Verebes Ernő
Vers mindenkinek
Ha le sem írhatnám, senkié nem lenne.
Csak lebegne fű, fa, bokor árnyán,
amíg be nem kapná a weöresi ármány:
szúnyogot a béka, békát gólya csőre,
mely oly félelmetes, hogy belőle
gyilkos szerszám válna, tán örök időkre.
Ám ha továbbírnám, szúnyogom megmentve,
békám gólyagigából kicsenve,
versem, nagy boldogan, mindenkié lenne.
Éjféli levél magamnak
Érzed az éjfélt?
Seb sötét nappalon, s víg éjjelen.
Fájó én-szakadás, jótékony gyötrelem.
Ágyam mellett felhúrozatlan cimbalom.
Hallgatása, mint gyilkos irgalom,
néma imával rád köszön.
Sem hang sem hangszer az,
mi kettévált folyó jegén
rianó csendekkel énekel.
Sír fölött a gaz ítél:
ki jó zenész, s kié a józanész.
Éjszakába vésett kórusalakzatok
daloltatnak téged.
Én csak egy hang vagyok.
Megjelent a Bárka 2026/4-es számában.
