(Czimbal Gyula felvétele)
Nagy Koppány Zsolt
Telefont a gyermeknek
Ez a szöveg arról szól, hogy veszünk-e telefont a gyerekeknek vagy nem. Vagy nem… arról szól.
Az úgy volt, hogy én és a feleségem rendkívül modern szemléletű és felvilágosult, mi több: haladó szellemű emberek vagyunk. Mármint főleg én. Ez abból is látszik, hogy például – de tényleg csak például – folyton mindenféle modern praktikákat tanulok az internetről, amivel aztán próbálok egy kis… színt csempészni a házaséletünkbe. Mert, miként a bölcs mondás is tartja, mindenütt jó, de otthon… otthon muszáj. Ő sajnos nem ilyen színvivő alkat, így mindent nekem kell nemcsak csinálnom, de utána is járnom… olvasnom… videókat tanulmányoznom… pozitúrákat felskiccelnem… már ahogy nyilván Önök is szokták. Persze, nem holmi perverz indulatból, mint tudjuk, és tudják Önök is, de nem ám: kizárólag és pusztán az élethosszig tartó tanulás jegyében… tanulok élethosszig tartóan. De ez egy másik, eléggé vicces történet, ami persze valójában szomorú. Lényeg a lényeg: én rendkívül modern szemléletű és felvilágosult, mi több: haladó szellemű ember vagyok. (…)
…de most, hogy jobban belegondolok, mégiscsak engedjenek meg egy-két dolgot megemlítenem a fenti téma kapcsán… mielőtt rátérnék a gyerekekre, akik ugye szervesen kapcsolódnak az ügymenethez, hiszen ők maguk is készültek valahogyan. Csinálva lettek, úgyszólván, ahogy jobb házaknál szokás. Szóval én fáradságot nem ismerve, magam nem kímélve kutakodom az interneten, és nézem a videókat rendületlenül. Ha nem tudnák, van egy pompás gyűjtőoldal, amelynek segítségével éppen a magunkfajta, rendkívüli tudományos érdeklődéssel megáldott, komoly, enyhén kopaszodó, nem is olyan enyhén pocakosodó férfiak végezhetnek posztgraduális tanulmányokat a megsivárult nemi élet feljavítása terén elvégezni kívánt áldozatos munkájuk okán… és célján. Nyugodtan nézzenek fel, ide a szemembe, tudom, hogy ismerik az oldalt, p-betűvel kezdődik és ornhub-betűvel végződik. Igen, a hölgyek is szokták nézni. (Kivéve a nejemet.) Esetleg együtt nézik – mise után, nyilvánvalóan. De mindenki a saját házaséletének kovácsa, mindenesetre nyugodtan sajnáljanak engem, mert elképesztő, mit összekutakodom, míg a feleségem csak… subánkon heverész, mint Kukorica Jan… Iluska.
Én meg jövök a jobbnál jobb, frissen tanultnál frissebben tanult ötletekkel, pedig már az én fejem sem káptalan, és bizony előfordul, hogy a fickós nekigyürkőzés után meg kell állnom, visszatennem a szemüvegemet, felkelni az ágyból, inni egy kicsi vizet, bekapcsolni a számítógépet, visszakeresni a tananyag-videót, és megnézni, mi után mit kell csinálni, mert igen huncut dolgok vannak égen és földön, fiatalkorunkban ezt még csak nem is sejtettük! Pedig akkor még könnyebben ment volna – mármint a dolgok akrobatikus része, mert egyébként még most is eldöcög –, csak hát az a baj, hogy mint mondtam, meg kell állni és utána kell nézni egynémely dolgoknak földön és égen, és közben eltelt az idő fölöttünk is, az ember talpa fázik, akkor arra még zoknit is kell húzni, plusz trikót kell venni, nehogy eleredjen a vesekőélmény görcsösített változata, azokat utána esmenn le kell venni, ha el nem felejteti velünk a jó Alzheimer doktor, mert hiszen úriember mégsem kufircol zokniban… azt mondja legalábbis a Kámaszútra.
De a gyerekekre most már aztán tényleg visszatérve: ilyenkor, amikor tanulmányainkat végezzük élethosszig tartóan, a gyerekeket elküldjük, vagy becsukjuk az ajtót, és akkor ők már tudják, hogy anya meg apa olvasnak tudományoslag, ilyenkor nem szabad zavarni őket, és hát sajnos nekünk is lenémítva kell nézni a tudományos műsort, vagy esetleg fülhallgatóval. Már persze csak nekem, mert a feleségemet nemigen érdekli a dolog előtanulmányozási része, sőt szinte kínos, ha rajtakap, amint én magamat egy kicsikét sem kímélve, éjt nappallá téve csak képezem magam, képezem magam, mint egy dzsendersztádiz. (Különösen nagy figyelmet szentelek az olyan oktatóvideóknak, ahol hölgyek viaskodnak hölgyekkel, és ha esetleg megkérdeznék tőlem, hogy mint és hogyan tekintek én a kölcsönös női szerelem, más szóval a leszbikusok dolgaira úgy általában, biza azt válaszolnám erre, hogy csakis full HD-ban.)
