Bencsik Orsolya
A fogatlanról
(Részlet A fogak történetéből)
A Szájak Legjobbikában, ebben a kissé szűkös, mondhatni akolmeleg térben a népi hiedelmek jól működtek. Egy ideje azt beszélték, a fogak szuvasodását rontó szándékú boszorkány okozza. Egyes változatokban egy kívülről jött idegen, bacilus szerepelt. A többség mégis úgy gondolta, a károkozó a közösségük egyik tagja, egy fog, aki inkognitóban démonboszorkány. Időnként, mivel kereszteletlen, állattá tud változni. Például kutyává. Kutyalelke az alvilágból érkezik a mocskos (más változatokban piros betűs) napokon, hogy lepisálja a többi fogat.
Azt is mondták, hogy Hetedik, a női szabóként dolgozó botanikus metszőfog, aki hajnalok hajnalán kel, szúrta ki a kerti budija mellett. Ott ólálkodott a kis fekete kutya, de ahogy a nap első sugara rávetült, lelepleződött, megmutatta igaz alakját. A Hangtalan volt. Mindenki így hívta. Jött, hogy Hetediket is megrontsa, de csak a kerti budijáig jutott el. Hetedik az ablakból, az általa hímzett muszlinfüggöny takarásából látta, hogy az izgatott szuka felemeli a lábát, és egy rövidet spriccel. Oda, a kerti budija rózsaszín falára. A málló vakolatra, mert Hetediket annyira lefoglalta a sok szabás-varrás, az elfolyó hasak, fenekek, combok, az egyre löttyedtebbé váló női testek szigorú ruhákba való rendezése, hogy nem maradt ideje az épületeken is feltartóztathatatlanul megjelenő romlás jeleit felszámolni. Annak ellenére sem, hogy számára az elvonulás, a ritkán adódó nyugodt percek, valójában azonban a Logosz és a Törvény intézménye volt ez a rózsaszín épület. Nem kérdés, a puli (más változatokban pumi) bejött volna a házba is, ha Hetedik kakaskája (egy Brown Leghorn fajta) nem szólal meg!
Később a földeken kapáló fogak azt mesélték, a boszorkány a déli órákban (immár fog alakjában) ott ült a dinnyék között, a bosztánban. Mellette egy tucat meglékelt termés, kanalával mohón beléjük nyúlt. Nem zavarta a tűző nap, csak zabált, fogatlan szájával ette a piros, leves húst, hogy még több pisája legyen. Nem is tudtam, hogy ilyen öreg, jegyezte meg fogatlan száját látva T. Orbán Olivér kisinasa, az egyik legkedvesebb botanikus metszőfog. Nem öreg, mondta Goethe, egy másik hobbi-botanikus, valójában egy tüzelő szuka, bugyit kellene rá húzni. És hogy szereti a dinnyét! Öröm lenne nézni, ha nem minket akarna kicsinálni. A kisinas fog tudta, így néz ki egy megszállott. A nagyanyja ezt úgy mondta volna, Nézd csak, hogy viszket a nunája! A fog arra gondolt, még jó, hogy nem mutogatja itt nekünk! Meg arra, tényleg vigyázni kell vele. Hagyni kell, hadd egyen benne a démon. Vagy a halott. Ha nem enne magától, külön etetőcsövet kellene dugni a szájába, a fekete lukba, és csak tölteni, tölteni bele, ami van. Amit a kutyák is meg a fogak is szeretnek, mint az édes dinnyelét. Ahhoz, hogy túlélj, fontos emlékezni arra, amit a régiek tanítottak. Ilyen például az, hogy nincs különbség szellem és holttest közt.
A Szájak Legjobbikában sok filozófus élt, az ő gondolataikkal tapétázta ki Hetedik a kerti budija falát. Ha valaki elfelejtett valami fontosat, csak beült ebbe a budiba, igaz, előtte el kellett kérni a kulcsot Hetediktől. De hát ez érthető, ő volt a tulajdonos! A Szájak Legjobbikában akadtak azért teljes és funkcionális analfabéták is: a lakosság harminchárom százaléka. Ők is elkérték a kulcsot, csak nem olvastak. Magukra vessenek, ha nem tettek meg mindent a túlélésükért!
A földeken kapáló fogak azt is mesélték, hogy a boszorkány, ha nem lett volna süketnéma, biztos végig danolászott volna. És már dúdolták is, kissé megszeppenve, egymásnak, hogy
Ha nem tesztek a kedvemre
megjelöllek benneteket egy életre!
Kifordultok, kipotyogtok,
nyakláncként csillogtok!
Pedig a kutyák vagy kutyafajzatok, vetette közbe Goethe, a metszőfogak között talán a legműveltebb, nem is muzikális lények! A Hangtalan szavak helyett magokat köpködött, a fogak felé lőtte, mintha közösségének tagjait akarná eltalálni, hogy rögtön utána, meg se várva lassú agóniájukat, majd pusztulásukat, damilra fűzhesse őket. Hogy végül ott fityegjenek a nyakában, mint csillogó kövek. Goethe azt mondta, Csukjuk be a szemünket, háromig számolunk, és utána el fog tűnni! Becsukták a szemüket, háromig számoltak, nem tűnt el. Falta a dinnyehúst, köpködte a magokat. Mindez eltartott estig. A fogak pedig ott álltak, szinte sóbálvánnyá válva, hiába volt kezükben fegyverként jó néhány éles kapa. Sütött a nap, mégsem tehettek semmit. Lám, a Szájak Legjobbika tényleg a szájak legjobbika, kerüli a vérontást! Alkonyatkor aztán, miután a Hangtalan a föld szinte összes dinnyéjét miszlikbe aprította, s az összes húst jól befalta, felkelt, megtörölte a száját, és elindult. Ment haza, a szája, a keze pedig piroslott a rászáradt, ragadós létől. A kisinas fog tért elsőként magához, és mondta is, hogy Biztos megy haza megmosni a kezét. De Goethe azt mondta, Ugyan hagyd már, mi nem tudhatjuk, egy ilyennek mi jár a fejében! Honnan is tudhatták volna, hiszen nem beszélt, pedig – ahogy a Biblia is írja – a fogak őrölni, falni és beszélni szeretnek a legjobban.
