Erdész Ádám
Láttuk a tündéri ragyogást
Márai Sándor: Füves könyv – Az emberi utazás
Az esszészövegek színpadi produkcióvá formálása különleges kockázatokat rejt magában. A színpadon elmondott szép és logikus gondolatsorokra nem könnyű hosszú ideig koncentráltan figyelni. S a figyelem fenntartása nem is elég, a közönség elé kiálló színésznek a szövegrészletekből katartikus pillanatokat hozó, strukturált produkciót kell teremtenie. Ilyesmivel próbálkozott egyik idei bemutatóján a Gyulai Várszínház. Elek Tibor, a színház igazgatója készített egy összeállítást Márai Sándor Füves könyv című írásából, a koncepciózus válogatás Az emberi utazás alcímet kapta. Előadónak Bogdán Zsoltot kérte fel. A kitűnő erdélyi művész nem egyedül lépett a publikum elé, ott volt vele Binder Károly is, zongorájával együtt.
Márai a Füves könyvet 1943-ban írta, maga is beszélt arról, milyen célok vezették a mű írásakor: eszerint „ez a könyv szeretne őszinte lenni. Egy ember írta, kinek tudása szerény és véges. Nem akar mást ez a könyv, mint mind a megszámlálhatatlan könyvek, melyek a régmúlt és félmúlt időben beszélni akartak az ember sorsáról a világban. … Olyasféle lesz hát ez a könyv, mint a régi füves könyvek, melyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten.” Szóval, egyszerűen, ahogy a füves könyvekben benne voltak a kipróbált, biztosnak hitt receptek. Aztán az olvasó kap egy, a sztoikus filozófia tanítására alapozott, teljességre törő leírást arról, mit kell tennie ahhoz, hogy harmonikusan illeszkedjék a világba, s hogy lehetőleg békében legyen önmagával. A közel 150 oldalas könyv sokfelé kalandozó szövegéből állította össze Elek Tibor az egyórás előadás anyagát. Nagyon határozott kézzel szerkesztette meg az emberi utazás térképét. Onnan indulunk, hogy „az igazi élmény az ember számára elsőrendűen… önmagának megismerése.” Az önismeret útján kell nap mint nap valamennyit előrehaladni, s így aztán találkozunk minden lényeges kérdéssel, ami ember és ember, ember és világ között felvetődhet. Például azzal, hogy hogyan kell beilleszkedni a világba, mi ad értéket az emberi életnek, hogyan védekezzünk a hatalommal szemben?
Bogdán Zsolt nagy sikerű Ady Endre-, Bartis Attila-, Markó Béla-estek után vette kézbe Márai Sándor szövegét. S a Füves könyv alapgondolatait is úgy szólaltatta meg, mintha azokat eleve személyiségéhez szabva, neki írták volna. A színpadkép, a jelmezek, a világítás egyértelműen azt sugallta, hogy itt és most egyetlen dologra, az előadó által elmondottakra kell koncentrálni. A játékteret fekete drapéria vette körül, a színpad bal oldalán állt Binder Károly sötét színű zongorája, színész, zenész ugyancsak feketében. Lobogó gyertyák és a színpadon mozgó előadóra koncentrált fény. Nem volt színezés, a közönségnek szánt könnyítő gesztus, a szövegre és a zenére kellett figyelni. A zenére ugyanúgy, mert Binder Károly zongorajátéka nem csupán illusztrálta és tagolta a produkciót, hanem annak szerves részévé vált. Ritkán látni, hogy színész és zenész között ilyen közvetlen párbeszéd alakuljon ki. Binder Károly klasszikus- és jazz dallamai, improvizációi beépültek a produkcióba. Volt, amikor a befejezett gondolatot folytatta a zongorán, az elhangzott mondatok érzelmi dimenzióit tágítva, volt, amikor a billentyűkön maga is hozzászólt az elmondottakhoz, és a szöveg alatt szólt a zene. A két művész között a próbák folyamán különösen érzékeny kapcsolat alakulhatott ki, mert Bogdán Zsolt be is vonta Binder Károlyt a játékba, sőt a muzsikus meg is szólalt.
Az Elek Tibor által megtervezett emberi utazás a lélek megismerésével kezdődik, az utazó az önmagával való szembenézés után indul más emberek, másféle jellemek felé: „A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait.” A kalandozás a sokféle ember között kialakult viszonyrendszer kuszának látszó labirintusában folytatódik, éppen azért, hogy a labirintus átláthatóvá váljon, és elkerüljük a lépten-nyomon felbukkanó csapdákat. Például, nehogy azok közé kerüljünk, akik végtelen hiúságukban azt hiszik, a világ törvényeit megszegve élhetik életüket. Nem könnyű szöveg, de Bogdán Zsolt nagyszerűen vezette a nézőt: egyik gondolati lépcsőről komolyabb erőfeszítés nélkül léphettünk a másikra, a hallottak logikusan sorjáztak, könnyű volt emlékezni az előző állomásokra. Mindez Elek Tibor dramaturgiai teljesítményét is dicséri, de még inkább elismerés illeti a művészt. A kivételes orgánuma adta lehetőségeket mértéktartóan használva a kicsit is érzékeny nézőt bevitte Márai világába. Mondta a szöveget és játszott, súlya volt annak, mikor lépett közvetlenül a közönség elé, mikor a zongorához. Kezében hol könyv, hol gyertya, máskor egy gömb volt. Beszédes szimbólumok: tudás, fény és egy tökéletesnek tartott forma, amelyet homlokán is egyensúlyozott. Márai ugyancsak a tökéletes forma és az egyensúly megteremtésével kísérletezett írásában.
A játék, a szöveg ellenállhatatlanul vitte a közönséget, egy idő után már kétségtelen igazságnak tűntek az efféle mondatok is: „Mikor a hatalmasokkal állasz szemközt, gondolj mindig arra, kitől kapták ezek az emberek hatalmukat? S mit is tehetnek ellened? Elvehetik javaidat, szabadságod vagy életedet? És aztán? Parányi mikroba, fertőző baktérium is elveheti életed, mely törékeny és mulandó, mint a rovarok élete. Nem, a leghatalmasabb úrnak sincs igazi hatalma lelked fölött, s ezért tehetetlen, ha te igazságos vagy, s ő igazságtalan. Csak akkor tehet ellened valamit, ha téged bűnben talál, s ő igazságos.” No, meg, hogy az állam és a politikai hatalom nem nélkülözheti soha a bölcselők és az értelem hatalmát. – Miket tud elhitetni a művészet. Amikor Bogdán Zsolttól hallottuk ezeket a mondatokat, úgy tűnt, kétség sem fér tartalmukhoz.
Egy ilyen utazásból nem maradhat ki a boldogság, a szomorúság, a nők, s az, ami Márai Sándor szerint nélkülözhetetlen az életben, vagyis, hogy az emberi szellem remekművei nélkül ne teljen nap. A Füves könyv szerzője el is mondta, milyen a remekmű: „Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen.” Az alatt az egy óra alatt, amíg Bogdán Zsolt és Binder Károly a színpadon volt, láttunk valamit a Márai által emlegetett tündéri fényből. Igazán kár, hogy a színpadi játék a pillanatnak szóló, törékeny műfaj. Alighanem sokaknak szüksége lehet egy kis tündéri ragyogásra, kivált ezzel a tartalommal.
Fotók: Kiss Zoltán
