Vajda Tamás
Klebelsberg Kuno szerepe
az Alföldkutatás megindításában
A trianoni békediktátum következtében a csonka ország 93 000 km2 területéből 42 000 (azaz 45,16%), 8 684 000 lakosából 3 860 000 (azaz 44,45%) esett az Alföldre. Ez a korábbi évtizedekhez képest nagymértékben felértékelte a régió jelentőségét: az Alföld társadalmi és gazdasági fejlődése többé nem lokális érdek, hanem országos jelentőségű sorskérdés lett. Így érthető, hogy a világháborúban legyőzött Magyarországon erősödött az Alföld – és annak jellemző települési formája, a tanya – iránti figyelem.
A Szegedi Alföldkutató Bizottság megalakulása és szervezete
A szegedi egyetem professzorai, valamint aktívabb múzeumi szakemberek és középiskolai tanárok 1928. február 29-én a szegedi városháza közgyűlési termében alakították meg a Szegedi Alföldkutató Bizottságot. Elnöknek Somogyi Szilveszter szegedi polgármestert, ügyvezető alelnöknek Kogutowicz Károly professzort, díszelnöknek és fővédnöknek pedig Klebelsberg Kuno gróf minisztert, Szeged országgyűlési képviselőjét választották meg.
Az alakuló gyűlésen tíz szakosztály felállítását határozták el: 1. Nyelvészeti és irodalmi, 2. Történelmi, 3. Földrajzi, 4. Szociográfiai, társadalomrajzi és néprajzi, 5. Közegészségügyi, 6. Biológiai, 7. Ásvány-földtani, paleontológiai, 8. Fizikai-kémiai, 9. Erdészeti, 10. Mezőgazdasági szakosztály.
A szegedi egyetem miniszteri támogatása
Klebelsberg Kuno gróf a szegedi egyetem fejlesztéséhez logikai egységként kapcsolta hozzá az alföldi gondolatot, melynek lényege abban állt, hogy az egyetem tudományos kutatóközpontként vegyen részt az Alföld tudományos megismerésében. Ezen ismeretek birtokában pedig a tájegység legégetőbb problémáinak (pl. szociális, egészségügyi ellátás, közlekedés) megoldásában is működjön közre. A pécsi egyetem kötelességéül pedig a dunántúli kérdések tudományos megvilágítását szánta.
A szegedi egyetem kiépítésének az Alföld általános társadalmi és gazdasági fejlesztésében betöltött szerepét Klebelsberg Kuno gróf többször is hangsúlyozta. Például 1926. október 3-án, két nappal a szegedi egyetem alapkőletételi ünnepsége előtt a Budapesti Hírlap vezércikkében is kiemelte: „Szegeden egyetemet alapítunk újjá, és az egyetemalapítás szent dolog a nemzetek életében. De nem tantermekkel teli pompás palotát emelünk, hanem klinikákat az Alföld nagy betegei számára. A magyar kultuszminiszter a magyar gyermek minisztere, ezért illik, hogy a munkát a gyermekklinika emelésével kezdje meg. De gyermekegészségügyünk állapota is rákényszerít bennünket arra, hogy a gyermek- és csecsemőgyógyászat ügyével legnagyobb szeretettel foglalkozzunk.” (Budapesti Hírlap, 1926. október 5. 2.)
A miniszter felsőoktatáspolitikájában kitüntetett helyen szereplő szegedi és debreceni egyetemre az Alföldkutatásból háruló szerepet 1928. március 11-én az Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület XVI. közgyűlésén elmondott beszédében pontosan meghatározta (Pesti Hírlap, 1928. március 13. 11.): „Sor került az alföldi egyetemekre (Debrecen, Szeged) [...] És ez a két intézmény együtt ma már nem két egyetem az Alföldön, azért, mert véletlenül az Alföldön van, hanem mind a kettő az Alföld egyeteme. Az Alföld egyeteme olyan értelemben véve, hogy a teológiai fakultás az Alföld vallási ügyeivel foglalkozik, a jogi fakultás az Alföld társadalmával, a filozófiai fakultások az Alföld történetével, az orvosi fakultások pedig az alföldi nép betegségeivel foglalkoznak. Eddig az alföldi egyetemek még nem képviselték az Alföld tudományosságát, mert az Alföld még nem egy olyan lezárt része a tudományosságnak, mint a Dunántúl. Amint Petőfi megteremtette az Alföldnek a poézisét és esztétikáját, úgy kell megteremtenie most a debreceni és a szegedi egyetemeknek az Alföld tudományosságát. Így kap majd az Alföld egy sajátságos egyéniséget. De nem elég az, hogy mi ezt a munkát elvégezzük, nem elég az, hogy odaadjuk pénzünket, hanem kell, hogy ezek az alkotások valóban a nemzet közkincsévé váljanak, hogy nemzetünk szeresse is azokat!” (Széphalom 2. (1928) 224–225.)
Szeged és Debrecen városa is komoly anyagi áldozatokat vállalt magára az egyetemi építkezések alkalmával, így azok a beruházások gyorsan komoly és látványos sikert érhettek el. Ennek megfelelően az 1920-as években ez a két egyetem jóval gyorsabban fejlődött, mint a pécsi. Ugyanakkor a szegedi és debreceni egyetemek sikeréhez – a két város jelentős önrészvállalása amellett – kétségkívül hozzájárult az Alföldkutatásban felismert és magukra vállalt szerepük is, aminek köszönhetően mind a kormányzat, mind a helyi önkormányzat jobban magáénak érezte az egyetemet. Klebelsberg Kunónak a szegedi egyetem kiépítéséért végzett áldozatos és kitartó munkáját a tanári kar adományaiból készült, 1931-ben elhelyezett emléktábla is hirdeti.
Klebelsberg támogatása és iránymutatása az Alföldkutatás számára
Klebelsberg Kuno a felsőház 1928. június 21-i ülésén elmondott beszédében részletesen ismertette az Alföld tudományos kutatása mögötti állami szerepvállalás indokait és kormányzati céljait: „Ami az egyetemi tanárok munkásságát illeti, amelyre rámutattam az előbb, ezt a munkásságot az adminisztratív szabályozásnál jobban szolgálná az, ha példának okáért az Alföldkutatást centrálisan vennők kézbe, elsősorban kormánytámogatással, vagy esetleg a kormány venné kézbe. A Magyar Földrajzi Társaság annak idején megszervezte a Balaton-kutatást, amely összehasonlíthatatlanul kisebb munka volt, mégis egyike tudományosságunk legnagyobb eredményeinek. De ez is 33 évig tartott. Ha az Alföldet ugyanígy, ugyanilyen vizsgálódással fogjuk kutatni, akkor talán 150 év alatt el fogjuk végezni a munkát. Ezt tehát gyorsítanunk kellene. És itt, ezen a téren mindenféle szakmabeli tudósnak, az archeológustól a jogászig mindenkinek igen nagy munkatere akad, mert Alföldünk részben, még igen jelentékeny mértékben terra incognita. És ezt nemcsak azért kell megtennünk, mert nekünk is meg kell ismernünk földünket, hanem azért is, mert országunk megismerése szerez nekünk odakünn külföldön legtöbb tiszteletet. Nem az, hogy mi másoknak viszonyait ismerjük – az is imponál künn, de nem az imponál a legjobban –, hanem az imponál a legjobban, hogy mi saját körülményeinket jól ismerjük. Ezért egy ilyen kutatásnak nemzeti megszervezése nagyon fontos volna. Ezt társadalmilag is meg lehet csinálni, de minthogy nálunk éppen a társadalom ilyenekben, ilyen iniciativákban gyönge, azért ebben is – hiába – az iniciativa az államra vár és csak aztán remélhető, hogy talán a társadalom is megszívleli a dolgot.” (Felsőházi napló, 1926–1931 II. 388.)
