Dér Adrienn
Láss!
Jó, ha figyelünk a körülöttünk lévő világra. Azt hiszem, ez a fő mondanivalója Diana Soto sorozata 5. kötetének, a Kitka Bence Budapestennek, mégpedig mindenféle értelemben.Bence ezúttal (a Balaton alja, az északi sarkkör, a Bermuda-háromszög és Madagaszkár után) az otthonában, a számára oly jól ismert városban, Budapesten keveredik kalamajkába. Amiről aztán kiderül, mennyi mindent nem tud róla mégsem. Ki figyel például azokra az épületekre, a díszítéseikre vagy a szobrokra, amelyek mellett nap mint nap elmegy? Annyira megszoktuk már őket, hogy szinte fel sem tűnik, hogy egyáltalán ott vannak (a hiányuk persze már maradandóbb nyomot hagy). Pedig gyönyörűek, vagy, teszem azt, csúnyák, ami ízlés kérdése, hisz minden szép valakinek – de akár csúnyák, akár szépek, valaki, aki készítette őket, szívét-lelkét beleadta, ennélfogva értékesek. És nem mellesleg a legóvottabb titkok tudói. Tudják azt is, mi a teendő, ha egy kívánságunkkal eltüntetjük egy utált osztálytársunkat, aki folyton piszkál; vagy ha átkerülünk egy párhuzamos dimenzióba, ahol a szobrok… nos, teszik a dolgukat, de nem szobroznak, annyi biztos.
Egy ilyen, a szemünk elől máskülönben rejtve lévő világban pedig sok olyasmire is fény derülhet, ami a szemünk előtt valóban rejtve van – néha láthatóan, csak mi nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róla. Például, hogy a szobroknak is vannak érzéseik; de ha más nem, a készítőiknek biztosan, és kit ne szomorítana el az, ha az alkotását, amit oly nagy gonddal készített el, elcsúfítják, megrongálják? Vagy az átlagtól eltérően viselkedő embertársaink, akikről nem is sejtjük, miért viselkednek úgy, ahogyan. Talán nem tehetnek róla, talán ők úgy mások, ahogyan az számunkra elképzelhetetlen: hogy nem is gondolnánk, milyen nagy erőfeszítésükbe kerül egyáltalán megpróbálni, hogy beilleszkedjenek a társadalomba; és ha ők megpróbálják, mi is megtehetjük, hogy kicsit több figyelemmel, türelemmel és főképp kedvességgel állunk hozzájuk. Vagy hogy ne támadjunk neki egyből a másiknak, hisz lehet, hogy tévedünk. Beszéljük inkább meg.
Egyszóval: nézzünk szét, és vegyük észre a világot, amelyben élünk. Erre világít rá ez a regény, betűkkel, elemlámpával, érzelmek és felfedezések sorával, kalandokkal. Illetve az együttérzésre.
De ez a történet messze nem ilyen komor. Említettem már, hogy tele van cuki kis apróságokkal? Bizony! Vagyis Kolodko Mihály miniszobraival. Tiszteletét teszi benne Főkukac, a kockásfülű nyúl, Skála Kópé, Yoda – és az erő máris velünk van, hogy kiszabaduljunk ebből a „merev, kőszívű” világból, és jóvá tegyük azt, amit elrontottunk, nem mellesleg megmentsük a szobrokat a pusztulástól.
Na, és a titkos alagutak! Az Andrássy-ház (Kodály Zoltán Emlékmúzeum) hátborzongatóan izgalmas mendemondái, amelyeknek azonnal utána is kerestem, tényleg megtörténtek-e, vagy csak kitalációk. MEGTÖRTÉNTEK! Csuda izgalmas! Együtt izgultam Bencével és barátaival, hogy vajon sikerrel járnak-e a titkos küldetésükkel.
Azon, hogy mit kívánnánk, ha az garantáltan teljesülne, mindannyian elgondolkodtunk már. Azon, hogy törődjünk magunk körül a világgal, azt hiszem, nincs mit gondolkodni. És ha így teszünk, ha figyelemmel, kíváncsisággal és együttérzéssel élünk, jó pár kívánságunk máris teljesül.
(Diana Soto: Kitka Bence Budapesten, Scolar Kiadó, Budapest, 2025, 240 oldal, 4990 Ft)
