Kürti László
látkép
pécsett hűvös volt a reggel, nem segített a tea,
pedig tele érzelemmel hozta ki nekem bea.
teraszról az utca népe, mint a méhek, zsonganak.
párás gőzű teáscsésze felől süt be rám a nap.
hallgatásom merev görcse reggelente egybetart,
szentképekké mossa össze a tegnapi zivatart.
pedig én pletykálni jöttem, kibeszélni bánatom,
teád a cipőmre löttyen – mondod te? vagy mondhatom?
nyaralás
kifut a víz a sós partra,
napunk még a nyarat tartja.
bevésődik minden emlék,
foglyok voltunk pedig nemrég.
semmitől görnyedni szégyen,
dolgozni szerettünk régen.
napernyők, kifordult álom,
távolból derengő várrom.
bikinik, csíkok, strandlabda,
vággyal teli a szívkamra.
matracot pumpál egy néni,
szeretsz-e? – senki sem kérdi.
szeretkezned máma sem kell,
gyöngyöket hord ki a tenger.
élt várni, mi lábat vagdalt,
olvadva, akár a fagylalt.
bizalom
akad-e még? és, lám, nem akad,
bármit is hirdettél eddig.
persze, volna hozzá pár szavad,
mi igaz volt, mind kígyóvá vedlik.
szabad-e hinni? – hogy volna szabad?
percenként változó körülmények.
nyaki ered épp halálossá dagad,
mindegy, beteltek-e már az évek.
meg tudsz-e pattanni, mondjuk, innen?
mármint nem az életből gondoltam.
elég a rossz viszonyból is, szerintem.
hogy mi, itt nőttél fel? – na, hagyjuk!
vágjon az élet most gerincre,
bármid törik, utólag összerakjuk.
Megjelent a Bárka 2025/4-es számában.
