Csík Mónika tárcái

kicsi-Csik_Monika.jpghogyan jutottak el a lívek odáig, hogy napjainkban is születhessenek lív nyelvű versek, s egyáltalán, hogy elhangozhasson manapság is lív beszéd, hiszen az utolsó anyanyelvi beszélő halálával a lív nyelvet 2013-ban hivatalosan kihaltnak nyilvánították. Csík Mónika utolsó tárcája Ütőér rovatunkban. 

Kiss László tárcái

kicsi-KL_-_Slipknot__fot__.jpgArany János legendásan szigorú szerkesztő volt. A lapjához beérkezett anyagokat alaposan megrostálta, és tisztességesen megválaszolta. Levelei nem nélkülözték az iróniát, annak is a metszőbb változatát, sőt némelyik egészen bántóra, hogy azt ne mondjam, gúnyosra sikerült.” Kiss László utolsó tárcája Ütőér rovatunkban.

Majoros Nóra Álomjáró Márton című könyvéről ír a Papírhajó

kicsi-__lomj__r___M__rton.pngMég egy ideig alszanak a medvék is. Talán. És talán álmodnak is. Majoros Nóra Álomjáró Márton című mesekönyvéről Várfalvy Emőke írt a Papírhajónak.

 

Farkas Wellmann Éva: Akit nem találsz

kicsi-FWEva_meret.jpgFelismered a göncöket s a pálmát. / Otthonos az út szürkületje is. / Most felzokog a Máté-passió, / a fennmaradó részen elkísér. / A megfáradtak, megterheltek útján, / az észveszejtő megnyugvás felé.” Farkas Wellmann Éva húsvéti verse, Tompa Gábornak ajánlva. 

Csík Mónika tárcái

kicsi-Csik_Monika.jpghogyan jutottak el a lívek odáig, hogy napjainkban is születhessenek lív nyelvű versek, s egyáltalán, hogy elhangozhasson manapság is lív beszéd, hiszen az utolsó anyanyelvi beszélő halálával a lív nyelvet 2013-ban hivatalosan kihaltnak nyilvánították. Csík Mónika utolsó tárcája Ütőér rovatunkban. 

Farkas Arnold Levente: Ywon Kerépol

kicsi-Farkas_Arnold_Levente.jpgZarándok lélek a bánat, / megszerez olykor magának, / mint a szerelmes apáca / a papot, legyűri vágya.” Farkas Arnold Levente verse.

Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér

kicsi-Zsid___Ferenc.JPGBeálltak a csűrbe, s nekifogtak felhányni az istállópadlásra a sarjút. Bíró János adogatta fel a szekérről, Anti rakta szét. Néha nem úgy sikerült megszúrni egy-egy villa sarjút, ahogy kellett volna, ilyenkor kínlódott, tépte a megnyomult kóstot, az öreg nem szólt semmit, főleg, hogy nem is igen látott fel: magas volt az udor, sok széna volt már felrakva.” Zsidó Ferenc prózája. 

Dér Adrienn meséi a Papírhajón

kicsi-D__r_Adrienn_cs_1.jpgTavaszébresztőőőő! Mondjuk egy kakukkos medvével meg egy adventi nyúllal – ha már amúgy is „karácsonyig tart a húsvét”. Dér Adrienn meséi a Papírhajón.

Farkas Wellmann Éva: Akit nem találsz

kicsi-FWEva_meret.jpgFelismered a göncöket s a pálmát. / Otthonos az út szürkületje is. / Most felzokog a Máté-passió, / a fennmaradó részen elkísér. / A megfáradtak, megterheltek útján, / az észveszejtő megnyugvás felé.” Farkas Wellmann Éva húsvéti verse, Tompa Gábornak ajánlva. 

Farkas Arnold Levente: Ywon Kerépol

kicsi-Farkas_Arnold_Levente.jpgZarándok lélek a bánat, / megszerez olykor magának, / mint a szerelmes apáca / a papot, legyűri vágya.” Farkas Arnold Levente verse.