A Szegedi Alföldkutató Bizottság szervezésében 1928. október 21-én Szeged–Alsótanyán Klebelsberg Kuno gróf miniszter meghallgatta a szakemberek terveit és a tanyai gazdák óhajait. A miniszter tanyai látogatása az alsótanyai gazdasági népiskola felavatásával és a gazdakör Kossuth-serlegének avatóünnepségével volt egybekötve. Klebelsberg miniszter ünnepi beszédében kiemelte: „Szervezkednünk kell, elsősorban pedig a gazdálkodást, a leghelyesebb és okszerűbb alapra helyezni. A program tehát a tanya népének gazdasági megszervezése, melynek első lépése a gazdasági iskolák megteremtése, melyek közül az elsőt ma adtam át itt rendeltetésének. Ezeket szerte szórva, még továbbiak fogják követni, s ezeknek az lesz a hivatása, hogy egyrészt tanítsák a jövő nemzedékeket a legokszerűbb gazdálkodásra, a baromfitenyésztésre, gyümölcstermelésre, műtrágyázásra és egyéb hasznos és jövedelmet hozó foglalkozásokra.” (Szegedi Napló, 1928. október 23. 4.)
Klebelsberg Kuno gróf 1928. november 18-án a Pesti Naplóban megjelent vezércikkében megerősítette a szegedi egyetemnek az Alföldkutatásban betöltött szerepéről vallott nézeteit: „A szegedi egyetem professzorai is megértették az új idő intő szavát. Megalkották más kitűnő szakemberek bevonásával az Alföldkutató Bizottságot, és elmélyedtek azokban a természettudományi problémákban, amelyeket az Alföld talaja, klímája, növényi és állatvilága vet fel. Értékes munkásságuk eredményét most kezdjük kiadni. Könyveik és füzeteik eljutnak majd az Alföld könyvtáraiba, és a tanítók az eredményeket népszerűsítik a falvakban és a tanyákon. Végre valahára az Alföldnek meg kell ismernie saját nagy problémáit. A kiegyezés korának az volt a baja, hogy a súlyt a központra és a perifériákra, Budapestre és a nemzetiségi övre vetette. Ami e kettő közé esett – az Alföld és a Dunántúl –, azt meglehetősen elhanyagolták. Most öntudatos ellentétben ezzel a politikával megadjuk az Alföldnek a maga saját kultúráját. Azelőtt divat volt az Alföldet elmaradottságáért lesajnálni, ma a lesajnálók emlékétől számonkérjük, miért hagyták az Alföldet sajnálatra méltó állapotban. A debreceni Nagyerdő klinikáin és a szegedi Templom tér laboratóriumaiban megindul a munka, folyik a nagy küzdelem az Alföld sajátos problémáinak megoldásáért. A szellem azután sugárzik ki tovább a tanyai iskolák révén az egész Tiszamellékére. A klinikák nyerték a magyaregyetemi gondolat első csatáit, a másodikat a természettudományi laboratóriumok fogják megnyerni.” (Pesti Napló, 1928. november 18. 1–2.)
Klebelsberg Kuno gróf Alföld-propagandájának egyik legállandóbb, sokszor emlegetett motívuma az Alfölddel történt nagy igazságtalanság, amelynek jóvátételére lelkét feltette. Tragikus darab földnek tekinti, amelynek életéből, az európai kultúra szemszögéből nézve, a török megszállás közel kétszáz évet elrabolt. A további tragikum oka a népesség rendíthetetlen magyarsága volt, amely nem tudott ellenállni 1848 varázsának, s lelkileg nem tudott kibékülni 1867 reálpolitikai szükségességével. A kiegyezéskori kormányok nem támaszkodhattak Kossuth Lajos népére, hanem kénytelenek voltak a nemzetiségi kerületekbe menni mandátumokért, amiknek azután ára volt többek között utakban, hidakban, vasutakban, iskolákban, közintézményekben is! Közben fejleszteni kellett Budapestet: ami erő megmaradt, az odaszivárgott. Klebelsberg Kunónak az Alföld 1867–1918 közötti ellenzéki beállítódásáról mondott megállapítását alátámasztják a politikatörténeti munkák (újabban Gerő András és Pap József kötetei) is.
Egy évvel később, 1930. június 14-én a Szegedi Alföldkutató Bizottság szentesi nagygyűlésén Klebelsberg Kuno gróf kiemelte az Alföldkutatás és -fejlesztés kormányzati támogatása mögött meghúzódó szempontokat: „Évszázados mulasztásokat kell ennek a nemzetnek a csökkent gazdasági erejével jóvátenni és a helyzetet javítani. Demokratikus korban nem lehet sikeres az akció, ha széles néprétegek nem állanak mögötte meggyőződésükkel. Hiszen volt itt vármegyei öntudat. Büszkén vallották magukat jászoknak, kunoknak, hajdúknak, Csanád vagy Csongrád megyeieknek. Volt nemzeti tudat. De valahogy az alföldi öntudat állott gyengén. Az a szolidaritás, amelyet a dunántúli és erdélyi ember érzett, és amely szolidaritás erejénél fogva nagy előnyöket tudott biztosítani magának: itt nem volt meg. És hasztalan küzdünk mi, ha a tömegek nem állanak mögöttünk. Az alföldi intelligenciát kérjük elsősorban, hogy álljon az alföldi gondolat mellé, hogy ezek a gondolatok felszívódjanak az Alföld tömegeinek a vérébe.” (Szentesi Hírlap, 1930. június 17. 3–4.)
Az Országos Alföldi Bizottság szerepének miniszteri meghatározása
Az 1928-ban alakult Szegedi Alföldkutató Bizottság mellett 1931-re megszerveződött a debreceni egyetem és a budapesti műegyetem alföldkutató bizottsága is. Még ebben az évben március 13-án Szegeden Klebelsberg Kuno gróf miniszter elnöklete alatt együttes ülést tartott a három tudományos társaság. Ezen az ülésen Klebelsberg Kuno gróf kifejtette az Alföldkutatás miniszteri támogatása mögötti kultúrpolitikai indokokat: „Az Alföldkutatás nagy nemzeti problémáival foglalkozó tudósok testületét bizonyára érdekelheti, hogy mi volt az a vezető kultúrpolitikai gondolat, amely arra indított, hogy az Alföldkutatás szolgálatába immár három főiskola bizottságát állítsam. A magyar állam a múltban a fővárosnak és a perifériáknak nyújtotta kulturális téren is a legtöbb segítséget. Ez volt az oka annak, hogy az Alföld városai abban az időben nem fejlődhettek nyugat-európai értelemben vett nagyvárosokká. Amit a történelmi fejlődés nem adott meg az Alföldnek, megadtuk az egyetemekben Szegednek és Debrecennek. […] Az Alföld becsületes törekvéseinek a magyar tudomány nem jött úgy a segítségére, mint ahogy azt az Alföld megérdemelte volna. Nem igaz az, hogy itt nem volt kultúréhség. Régi kívánságunknak teszünk eleget, amikor az egyetemeket és a gazdasági iskolákat, tanyai népiskolákat építjük az Alföldön. A professzorok testülete előtt hangoztatnom kell azonban, hogy nem elégséges, ha az egyetemek dolgoznak a maguk falain belül. A két alföldi egyetem nyújtson egymásnak kezet, elsősorban az alföldi természettudományi problémák megoldására, a műszaki kérdéseket pedig vállalja magára a műegyetem Alföldkutató Bizottsága.” (Pesti Napló, 1931. március 13. 2.)
A három egyetem Alföldkutató bizottságainak közös szegedi konferenciáját követően Kogutowicz Károly vezércikkben méltatta Klebelsberg Kuno grófnak a tudományos Alföldkutatás megszervezésében elért érdemeit: „Négy éve, hogy az Alföldkutatás gondolata felvetődött. Szorgalmas és tervszerű munkásságukkal a szegedi alföldkutatók elérték ezalatt az idő alatt azt a nagy eredményt, hogy gróf Klebelsberg Kuno állott a mozgalom élére. Az ő szervező egyéniségének bekapcsolódása máris szép eredményben mutatkozik. Kívánságára megalakította a debreceni egyetem is, valamint a budapesti műegyetem is a maga külön Alföldkutató Bizottságát, és a három bizottság tagjai első ízben városunkban tanácskoztak március 13-án az Alföldkutatás célkitűzéséről.” (Szegedi Szemle, 1931. március 31. 1.)
A három egyetem Alföldkutató bizottságainak szegedi ülése után a kutatókból, egyetemi, múzeumi szakemberekből és ambiciózus gimnáziumi tanárokból álló tudományos társaság mellett Klebelsberg Kuno gróf intenciói szerint megszervezték az Alföld fejlesztésében érintett közéleti szereplők, országos és önkormányzati politikusok (miniszterek, államtitkárok, minisztériumi osztályvezetők, polgármesterek, fő- és alispánok, önkormányzati mérnökök) tárgyalási fórumát is. A bizottság hivatalos megalakulására 1932. március 19-én Budapesten került sor. Klebelsberg Kunó gróf elnökké választása utáni beszédében időszerűnek tartotta, hogy az Alföld problémáinak megvitatására a tennivalókat megbeszéljék. „Ennek a mozgalomnak csak akkor lehet sikere, ha ebből a napi és pártpolitikát teljesen kikapcsolják, mint ahogy a mai összejövetelből is minden politikai vonatkozást kihagynak. Ez az értekezlet nem foglal állást sem a koncentráció mellett, sem ellene. (Helyeslés.) Szükség van azonban olyan organizációra, amely az egész Alföld nevében tud beszélni. […] létre kell hozni egy oly számottevő szervezetet az összes érdekeltségek bevonásával, amely az alföldi problémákat helyesen ismeri fel s azok megoldására a legjobb után és módon törekszik.” (Budapesti Hírlap, 1932. március 20. 6.) A bizottság céljáról Klebelsberg Kuno a békéscsabai vándorgyűlés után úgy nyilatkozott: „Közvetlenül az a célunk, hogy az alföldi gondolatot, az Alföld érdekeit annyira előretoljuk, kidomborítsuk, amennyire azt az Alföld és az Alföld által az egész ország jóléte megkívánja.” (Békésmegyei Közlöny, 1932. június 15. 1.)
Az Országos Alföldi Bizottság széleskörű programja (amelyet a tudományos eredmények alapján határoztak meg) kiterjedt közigazgatási, közlekedési, városfejlesztési, mezőgazdasági, ipari feladatokra, és azok gyakorlati megvalósítására. A bizottság céljául tűzte ki, hogy az „Alföld nehéz viszonyaira és az itt felmerült és megoldásra váró nagyjelentőségű problémákra az egész ország figyelmét és érdeklődését felhívja és a helyi viszonyok közvetlen vizsgálata s mérlegelése alapján igyekszik oly konkrét javaslatokat kidolgozni és a közvélemény elé vinni, melyek alkalmasak arra, hogy az alföldi lakosság, elsősorban pedig a mezőgazdaság égető gondjain és bajain segítsen és az országnak ezt az elsőrendű búzatermő és magas gazdasági kultúrával bíró vidékét a további sorvadástól és pusztulástól mentesítse.” (Szentesi Hírlap, 1932. október 2. 4.)
Klebelsberg Kuno gróf, miután lemondott a miniszteri posztról, egyre nagyobb aktivitással vett részt az Országos Alföldi Bizottság munkájának szervezésében. 1932. június 19-én a Délmagyarország című napilap vezércikkében foglalta össze az Alföldi Bizottság programját: „Mit akar az Alföldi Bizottság, mely ideiglenes megalakulása után sorra járja az alföldi megyéket és városokat, és Szolnok és Békéscsaba után ma tartja harmadik vándorgyűlését Szegeden? A választ egyetlen mondatban sűrítem össze: az Alföldön esett történeti igazságtalanság jóvátételét. És miben áll ez az igazságtalanság? Ezt számos kisebb dolog mellett három főpontban foglalom össze. Nem számolnak eléggé az Alföldnek az ország többi részeinél keletibb földrajzi fekvésével. A török uralom következtében közel két század kiesett a nagy magyar róna életéből. A kiegyezés korában pedig, mikor Magyarország óriásit haladt, az Alföld aránylag kedvezőtlenebb elbánásban részesült. […] Az Alföldi Bizottság egyúttal mint decentralizációs liga is fog működni. Korántsem éllel Budapesttel szemben, hanem azért, hogy az Alföld megkapja vagy megtartsa, amire nélkülözhetetlenül szüksége van. […] Ismétlem, hogy nem kerestünk ellentéteket sem a fővárossal, sem a Dunántúllal szemben, csak a magunk jussát követeljük. Ezért járjuk az Alföld törvényhatóságait, megyéit és városait, és helyi bizottságokat alakítva, ez utóbbiaktól képviselők kiküldését kérjük az Országos Alföldi Bizottságba. Így alulról fölfelé építve, létrehozunk egy szervezetet, amely valóban hivatva lesz az alföldi gondolatnak és az Alföld érdekeinek képviseletére, mert az Alföld legjobb fiúiból fog állni, akik ezt a nagydarab magyar földet szeretik és képesek érte gondolkozni, írni, agitálni és cselekedni. A napi- és pártpolitika tőlünk teljesen távol áll; nem azt keressük, ami elválaszt, hanem ami az Alföld lakosságát, társadalmát összeköti.” (Délmagyarország, 1932. június 19. 1–2.)
Klebelsberg Kuno gróf 1932. augusztus 28-án a Pesti Napló vezércikkében utolsó összefoglalását adta az Országos Alföldi Bizottság programjának: „A húszas évek folyamán egész alföldi irodalom fejlődött ki […] Ez az irodalmi előkészítés megkönnyíti az Országos Alföldi Bizottságnak a működését is, amely arra törekszik, hogy a közvitatkozások során kikristályosodott alföldi követeléseket a gyakorlati megoldás útjaira vezesse. Bárminő hasznos tehát az Alföld ügyére az alföldi irodalom kifejlődése már csak azért is, mert erre az eddig elhanyagolt, nagy darab magyar földre ráirányította a közfigyelem fényszóróját; mindamellett két tévedést vitt be a köztudatba, amelyeknek elterjedése az Alföld érdekében szükséges munka körül sok zavart okozhat. Az egyik az, mintha a tanyarendszer kialakulása valóságos nemzeti szerencsétlenség lenne elannyira, hogy az államhatalomnak a tanyásoknak községekbe való tömörítésére kellene hatnia. A másik tévedés pedig az, hogy az alföldön végzett vízrendezési munkálatok károsnak bizonyultak, mert az Alföld éghajlatának kedvezőtlen elváltozásához, a szárazság elhatalmasodásához, s ezen felül a szikesek terjedéséhez vezettek.” (Pesti Napló, 1932. augusztus 28. 1.)
