Lesitóth Csaba
Kérdés a válasz
Tibély Orsolya első verseskötetét tartom a kezemben. Ha valamilyen bort kellene ajánlanom mellé, kiváló fajtákból házasított szekszárdi cuvée-t javasolnék. Ha autómárkának kellene megfeleltetnem, akkor a modern, ám a tradíciókra építő Porsche 911-t jelölném meg, és ha gyümölcsöt keresnék mellé, akkor a kellemesen savanykás, bő termésű áfonyára esne a választásom. A Kötve hiszem olyan első kötet, amely egyből hozza egy második érettségét. Kíméletlen pontossággal tárja elénk a versbeszélő (a költő?) életszakaszainak lírai lenyomatát, a felnőtté válás ismerős mozzanatait. A verseskönyv nagy része a párkapcsolati ébredés korszakát öleli fel, ugyanakkor találunk benne olyan szövegeket is, amelyek egyáltalán nem tartoznak ebbe a vonulatba.
A kötetindító vers címe nincs jó. Alanya egy kérdéssel foglalatoskodik, miközben a konkrét kérdés és a kérdező is fedve marad előttünk. Annyit viszont érzékelünk, hogy a kérdező személye fontosabb, mint a kérdés tárgya. Talán nem is lehetséges szavakban választ adni: „és ez a másik ő biztosan tudna válaszolni, / tudná a helyes választ a kérdésre, / csak tőle nem így kérdezné meg, / hanem egy meleg takaró alá bújva”.
Az Elcsattanhatna címet viselő szabadvers egy váratlan találkozásból merít témát. A versbeszélő a megállóban megpillantja szerelmét, aki ekkor őt még nem vette észre. Vajon hogyan fognak egymásra reagálni? A vers kétosztatú. Az első fele a fantáziálás, a másik egy valóságos találkozás leírása. Már az indítás magával ragad: „Először az tűnt fel, hogy pontosan úgy köhög, ahogy te szoktál”, majd jön a folytatás: „milyen lenne megcsókolni, / feltérdelni a megállóban / a padra, / hogy egy vonalban legyen / a szánk”, aztán az egymásba kapaszkodás: „A fülébe is bele lehetne, / mint falmászáskor az amorf kapaszkodókba, / úgy húznám magamhoz”, végül a fékezhetetlen örvénylés: „a nyelvemmel tágítanám szét a pupilláját, / szemhéja félig leeresztett redőny”.
A kötet hasonlóan erős csúcspontja az Apám temetése. Hátborzongatóan bátor, fiktív történet, amely ráadásul megtévesztésig hihető. Kísérlet és rutin, burleszk és dráma, egyszerre leszámolás és ölelés. Mégis átélhető, hiteles: „és itt hagytad a szemed is / az én fejembe bújva / hogy néha úgy lássak / ahogyan te akarod”. Majd következik a szembesítés: „csendben várt rád / hogy talán a holtodiglan után sikerül / de te befeküdtél más mellé / a másik halott pedig itt várta / hogy döntsek”.
Az Egyre kevésbé van értelme című versben a narrátor megkérdőjelezi a szabadság fogalmának jelentőségét, valóságosságát, hovatovább az értelmét. A racionálisból indít, már szinte a tudományos ismeretterjesztés határát súrolva. Amit túl gyakran mondogatunk, egy idő után kiüresedik. Így vagyunk például a szabadsággal és a legtöbb vágyunkkal. A versbeszélő bibliai vonatkoztatási pontot választva kéri számon a saját ambícióit: „Olyan magasra akartam építeni magam, / mint a bábeli torony, / de összezavarodtam”. Óhatatlanul Sziveri János Bábele jut eszembe: mindketten magukkal azonosították a tiltott magasságba törő tornyot, de amíg Sziveri a test, addig Tibély a szellem vonatkozásában használja fel.
Szintén erősnek éreztem a Sörök mellett összenyomva című darabot. Együtt utazunk a jegyellenőrrel, és egy álszerző pszeudo verseskötetével, amelyet egy utas az ülésen hagyott: „ha a költők odaírnák a címüket, / akkor lehetne válaszolni nekik, / könnyű nagy kérdéseket feltenni, / ha nem várod meg a választ”.
Ajánlom a többszöri végigolvasást, Tibély Orsolya a sokadik olvasásra is tartogat számunkra csemegét.
Tibély Orsolya: Kötve hiszem, Parnasszus, Tipp-Cult Kft., Budapest, 2024., 148 oldal, 2520 Ft
