Laczkó Eszter
„Kosztolányit mikor vesszük?”
– Néhány gondolat
a Kosztolányi-életmű tanításáról
„Na, őt már vártam.” „Végre!” „Ez a kedvenc versem.”
Magyartanár kollégáim többsége feltehetően meg tudná erősíteni, hogy kifejezetten ritkán hallunk diákjainktól a fentiekhez hasonló mondatokat egy-egy alkotói életmű tanítása kapcsán, ám épp Kosztolányi az a szerző, akivel kapcsolatban az idézett mondatok több alkalommal is elhangzottak – nem csak fakultációra járó – diákjaimtól az elmúlt években.
Hogy miért övezi ilyen pozitív várakozás és megítélés Kosztolányi alakját a mai középiskolás korosztály körében is, azt nehéz lenne meghatározni. Egyrészt talán azért, mert életművét nem terheli meg olyan jellegű kultusz, mint amilyen a 19. századi nemzeti költészet jelentős képviselőit, különösen Petőfit. Másrészt gimnáziumban egy kevéssé ismert alkotóként kerül a diákok látóterébe, hiszen az általános iskolai tananyag egy-két versével, különösen a gyermekkorról, a gyermeki lélek világra való rácsodálkozásáról szóló költeményeivel foglalkozik (Ének a fiatalokról, Mostan színes tintákról álmodom, Akarsz-e játszani;), amelyek az irodalom súlyosabb vagy elvontabb témafelvetései mellett (akár Ady vagy Babits költői világához képest is) üdítő élményként hathatnak a diákokra. Harmadrészt – diákjaim elmondása szerint – Karinthyval való legendás barátságuk szimpatikus, humoros és játékos személyiségként láttatja a szerzőt.
Bármi legyen is a valódi ok, azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy Kosztolányi-műveket tanítani a magyartanár hálásabb feladatai közé tartozik már csak a diákok hozzáállása miatt is.
Azonban bármennyire hálás feladat is Kosztolányi-szövegeket tanítani, azt nem a szaktanár egyéni ízlése vagy a diákok érdeklődése, hanem a mindenkori tartalmi szabályozó dokumentumok határozzák meg, hogy ebből a rendkívül gazdag életműből mi kerüljön elő a tanórákon.
Lehetőségeinket jelenleg a 2020-as Nemzeti alaptanterv, a hozzá kapcsolódó Kerettanterv, valamint a 2022 januárjától érvényben lévő érettségi vizsgakövetelmények határozzák meg. Mindezeket figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy Kosztolányi Dezső munkássága mindenképp kitüntetett helyen szerepel a középiskolai tananyagban, hiszen a tíz kötelező ún. életműtétel közé tartozik, feldolgozására a Kerettanterv nyolc tanórát rendel el, ennél többet csak Petőfi, Arany és József Attila életművének tanítására biztosít. Ebben a nyolc órában kellene A szegény kisgyermek panaszai című versciklus három versét (Mint aki a sínek közé esett…, Azon az éjjel, Anyuska régi képe), négy további költeményt (Boldog, szomorú dal, Őszi reggeli, Halotti beszéd, Hajnali részegség), egy Esti Kornél-novellát (Tizennyolcadik fejezet, melyben egy közönséges villamosútról ad megrázó leírást, – s elbúcsúzik az olvasótól), valamint az Édes Anna című regényt feldolgozni. Ez utóbbi nemcsak törzsanyag, de a Kerettanterv által külön is kiemelt kötelező olvasmány, tehát mindenképp ismerniük kell diákjainknak, ha sikeres érettségit szeretnének tenni.
Ha pedig mindezek mellett még marad szabad órakeret, akkor az ún. ajánlott művek közül választhatunk néhány egyéb verset és novellát is (Számadás, Vörös hervadás, Októberi táj, Marcus Aurelius, Esti Kornél éneke, Esti Kornél kalandjai…; Az utolsó felolvasás, A fürdés, A kulcs), esetleg a Pacsirta című regény is szóba kerülhet a Ranódy László-féle filmfeldolgozással összehasonlítva.
Abban az esetben, ha csoportunkat emelt szinten van lehetőségünk tanítani, akkor az Oktatási Hivatal által az irodalom emelt szintű oktatásához kiadott szöveggyűjtemény még különböző témakörökhöz kapcsolódóan a következő Kosztolányi-szövegeket kínálja: Pünkösd (a Biblia mint kulturális kód című témakörhöz), Októberi táj, Költő a huszadik században, Szeptemberi áhítat.
