Versek

 

 Turczi_Istv__n_Sz__kelyhidi_Zs_tette.jpg

 

Turczi István

 

Hagyjatok minket

 

Engedjetek el minket
érezni akarjuk az időtlenség leheletét
tüzet rakni a démonainkkal
bebábozódni az éjszakába varrtan
édes zümmögésben átaludni a háborúkat
és visszaszületni a nincsbe
hagyjatok minket végre
engedjetek el

Ne szorítsátok a kezemet
az árvaság parazsát látom szemetekben
minden szavatok konzerv és mohos szikla
nem tudom kik vagytok ismertek-e
de sose voltam messzebb tőletek
és sorsot se akarok cserélni
ne szorítsátok a kezemet
húzzatok a vérbe

Hagyjatok békén
én lenni sem akartam
hogy mint egy könnyet elmorzsoljon az idő
hogy ne legyen a halál a jövő refrénje
készületlen és mindenre készen
mintha a világ volna egyedül nem én
csak az érintetlen tárgyak nyelvén beszélni
nem tudni mi űz el mi marasztal
halljátok hagyjatok békén

És azt ajánlom
ne nyúljatok a versekhez se
ők a mi megmaradt hozzátartozóink
testvéreink a harcban a lélegzetért
legjobb krónikásai annak ami történt
és ami történni fog ezért hát azt ajánlom
el a kezekkel a versektől
de most

 

Luciferhez

4. változat

 

Látod, Harag és Homály sűrűsödik az éjszakában.
Nincs nézésed, tegnapod, alászállásod.
Ahhoz, ami lettél, mintha nem volna sok közöd.
Hiába ültél az isteni trónhoz közel, vége,
az angyalok karának dirigense nem vezényel tovább.
Még nincs itt a hajnal; hiába rang, hiába hübrisz,
már csak a hibáidban bízhatsz, s közben
árnyaid körül forogsz Anyád kegyét keresve.
Testvéred, a Hold is lassan útjának végére ér,
ballisztika az egész, csak hogy tudd, mi vár rád.
Villámként zuhansz a fény fehér szakadékába.
Hunyt szemed előtt ezerszer lejátszódik minden,
ami volt, vagy lehetett volna, miközben
minden zuhanásban Ő repül feléd.

 

Mondjátok meg Fortinbrasnak

 

„Mit kell itt látni?”[1] A végét aligha,
Hisz kezdetét is alig venni észre.
Hiába mered mind, és zúg a szirt,
Az égalja sem menekül már;
Nem hajszolja sietség a fákat,
És ilyen ország nem is létezik.

Ebédhez hívnak, akik már nincsenek.
A desszert elmarad, leszedik az asztalt,
Nézni akarják az utolsó felvonást.
„Mit kell itt látni?” Ha tőlük kérdeznék,
Szemrebbenés nélkül mondanák,
Hogy ilyen ország nem is létezik.

Bennük fény lakott, hát sose látták.
„Mit kell itt látni?” Világító vízcseppekként
A holdsugárban velük tűnünk el mi is.
Sárguló köd, hideg homok, tenger,
Itt nem maradnak meg a lábnyomok,
Mert ilyen ország nem is létezik.



[1] W. Shakespeare: Hamlet. Nádasdy Ádám fordítása

 

Megjelent a Bárka 2025/3-as számában. 


Főoldal

2025. július 02.
Magyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Turczi István verseiHartay Csaba verseiGyőrei Zsolt: Amint költőhöz illőVörös István versei
Nagy Koppány Zsolt: A masszázsszékMagyary Ágnes: NésopolisSzakács István Péter: Az örökségBecsy András novellái
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg