontos, mert nem feltétlenül látszik a különleges adottság vagy tudás az emberen. A szobor arcáról, tekintetéből révületet olvashatunk ki, így ha nem tudnánk a címét, akkor is ráérezhetnénk a különleges képességre, nem mindennapi történésre. Sok Gera-mű ihletője konkrét esemény vagy élmény. A Sámán asszony áttételesen hatott a művészre. Ugyanis egy, férje, Csernák Árpád színész, író, a Búvópatak című folyóirat alapító főszerkesztőjét ért élményt dolgoz fel. Csernák Árpád sétája során egy cigányasszonyt látott a híd lábánál, aki egyszerre tűnt sajnálatraméltónak és megközelíthetetlenül fenségesnek. Az író olyan érzékletesen festette le a cigányasszony láttán kelt érzéseit, hogy elbeszélése valóságosnál is valóságosabb hatásával e mű megalkotására késztette a művészt. Gera Katalin szerint e mű egyik mondanivalója, hogy életünkben semmi sem az, aminek látszik.

       A testre könnyű redőivel lágyan rásimuló, a női alak formáit jól látni engedő öltözékben fekvő, fejét feltámasztott vállán nyugtató nőalakot mintázó plasztika a színezés finomsága miatt különösen lírai megoldásnak tűnik. A 2008-ban született mű Gera Katalin számára nem általános értelemben a földanyát, hanem saját szülőföldjének anyját jelenti. A tulajdonképpen egy trianoni emlékmű vázlataként készült figura „zsibbadt állapotban lévő hazánkat, szülőföldünket ábrázolja”.

       A hatalmas kőtömbön pihenő gyíkot figyelő ülő nőalak csendes elmélyültsége ellentétben áll a Salome című, aranyszínű drapériába öltözött, valamilyen külső erő démoni vonzásának hatása alatt lévő figura kérlelhetetlen elszántságot sugárzó tekintetével, gesztusával és testtartásával.

       Az 1988 körül született mű láttán a néző nem tudja, hogy a jobbjában rózsát tartó nő alszik-e vagy halott. A szándékosan talánnyal fogalmazott figurát a gipsz anyagának természetes fehérsége még távolabb sodorja a nézőtől. Lehet Ophelia, vagy egy, a rét puha fűágyán pihenő tündér.

A nézőt az alkotó szándékának felismerésében semmi sem segíti, miközben e művet nézi. Az emberi létet jellemző kettősség témakörén belül ugyanis Gera Katalin ezt az alkotását Marilyn Monroe emlékművének szánja. Tudjuk, sok embert érdekel a színészek világa a maga ambivalenciájával, hisz Monroe, aki sikeres és kedvelt (talán a csodált kifejezés használata lenne helyénvaló) színésznő volt, ezzel együtt rendkívül törékeny, sérülékeny is volt. Érzékenysége miatt felmorzsolta a hollywoodi világ, az élete mintha egy illúzió lett volna. „Életútját ismerve tudható, napjait úgy élte, hogy félig ébren volt, félig aludt, félig élt, félig halott volt, a lét és a nemlét határmezsgyéjén egyensúlyozott.”

       E kiállításban Gera Katalin köztéri munkáit a megvalósult művekről készült fényképek segítségével idézzük fel. A magyar történelem több kiemelkedő személyisége mellett fontos történéseknek emléket állító alkotásokat is bemutatunk. Ezek között szerepel Marcali millenniumi emlékműve, amelyen Emese kezében tartott paláston hozza a Magyar Szent Koronát. Az első világháború és az 1956-os forradalom hőseinek emléket állító, monumentális vállalkozások mellett reprezentatív, vegyes anyagú (bronz és márvány) emléktáblát készített galánthai és fraknói Esterházy Pál herceg számára. A Kaposvár városának először vásártartási, majd letelepedési jogot szerző herceg emléktáblája nosztalgikus hangvételű, ezzel együtt Kaposvár hagyományaihoz és hangulatához mindenképpen illő, az utcaképet (a Városháza falán helyezték el) szépen kiegészítő mű.

Gera Katalin elmondta, hogy eddigi pályáján szerencsés volt abban a tekintetben (is), hogy az egyébként a megrendelő által általában meghatározott, a művészi működést behatároló köztéri szobrászati megbízások esetében ő többé-kevésbé szabad kezet kapott. Különösen fontos ez a történelmi tárgyú munkák esetében. Tehát nem kellett olyan művet készítenie, amely „elvi meggyőződése, beállítottsága ellenére lett volna”.

       Szent László, és mint egy vele készült interjúból megtudjuk, Szent Erzsébet is fontos magyar szent a számára. Az általa különös tisztelettel övezett Szent Lászlót, a lovagkirályt ábrázoló szobra a király eredeti temetkezési helyén, Somogyvárott kapott helyet. Gera Katalin számára különös öröm volt elkészíteni ezt a művet, ugyanis mélyen elgondolkoztatta, hogy a nagyformátumú kérdéseket meghozni képes, harcos, keménykezű király ezzel együtt tiszta életű ember tudott maradni.

     A művész szülőfalujának felkérése nyomán született ez a mű, aki személyes érintettsége okán, ugyanis családját komoly háborús veszteségek érték, ehhez méltó emlékművet kívánt készíteni.

     A végül Kaposváron felállított emlékmű számára az Egyesült Államokban élő ’56-os magyarok kerestek helyet Magyarországon. Mivel a főváros nem biztosított az elképzelés megvalósítására lehetőséget, a kezdeményezők figyelme Kaposvárra terelődött. Az Amerikában elbírált pályázat kitétele volt, hogy jelenítse meg a forradalom eszméjét, valamint ezek szimbólumait, a lyukas zászlót és a Kossuth-címert. Az alkotó a forradalom tiszta eszméinek szimbólumát egy angyal alakjában találta meg, aki őrző, harcos és feltétlenül tiszta.

     E mű születésének előzménye Kaposvár polgármestere, Szita Károly ötlete, miszerint városában minden újszülött számára ültessenek egy névvel ellátott fát. Az e célra kijelölt terület megtelt. Egy nagyméretű, fát ábrázoló emlékmű elkészítését vették tervbe, amelynek leveleire rá lehet írni az azután született gyermekek nevét. Gera Katalin egy, a szó szoros és elvont értelmében is életfát tervezett. „Egy leány és a fiú angyal védi a bajoktól a gyermekeket és szüleiket.

A mű hármas tagozódása:

• föld (domb, amelyből kinő a fa; földanya)
• törzs (növekvő élet)
• lomb (levelek és gyümölcsök, azaz a termések, ők tulajdonképpen a gyermekek)”; a faforma fent összeszűkül, a csúcs pedig felér a szellemi világba, a lelkek országába

Az idézetek a Gera Katalinnal 2008. november 6-án folytatott beszélgetésből származnak.