A szembenézés pillanatai – Molnár Lajos: Ezt elszúrtad

kicsi-Vass_Edit__Moln__r_Lajos_Ezt_e__rtad.jpgTalán ebben rejlik Molnár Lajos kötetének egyik nagy erénye, hogy hétköznapi embereket mutat be hétköznapi szituációkban, akik magukban mind tragédiát hordoznak. Mintha arra szeretne rámutatni, hogy egy-egy megrendítő vagy szívszorító történetért elég lenne a szomszédba menni.” Vass Edit kritikája. 

A hiány emlékezete – Gergely Ágnes: Zsoltár női hangra

kicsi-Szabolcsi_Vikt__ria_Gergely___hangra.jpgA nemrégiben kilencvenedik születésnapját ünneplő költő legújabb kötete összességében hermetikusan illeszkedik az életműbe, akárcsak préselt virágok egy könyv lapjai közé, az olvasó pedig örömmel indulhat a benne rejlő titkok felfedezésére.” Gergely Ágnes Zsoltár női hangra című kötetéről Szabolcsi Viktória írt kritikát. 

Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset

kicsi-szf.ig.jpg„A címek nagyon fontosak. Amikor büntetsz. Ha Kossuth utca vagy Petőfi, akkor hazudik, mert mindenkinek ez jut először az eszébe. Az utcáról. Hogy Kossuth. Átverhetnek, azt hiszik.” Szarvas Ferenc új novellája a Hajóhídon.

Az ablaknyitogató – Ferdinandy Györgyre emlékeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban

kicsi-20240229_180819.jpgA sokat nevető, élesen ironikus Ferdinandy Györgyöt is látom, akinek minden gesztusán érezhető volt a megszenvedett huszadik század, a mindentől messze vetődés, a kívül-lét súlyos keresztje: a már-már harsány anekdotázás mélyén a csöndes szomorúság. A vagány barátságosság mögött a fegyelmezett, dolgos élet.” A Ferdinandy György-emlékestről Kiss László tudósítása. 

Átadták az MMA Irodalmi Tagozata 2023. évi könyvdíjait

kicsi-az___t_d__jazott.JPGAz elismeréseket ünnepélyes rendezvény keretében adták át a Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházában, az MMA Irodalmi Tagozata Élőfolyóirata IX. évfolyama 6. számának irodalmi estjén. Szepesi Dóra tudósítása. 

Városépítés huszonhárom egyszerű lépésben

kicsi-Bp_nagy.jpg

„A közösségi alkotásnak része volt, hogy a lakosság által gyűjtött történeteket, legendáriumokat beépítették a „regény” szövegtörzsébe, ezzel egyfajta széles tudásbázist, azonos és koherens világot létrehozva, amelyben a fent említett karakterek vissza tudtak térni, és a történetek összefonódhattak.” A Budapest Nagyregényről Ragályi-Szabó Dávid írt.

Kéziratos kántorkönyvet ajánlunk

kicsi-magyar_isteni_szolgalat.jpgA kéziratos kántorkönyvek, énekeskönyvek sok mindent megőriztek a helyi anyanyelvi vallásos hagyományból, a népénekekből, azok változataiból. Ezek új gyűjteményes kötetéről Balázs Géza írt ajánlót a Bárkaonline-ra.

Beszélgetés Szakács István Péterrel

kicsi-Szakacs_Istvan.jpeg„Előbb azt hittem, szakmai ártalom, múló bolondéria csupán. Aztán rájöttem, hogy másról van szó. Elmondásra váró történetekről. Olyanokról, amelyeket nekem kell szavakká formálnom, s amelyek engem is alakítanak közben. Idestova harminc esztendeje a saját bőrömön tapasztalom, hogy az irodalom útvesztő, óvóhely, játszótér. Pokol. Purgatórium. Paradicsom.” Beszélgetés Szakács István Péterrel Simó Márton beszélgetett. 

Perlrott Csaba Vilmosról szubjektíven / Perlrott Csaba Vilmosról objektíven

kicsi-Perlrott_Cs_V.jpgSzámomra csak harmónia van Perlrott festészetében. Amit a kortársak esetleg diszharmóniának éreztek, az valójában egy újfajta, másfajta harmónia volt.” Gyarmati Gabriella interjúja Perlrott Csaba Vilmosról Szarvas Péterrel és Basics Beatrixszal. 

Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér

kicsi-Zsid___Ferenc.JPGBeálltak a csűrbe, s nekifogtak felhányni az istállópadlásra a sarjút. Bíró János adogatta fel a szekérről, Anti rakta szét. Néha nem úgy sikerült megszúrni egy-egy villa sarjút, ahogy kellett volna, ilyenkor kínlódott, tépte a megnyomult kóstot, az öreg nem szólt semmit, főleg, hogy nem is igen látott fel: magas volt az udor, sok széna volt már felrakva.” Zsidó Ferenc prózája. 

Haász János: A puskás ember

kicsi-Ha__sz_J__nos.jpgNeki viszont se egyenruhája, se rozsdás puskája. Állt a botjára támaszkodva, nézte a kisfiút, akit egyre inkább magára hagytak a többiek. Ez a kis nyivászta gyerek, ez rúgta volna be? Hát majdnem elsírja itt magát. Biztos a többiek küldték előre őt, a legkisebbet, azzal, hogy ha verést kapnak, a legkisebb kapja, talán ő kevesebbet kap, mint a nagyobbak kapnának.” Haász János novellája. 

Papírhajó
Megkérdeztük Szabó Tibit, a Magna Cum Laude gitárosát–dalszerzőjét

kicsi-Szab___Tibi.jpegA mai social media felületeken kapja az ember az arcába a töménytelen mennyiségű információt, aminek van ugyan jó oldala is, de szerintem sajnos több a rossz, rengeteg a negatívum. Az embereknek nagy az igazságérzete, de ilyen-olyan okokból mégsem merik felvállalni a véleményüket.” Szabó Tibit Kiss László kérdezte. 

Megkérdeztük Kopriva Nikolettet

kicsi-Kopriva_Nikolett_uj.jpgAz önmagunkból fakadó konfliktusok megoldása rajtunk áll, de mi van akkor, amikor nem fogadnak be? Amikor a helyszínek ellenünk dolgoznak, amikor kitör egy háború. Nyilván más témák is feljönnek, de leginkább a tehetetlenség miatt érzem súlyosabbnak ezt a kötetet.” Kopriva Nikolettet Szabados Attila kérdezte új kötetéről. 

Megkérdeztük Veszprémi Szilvesztert

kicsi-helyek.pngMozgat, hogy hogyan lehetne ezt a felnövéstörténetet felelősségek és mulasztások felvetésével, de mégis úgy elmesélni, hogy végső soron jó, hogy ide vezetett minden. Nincs sem bennem, sem az elbeszélésvágy mögött jelentősebb harag, sem sajgó sérelmek, de ez a kötet egy szerencsés lírai énről szól, és lehetne Ibafán a falu végén több fiatalból szerencsés lírai én.” Veszprémi Szilvesztert Kiss László kérdezte. 

Háy János 2024. február 9-én vette át a Bárka-díjat Békéscsabán.

Háy János 2024. február 9-én vette át a Bárka-díjat Békéscsabán. Az ünnepi Bárka-est előtt röviden beszélt a folyóirathoz fűződő viszonyáról.

Megkérdeztük Szabó Tibit, a Magna Cum Laude gitárosát–dalszerzőjét

kicsi-Szab___Tibi.jpegA mai social media felületeken kapja az ember az arcába a töménytelen mennyiségű információt, aminek van ugyan jó oldala is, de szerintem sajnos több a rossz, rengeteg a negatívum. Az embereknek nagy az igazságérzete, de ilyen-olyan okokból mégsem merik felvállalni a véleményüket.” Szabó Tibit Kiss László kérdezte. 

Megkérdeztük Kopriva Nikolettet

kicsi-Kopriva_Nikolett_uj.jpgAz önmagunkból fakadó konfliktusok megoldása rajtunk áll, de mi van akkor, amikor nem fogadnak be? Amikor a helyszínek ellenünk dolgoznak, amikor kitör egy háború. Nyilván más témák is feljönnek, de leginkább a tehetetlenség miatt érzem súlyosabbnak ezt a kötetet.” Kopriva Nikolettet Szabados Attila kérdezte új kötetéről. 

Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png