Ilyés Krisztinka
Rövidzárlat
„Múlt este én is jártam ottan.”
(Kosztolányi Dezső)
Éváról azt mondják, ő bizony túléli –
a papíron aláhúzott mondatok csak
az aggódó szülőknek szólnak.
Volt már hasonló eset – a kezei
zsibbadtak, a lábai görcsöltek,
a sötétség elborította a szemgödreit.
– Elfáradt testben pihen a lélek. –
Csak annyira emlékszik, hogy anyja
sikít, a parkolóban mindenki
összevissza rohangál.
Minden egyes alkalommal, amikor
a roham újra elválasztja önmagától,
egy megsárgult képbe szeretné
beletuszkolni a legjobb emlékeit.
Ő nem megy segítőcsoportba – mit
mondhatna az utolsó szó jogán?
Helyette minden este végigjárja
a folyosókat, fényeket keres
– hangolódik.
Az anyjára gondol.
Azon tűnődik, milyen lehet a gyászt
tanulni, és öntudatlanul felnevelni a halált.
Mária küzdelme
„Mert talán azért vált meg tőled ideig-óráig,
hogy őt, mint örökkévalót kapd vissza.”
(Biblia)
Azt mondták, örüljenek, ha megéri
a tizedik születésnapját. Máriát sosem
érdekelte, mivel jár együtt a halál.
Kézen fogva ballag az elmúlás és a hiány,
őseibe kapaszkodik az emlékezet.
Valamit mégis ki kellene mondani,
talán újraálmodni a jövőbeli terveket,
melyekben a kórházszagú köpenyeket
felváltja a madárfütty és a színes
rinocéroszok morgása – ott, ahol
nem kell több vizeletminta és óriástű,
ahol a csontokat nem bántja a mozdulat,
s a test elmenekülhet büntetése elől.
Szükség van egy térképre, ami
feltárja a fájdalmak birodalmát.
Miféle élet az, amiben nem visszafojtani
kell a szót, s nem álcázni a tetteket?
Mária nem általa, ellene küzd. Soha
nem fogja megérteni, miért ellenkezik
az anyja, miért nem viszik inkább haza
– mint a maradékot a kutyának – meghalni.
Megjelent a Bárka 2025/4-es számában.
