Hajóhíd

20240108_193052.jpg

 

Kas Kriszta

Kebel-barát

 

Kovács Vera teljesen átlagos nő volt. 42. születésnapjának reggelén arra ébredt, hogy eltűnt a dekoltázsa.

Kovács Vera munkáscsaládban nőtt fel, szopta az ujját 5 éves koráig, cigarettázott a gimnáziumban, és belehamuzott a vörösboros kólába, mert azt mondták, akkor jobban üt. Amikor eljött az ideje, egyetemre ment, kollégiumi életet élt, diploma után elhelyezkedett. Hozzáment a csoporttársához, és szült két gyereket. Szoptatott, mert elhatározta, és ezért a lelkét is eladta volna az ördögnek. Talán el is adta. Anyatejen nevelkedett gyermekei már iskolába jártak. Kamaszkora óta 80C melltartót hordott.

A 42. születésnapjának reggelén későn kelt. Szabadnapot vett ki, a gyerekeket a férje már elvitte az iskolába. Elhatározta, hogy reggelihez a Galaxis útikalauzt olvassa újra, különös tekintettel az élet értelmére vonatkozó részre. 42. Ez a válasz. Ízlelgette a számot és annak hangzását. A negyvenedik születésnapja nem vágta földhöz. A tájékozott „barátnők” már többször mondták, hogy hétévente lecserélődnek a sejtjeink, de a spirituális-asztrológus szekció szerint a lelkünk is hétévente újul meg.

Kovács Vera, aki egy teljesen átlagos nő volt, gondolta, ha ez mindenkire igaz, akkor rá is. Levette a pizsamáját, felöltözött. Melltartót és egy vékony kivágott felsőt vett fel farmerral. Aztán beállt a tükör elé, hogy megvizsgálja megváltozott, újjászületett, lecserélődött önmagát. Mélyen saját szemébe nézett, grimasszal konstatálta a cekkereket a szeme alatt, az orra szó szerinti nagyságát, az egyetlen ősz hajszálat, amit 42 évig mindig kitépett. Most megsajnálta, és lesimította. Értékelte azon törekvését, hogy szegény hajszál folyamatosan újranő, mindig fehéren. Egyedül a barnák között. Hajrasszistának érezte magát. Úgy hagyta.  Aztán megrázta a fejét, mert nem akart hinni a szemének. Becsukta, majd újra kinyitotta. Ugyanazt látta, mint elsőre. Eltűnt a dekoltázsa. 

Kovács Vera ebben a pillanatban hangokat hallott. Valaki beszélt. Talán a férje hagyta nyitva a tévét? Ezerszer kérte, hogy a gyerekek ne nézzenek tévét iskola előtt. Lerohant a lépcsőn, de a tévé nem ment. És megint hallotta, hogy valaki beszél. Kávét töltött, és a feketével visszament a tükör elé. Ekkor már tisztán hallotta. A dekoltázsából jött a hang.

Kovács Vera az előző nap elfogyasztott finom borocska mennyiségéről próbált emlékeket keresni. Kortyolt a kávéból, majd elkezdett figyelni, mit mond.

„…teljes mértékben megértem, hogy most le vagy döbbenve. Nem elég, hogy nem ugyanaz vagyok, mint régen, ,még beszélek is itt. De ne aggódj, azért szólaltam meg, hogy elmondjam neked, büszke lehetsz rám. És tudod, miért? Többek közt azért, mert én megannyi átlagos, de mégis nem mindennapi nő mellett Mata Hari keblei voltam.”

Kovács Vera egy pillanatnyi pánikot követően kamaszkorát idéző kacagásban tört ki. Ez eszébe juttatta, mennyit nevetett. Sokáig azt gondolta, a szeme alatti nagy táskák és ráncok a rengeteg nevetéstől vannak. Aztán valahogy leszokott róla, és már eseményszámba ment. Most újra önfeledten vihorászott, mint egy igazi kacagány. Kebelvándorlás. Hát ezt az őrültséget!

„Látod, máris jobb kedvre derítettelek. És bár most kételkedsz, igaz, amit mondok. Mata Hari tudott valamit. Ha érted, mire gondolok. Kivételes nő volt. Szuggesztív, tehetséges, öntörvényű álmodozó naiva. Ha engem kérdezel. Nem mindenki élhet a kebleivel. Különleges ember vagy.”