Most megint szöget ütött a fejembe, hogy kis feleségemet tulajdonképpen olyannyira nem is érdekli ez a sok nehéz tanulás… sőt ha jobban belegondolok, még soha egyet sem néztünk végig együtt, közösen (!) közülük, hanem többnyire csak én egyedül, sötétben, elbújva, mikor ő nem volt otthon, de hát mit tudjak csinálni, ha ennyire túlteng bennem a tudásszomj… az a férfitársam vesse rám az első követ, amelyik undorodva lekapcsolja ezt a bizonyos tanulmányoldalt, ha véletlenül egy perccel korábban – nyilván véletlenül – megnyitotta. Persze, mikor az asszony bejön – vagy haza- –, menten lekapcsolják… lekapcsoljuk, de akkor már kicsikét késő, mint tudja azt mindenki, aki pirult már talpig rajtakapatván.
Mindenesetre a dolog úgy volt a gyerekeknek vett – vagy nem vett?? – telefonnal, hogy én néha házasélet előtt előveszem a jegyzeteimet, amiket persze csak fejben készítek – lenne is cirkusz, ha leírnám valahova –, és akkor csak úgy felvetem b. nejemnek, hogy mi lenne, ha, és akkor mondok ide egy nem is olyan könnyen kitanulmányozható, de főleg végrehajtható pozitúrát, magam is vagy negyvenszer megnéztem, amíg tiszta és világos lett, hogy mit hova kell tenni, mármint az egyértelműségeken kívül. (Pontosan úgy, ahogy Önök is tapasztalják: hogy ugyebár mivel támaszkodunk közben?!, mikor már minden tagunk foglalt, miközben fáj minden tagunk, ahogy a költő mondja… és mégsem kapunk levegőt még mindig… ráadásul ha véletlenül oldalra fordulunk közben, nem látjuk rendesen a tévét közben.)
Szegény feleségem rendre meg is lepődik, és erősen elcsodálkozik ekkora erotikatudományi jártasság láttán, honnan szeded ezeket, mondja mérgesen, csak nem gyakorolsz nekem valakivel, jaj lelkem, felelem, ha éppen kapok levegőt, a fene enné meg, hogy már mind csak haladó szintű tanulmányfilmeket nézek, hát hallottam a munkahelyen meg a villamoson! És végeztem némi kutatómunkát az interneten is, irulok-pirulok, mint a tanulmányfilmekben az ifjú szűz hölgyike, akinek éppen elromlott a vízvezetéke, és akkor ki kell szegénynek hívnia a kezeslábasba bújtatott pornószíné… izé, vízvezetékszerelőt. (Elárulom, a valóságban soha nem jönnek ki olyan hamar, és hát a megbaszást is anyagilag kell érteni, sajnos, mint tudjuk.)
Na de, akiket láttál, okoskodik az én jobbik felem, sőt énem, ahelyett, hogy Twisterszerűen hajlítgatná a tagjait, ahogy mutassa a full HD!!!, azoknak is ilyen nagy volt a pocakjuk? Azért ez elég gonosz támadás, és én pontosan tudom, mi lappang bokrodnak megette!, mondom neki, de nem folytatom, nehogy elmaradjon kicsiny légyottunk, egyébként meg FYI: igen, ilyen. Nagy. Megnézem magamnak, így ő. Hagyd csak, lelkem, így én, mert aztán nekem megnéz valami sovány, izmos pasast, és akkor én végleg hoppon maradok.
Így turbékolunk mi kettecskén, a folytatást mindenki képzelje el, aki meri, és hát így állunk bizony a felvilágosultsággal, meg persze a gyerekeknek vett – vagy nem vett??? – telefonnal, amiről nem sok szó esett, belátom, de ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a kedves közönség folyton visszarángatott a nemiség akadémiai fertőjébe a piszkos elváráshorizontjával! (Annyit azért elárulok, hogy nem vettünk nekik telefont, nehogy ők is a kelleténél korábban elkezdjék tanulmányozni a vonatkozó oldalt, mert kérem, ilyenek vagyunk mi: az egész családban valósággal dühöng a tudásszomj!)
Megjelent a Bárka 2025/5-ös számában.