A fentiekkel kapcsolatban több kérdés is felvetődik. Az utóbbi években több szakmai fórumon is megfogalmazódott, hogy egyáltalán reális célkitűzés lehet-e egy életmű megtanítása középiskolai szinten. Másrészt valóban életmű-e az, amit nyolc-tíz órában, ha egyáltalán sikerül tartanunk a rendelkezésünkre álló órakeretet, egy alkotói pályából meg tudunk mutatni diákjainknak még abban az esetben is, ha épp Kosztolányitól mind a lírából, mind a kis- és nagyepikából is tanítunk szövegeket, így lényegében kialakulhat az az érzetünk, hogy az életmű legmeghatározóbb részeit megismertettük. Továbbá, ha el is fogadjuk az életművet mint oktatási egységet, akkor is felmerül a kérdés, hogy a szabályozók által kínált szövegeken keresztül pontosan mit is szeretnénk megtanítani diákjainknak.
Saját tanítási gyakorlatomban azt tapasztalom, hogy a kötelező Kosztolányi-szövegek egyrészt olyan témákat szolgáltatnak, amelyekről beszélgetve elsősorban diákjaink személyiségfejlődéséhez járulhatunk hozzá, hiszen ezek a kérdéskörök általános emberi tapasztalatokat érintenek: a gyermekkor élményei, szülő-gyermek kapcsolat, gyermek és felnőtt világlátásának különbségei, a boldog és megelégedett élet lehetőségei, az élet egyedisége és megismételhetetlensége, társadalmi hierarchia, értékrendek különbségei. Ha a csoportunk részéről van nyitottság ezekre a témákra, akkor rendkívül mély és tanulságos beszélgetéseknek lehetünk részesei akár még egy hétfői nulladik órában is.
Kosztolányi művei továbbá jó lehetőséget biztosítanak az intertextualitás fogalmának alaposabb tisztázásához. A szövegtan témakörében is tárgyalt jelenséggel természetesen nem 11. vagy 12. évfolyamon találkoznak először diákjaink, de meglátásom szerint ilyenkor már eljutunk arra a szintre, ahol a szövegek közti rejtett és nyilvánvaló kapcsolódások elméleti rendszerezése is lehetséges, pl. a Genette-i értelemben vett transztextualitás kategóriáinak tisztázása nagyon megvilágító erejű tud lenni egy fakultációs csoportban. A Boldog, szomorú dalhoz kapcsolódóan Szakács Eszter azonos című verse, valamint Lackfi János Lavina-dal című költeményei, míg a Halotti beszédhez Márai Halotti beszéde és Reményik Sándor Halotti beszéd hulló leveleknek című versei is jól hasznosíthatóak. (A Halotti beszédhez és az intertextualitás fogalmához izgalmas és korábbi olvasmányélményeket is felidéző szövegpélda lehet még Bella István Testamentom című verse is.)
Szintén gondolatébresztő lehet Kosztolányi munkásságával kapcsolatban a szerző politikai szerepvállalásának kérdése. Mivel az új Kerettanterv eleve elő is írja a Kosztolányi szerkesztésével megjelent Vérző Magyarország című antológia megismerését az A XX. századi történelem az irodalomban című témakörben, ennek kapcsán sem kerülhető meg a szerző újságírói tevékenysége az Új Nemzedék Pardon rovatában. Az életmű fekete foltjaként számontartott időszak, a legutóbbi kutatások által nagy bizonyossággal Kosztolányihoz köthető rovat gyakran antiszemita felhangú glosszái jelentősen árnyalhatják a szerző pozitív megítélését azzal együtt, hogy Kosztolányi a későbbiekben lényegében megtagadta (letagadta) újságírói tevékenységének ezt az időszakát. Az Édes Anna című regény értelmezését, keletkezéstörténetének megértését is mindenképp segíti, ha diákjaink tisztábban látják ennek az időszaknak a történéseit a szerző életében, de akár a Kosztolányi által vallott, erősen apolitikus homo aestheticus művészi szerepfelfogás megértéséhez is közelebb vihetnek.
Kosztolányi Dezső életművének tanítása tehát rendkívül izgalmas feladat, hiszen művei sokféle megközelítési lehetőséget kínálnak. Ha tanárként a csoportunk számára legmegfelelőbbeket megtaláljuk, akkor tanítványaink elégedetten nyugtázhatják a témakör végén: „Ez tetszett, mert valahogy nem hozott le az életről.”
Megjelent a Bárka 2025/3-as számában.