Klebelsberg Kuno Alföldpolitikájának utólagos megítélése
Mivel Klebelsberg Kuno gróf a Szegedi Alföldkutató Bizottságnak „programját és munkakörét szinte a legapróbb részletekig kidolgozta, megállapította, és amelynek a nemzet jövője érdekében történő rendkívül fontos és nagyjelentőségű minden megmozdulását halála pillanatáig irányította,” a bizottság a gróf halálát követően 1932. november 26-án a szegedi városháza közgyűlési termében Somogyi Szilveszter polgármester elnökletével nagyszabású estet rendezett a miniszter emlékére. Ezen Berecz János egyetemi tanár kiemelte: „Klebelsberg Kuno gróf halálával két árva maradt: Szeged és az Alföldkutatás gondolata. Szeged már elsírta bánatát, most az Alföldkutató Bizottság emlékezik meg nagy halottjáról, aki a nagy összeomlás után elsőnek ismerte fel az alföldi problémák között Szeged város jelentőségét. […] Hogy a biztatásban, a lelkesítésben, a reménykeltésben Klebelsberg gróf mennyire szuggesztív erejű volt, szinte magával ragadó, azt tudják mindazok, akiknek alkalmuk volt beszédeinek hatását megfigyelni. Bízunk benne, hogy ez a hatás most a holta után sem fog megszűnni. Mert a mostani válságból a kibontakozás nem lehet tétlenség, kishitűség és lemondás, hanem amint ő annyiszor hangoztatta: csak a munkába vetett bizalom és a magyar föld jövőjében való erős hit.” (Szegedi Uj Nemzedék, 1932. november 27. 2.)
A következő időszakban az országos közvéleményben is megindult Klebelsberg Kuno gróf életművének kanonizálása: egyre több elismerő, méltató vélemény fogalmazódott meg munkásságáról. A felsőház 1933. június 26-i ülésén Ruffy-Vargha Kálmán, az Egységes Párt képviselője, aki egyben a debreceni gazdasági akadémia igazgatója is volt, felszólalásában a világgazdasági válságból való kilábalás egyik lehetséges útjaként említette Klebelsberg Kuno gróf alföldi programját: „bátor vagyok a magas kormánynak szíves figyelmébe ajánlani az Országos Alföldi Bizottság programját, amely bizottságnak derék elnöke, boldogult Klebelsberg Kuno gróf – sajnos – már nincsen közöttünk, de az ő programja él, és ezt a programot a kormány legalább is kezdje meg, mert ha legalább megkezdi, az ország érdekében cselekszik, mert a munkanélküliségen segít elsősorban.” (Felsőházi napló [1931–1936] II. 399.)
Összegzés
Klebelsberg Kuno gróf a magyar történelemben egyedülálló területfejlesztési programot hajtott végre az Alföld tudományos célú kutatási és ezek eredményei alapján meghatározott sokoldalú gazdasági-társadalmi fejlesztési programjának kormányzati támogatásával. A népiskolai, középiskolai, felsőoktatási és tudományos-közművelődési beruházásai szerves egységbe kapcsolódtak össze, és gyökeresen orvosolták a nagytáj addigi elmaradottságát.
Felhasznált szakirodalom
Kogutowicz Károly: A Szegedi Alföldkutató Bizottság tevékenysége. Szeged (kézirat a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban, jelzet: G. H. 1001.)
Huszti József: Gróf Klebelsberg Kunó életműve. MTA, Budapest, 1942.
Ujváry Gábor: Klebelsberg Kunó kulturális politikája és a felsőoktatás. Gerundium 9. (2018) 3. szám 109–121.
Vajda Tamás: A tudományos szegedi Alföld-kutatás első évtizedei (1928–1949). In: Tudomány, oktatás, kultúra a két világháború közötti Magyarországon. Szerk. M. Pelesz Nelli. Szeged, 2019. 38–78.
Vajda Tamás: Klebelsberg Kuno gróf szerepe a tudományos Alföldkutatás megszervezésében és kormányzati támogatásában. In: „A kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá”. Tanulmányok Ujváry Gábor hatvanadik születésnapjára. Szerk. Dubniczky Zsolt –Hermann Róbert – Kocsis Annamária – Ligeti Dávid – Orosz László. Budapest, 2020. 185–200.
Vajda Tamás: A szegedi Alföldkutatás története. A Szegedi Alföldkutató Bizottság és az Alföldi Tudományos Intézet története (1928–1949). Szeged, 2024.
Megjelent a Bárka 2025/4-es számában.