A Szájak Legjobbikában már sok mindent összeírtak. Nemcsak az apostolok és próféták meg a filozófusok (mind férfi!), hanem Térus, Treza vagy Treszka néni is. A migráns vrácsasszonynak éjszaka álmában a nagy bölcsek és államférfiak megjelentek, és a túlvilágról üzeneteket küldtek, mégsem félt tőle a többi fog, mert Treszka már öreg volt. Goethe, a legműveltebb is azt mondta, Nem boszorkány, csak hasonlít rá, hiszen sok tulajdonságát maga is bírja. Hiába járta a határsávot meztelenül, senkit nem zavart. De hát mi mást is várnánk el egy menekült javasasszonytól? Csak hozta a formáját. A kisinas fog nagymamája szerint igaz, hogy Terka ízetlenkedett, de a nunája már évek óta száraz. A feljegyzéseivel, melyeket horvát-magyar keveréknyelven, girbe-gurba nagybetűkkel írt két nudizás között, senki nem foglalkozott. Nem is kerültek be tapétaként a Logosz vagy a Törvény intézményébe, aminek a falán a fogak (közülük is a nem-analfabéták) azt olvasták, hogy népes közösségük (a kézművesek, a jobbágyok, a köztisztviselők, az oligarchák, a szabad egyetemi polgárok, a nomádok, a migránsok, a gyerekek, a nők és a bolondok) minden egyes alkalommal demokratikus módon vitatta meg az ügyes-bajos dolgokat. A jogi kérdéseket. A telekproblémákat. Az emancipatorikus követeléseket. Hogy soha senkit nem üldöztek. Hogy soha senkit nem fenyegettek. Hogy soha senkitől nem kellett félni. Hogy soha senkit nem kellett kiközösíteni. Soha senkit nem kellett elzárni. Bezárni. Máglyára rakni. Elégetni. Az intézmények pedig mindig is működtek és most is jól működnek. A Szájak Legjobbikában ha van is rossz, ez a rossz a nyelvtől (a beszédtől és az írástól) független. A legelső fog, aki még homályosan emlékezett azokra az időkre, amikor a szájban még csak tejfogak éltek, ez a fog (Goethe vagy esetleg Kossuth?) mondta, Ha a kezdet kezdetén volt is némi baj, az gyorsan megszűnt. Így éltünk, bajok nélkül, míg elő nem bújt Hangtalan, a tüzelő szuka. Ő hozta magával a hiányokat. A vágyakat. Amiket így vagy úgy, most már pótolni és kielégíteni kell. Vagy megszüntetni. Hiszen a Szájak Legjobbika, mely a nyelv birodalma is, nem lehet rom, romantika!
Jó, jó, de miért fogatlan a boszorkány?, kérdezte T. O. O. kisinasa, a legkedvesebb. Térus, Treza vagy Treszka néni szerint azért, mert így született. Hendikeppel. Örök hiánnyal. Álmában a visszajárók közül is a leghangosabb bölcs úgy mondta, Sötét szájjal, fekete, tátongó lyukkal. Falni akaró vulvával, tette hozzá Treszka, hiszen a jobblétre büröklétől szenderült bölcs ilyet azért nem mondhatott. Igaz, már az is értelmezhetetlen, a túlvilágon unatkozó filozófusok és államférfiak éjszakánként miért egy nőt, egy kétnyelvű vrácsasszonyt kerestek fel.
És hogy a többi fog mit válaszolt? A férfiak sokáig hallgattak. Végül Goethe azt mondta, hogy Tényleg, minden a fogak körül forog! Hetedik meg azt, hogy Harapófogóval kiszedte, majd a kiskertben elültette a fogait, mert csak így kaphatott démoni erőt. A kisinas fog férje (más változatokban a Komoly Párkapcsolat) szerint pedig azért fogatlan, mert az átalakulás magában hordozza a fogak elvesztését is. De ő (mármint a férj vagy Komoly Párkapcsolat) éppen akkor olvasta Stephen Kingtől A rémkoppantókat és teljesen a hatása alá került. T. O. O. kisinasa, akit A fogak történetében még Kedvesnek, a vadlibának is hívni fogunk, és aki nem igazán rajongott a horror-történetekért, végül arra jutott, hogy a kérdést a legkorszerűbb eszközökkel kellene megvizsgálni. De az se lenne rossz – legalábbis addig, amíg ezek a legkorszerűbb eszközök nem állnak rendelkezésre –, ha megkérdeznék Hangtalant. Aki nem is biztos, hogy valóban süketnéma. Ámbár jó sok dinnyét meg tud enni! A dinnyékről pedig az jutott eszébe, és már mondta is hangosan a többi fognak, hogy Érdekes ez a boszorkány-ideológia, de amíg nem sikerül pontosabban kidolgoznotok, te, Hetedik, íziben másoltass egy budikulcsot Hangtalannak!
(A szövegben torzított formában Pócs Éva-, E. R. Doods- és Nádas Péter-idézetek vannak.)
Megjelent a Bárka 2026/4-es számában.