Kovács Vera még mindig mosolyogva megkereste az éjjeliszekrényen hagyott üveg bort, és a korai óra ellenére töltött magának. A helyzet kimondottan indokolta. Tud ő is mata lenni, ha nagyon akar. Ezen újfent jót kacagott, majd a tükör elé állva megkérdezte a dekoltázsát, miért szólalt meg ennyi év után.

„Tudod, Kovács Vera, úgy éreztem, szükséged van rá, hogy beszélgessünk. Sok mindent csináltunk végig együtt. Fiatalon büszke voltál rám. Mutogattál is a jó ízlés határain belül. Vigyáztál rám sport közben. Aztán emlékszel, amikor a gyerekek születtek? A kórházból hazafele jövet akkorára nőttem, hogy úgy éreztük magunkat, mint Pamela Anderson a Baywatchból. Tudtuk, nem tart sokáig, és hogy a gyerekekért dolgozunk akkor össze, de az a hazaút felért egy tengerparton szaladással. Lassított felvételben. Aztán együttműködtünk a tej-küldetésben. Jó mulatság, női munka volt. Ezt ne feledd! Megcsináltuk! Amikor ma felkeltél, és észlelted a hiányomat, gondoltam, megnyugtatlak, már jó ideje nem vagyok ugyanolyan, csak nem vetted észre. Viszont ugyanaz vagyok.”

Kovács Verának, a teljesen átlagos nőnek eszébe jutottak a Fecsegő csecsebecsék Diderot-tól, és újra az egyetemi kollégiumban találta magát. A lépcsőfordulóban ült a könyvet olvasva, a kezében cigaretta lógott, a sárga linóleumon egy csótány szaladt el. Rengeteget nevetett közben, és elgondolkodott, vajon mi lenne, ha valóban tudnának bizonyos testrészek beszélni. És tessék. Itt fekszik 42 évesen a férjével közös házuk hálójában a szőnyegen. Délelőtt tíz óra van, és ő bort iszik. A kebel-barátnőjével beszélget.

Kovács Vera teljesen áltagos nő. Reggel korán kel. Sok cukorral és tejjel szereti a kávét. A férje tetszik neki ennyi év után is. A gyerekei anyatejen nevelkedtek, és imádnak táncolni. Újabban ő is táncolni tanul. 75A melltartót hord.

 

Az új lakó

 

A gonoszság olyannyira eluralkodott a Földön, hogy az Úr 2022. esztendejében újra szózatot intézett Jónáshoz. Ez nem az a Jónás. A ricinusbokros. Vagy tökös. Ez egy másik Jónás. A közös vonásuk, hogy ez a Jónás is menekülőre fogta a dolgot. Nomen est omen. Ami annyit tesz, a név elárulja viselőjét. A Jónás héber eredetű név. Jelentése galamb. Tehát ez a Jónás is elszállt. Az Úr nem tanult az előzőből. Bocsássa meg magának!

Az új Jónás sokáig vándorolt, míg eljutott a Dunáig. Megfizette a kompot, és átkelt, hogy eltűnjön az Úr színe elől. Az Úr azonban hatalmas vihart támasztott Szentendrén. A Szigetmonostor és Szentendre belvárosa között közlekedő, Európa első dunai, klímatudatos, elektromos átkelőhajója, amely csaknem 6 millió Ft-os NFM pályázatból valósult meg, hánykódott a folyón. Már-már a Duna-korzóra csapta a vihar, amikor az utasok és a révész imádkozni kezdtek, vagy legalábbis emlegették az Urat. Nem vetettek sorsot, pontosan tudták, ki miatt történik mindez. Az iskolából, munkahelyről hazatartó falubeli szigetiek közt egy idegen arc volt felfedezhető. Minden szem rá szegeződött, miközben a fedélzeten utazó katolikus pap tovább imádkozott. Ennek s az elektromos működésnek, no meg a kapitány rutinjának hála – bár televágta a kikötőt – mégis partot ért a hajó.

Jónást kirakták. Szállt volna, mint a galamb, de helyette kénytelen-kelletlen futásnak eredt. A vihar csavarta, tépte a fákat. Jónás azon gondolkodott, vajon miért lép ugyanabba a folyóba az Úr? Miért nem választ egy Pétert például, vagy esetleg egy Pált. Az Úr jó pedagógus. Drámaírónak sem lenne utolsó. Hisz a jellemfejlődésben. Miközben ezen morfondírozott, beért a faluba. A macskaköves úton megpillantott egy templomot, beszaladt s bebújt a magas rezsiárak miatt fűtetlen padok alá. A tömjénillat egy kissé megnyugtatta, s szentelt vizet érzett a tarkójára cseppenni. Felnézett a mennyezetre. Nem szenteltvíz volt, hanem eső. Dörgött, villámlott. A templom teteje hiányzott. Éppen felújítják. Szintén pályázatból. A gerendák közt ömlött be a víz. A ponyvákat ide-oda csapta a szél, az állvány eldőlt. Amikor az Úr észrevette Jónást, odarendelt neki egy hatalmas halat, hogy nyelje el. Járt utat a járatlanért el ne hagyj! Brit kutatók szerint ez a mondás többet árt, mint használ. Meglehet.

 A vihar elmúlt, mintha nem is lett volna. A nap sugarai megcsúsztak a templomban elnyúló cet hátán, s a szenteltvizes márványtálba csobbantak. A szemközti fodrászat ablakában döbbent arcú, frissen ondolált hajú fejek jelentek meg. A látvány sokkoló volt. A templom hiányzó tetején át tűzött be a nap a főhajón elterülő hatalmas állatra. Több hajó nem is volt a templomban. A padok összetörve, a fal egyes részei kidöntve. A cet egy sügér ábrázatával pislogott az oltárra. A sügér Magyarországon nem tartozik a gyakran fogyasztott halak közé. Talán ezért nem tudják sokan, hogy rendkívül mókás arca van. Az Úr végignézett a szánalmas képen, és megvakarta a fejét. Talán újra kellene gondolni pedagógiai módszereit. Ezzel a lendülettel vissza is vonult elmélkedni.

Jónás három nap és három éjjel a hal gyomrában volt. A falubeliek elkezdtek ételt hordani az állatnak, és gondját viselték. Jónás a hal gyomrában imádkozni kezdett az Úrhoz. Elmondta, hogy teljesíti, amit megfogadott. Minden pillanattal, perccel, órával és nappal azon lesz, hogy a gonoszságot visszaszorítsa a Földön. Készen áll, hogy útra keljen, és megvigye a hírt az embereknek. Az Úr szólt a halnak, s az kivetette Jónást az oltár közepére. Éppen vasárnapi mise volt. „Köszöntsétek egymást a béke jelével!” A bálnán helyet foglaló gyerekek lecsúszdáztak az állatról, a szárnyain ülő idősebbek felálltak, az orrán álló pap is lelépett a hívek közé. Mindannyian körbeálltak, megfogták egymás kezét, s Jónást is maguk közé fogadták. Jónás pedig elindult. Mindenkit a béke jelével köszöntött. Ez lett a sorsa. Megtalálta a nevében, ami galambot jelentett. Megváltoztatta a nevét is. Békefalvi Jónás lett. I-vel a végén. Elsőre az utcában lévő református templomig jutott, majd a szomszéd faluban bukkant fel a baptista imaházban. Úgy döntött, ő lesz az a kiválasztott, aki megtöri a mintázatot, ő lesz az a Jónás, aki éket ver a körkörösen ismétlődő Jónás-történelembe. Az Úr pedig hagyta, hogy megszülessen Jónás saját története.

A cet egy idő után kezdte kényelmetlennek érezni a helyzetet. A falubeliek szorgos és lelkes munkával a horányi Duna-partra szállították őt, ahol az első édesvízi bálnaként megkezdte folyami életét. Nem pályázatból. Közösségi összefogásból etették, s a falu új lakójaként igazi kedvenc lett. Nem lett látványosság. Nem használták ki, hogy még több turistát csábítsanak a horányi partra. Egyszerűen csak gondoskodtak róla.

Az Úr végignézett Jónáson, végignézett a ceten és az embereken. Az a kényelmetlen érzése támadt, ez már nem az az élet, amit ő teremtett. A világa megváltozott.  Derűsen konstatálta, hogy van még benne jó. Lehet, mire alapozni. Beleszippantott a sült hekk illatába, majd visszavonult, hogy újragondoljon néhány dolgot.

 

Kas Kriszta 1978-ban született. Szigetmonostoron él.


 

Főoldal

2024. január 23.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Finta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb MihályDávid Péter: Ecce homo
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png