Hírek

 

Krasznahorkai_meret_1.jpg 

 

NobelMobillal ünneplik Budapesten

Krasznahorkai Lászlót

 

Krasznahorkai László december 10-én veszi át az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, ez alkalomból indul útjára a NobelMobil 2025 című program – tájékoztatott a Magvető Kiadó.

 

A NobelMobil 2025 egy platós teherautó, amely december 10-én 24 óra alatt – reggel 6 órától másnap reggel 6 óráig – járja Budapest utcáit, 13 helyszínen megáll körülbelül egy órára. A jármű a két megálló közötti lassú haladásakor felvételről Krasznahorkai László saját felolvasásában a Mindig Homérosznak és a Háborús architektúrák szövege szólal meg.

Az előre meghirdetett megállókban a civil érdeklődők beléphetnek a jármű platóján kialakított térbe, ahol egy szék, egy asztal és egy nyitott könyv fogadja őket. A látogatók felolvashatnak egy-egy részletet Krasznahorkai László novemberben megjelent új regényéből, A magyar nemzet biztonsága című kötetből, és a kiválasztott részlet mellé – a lapszélre – felírhatják a nevüket.

A felolvasásról hangfelvétel, az akcióról fim készül. A közösen létrehozott, különleges utazó emlékkönyvet az eseményt követően a Magvető Kiadó eljuttatja az írónak.

A NobelMobil 2025 megvalósítását Krasznahorkai László életművét tisztelő művészek kezdeményezték, fő támogatóként és szervezőként a Magvető Kiadó állt az esemény mögé. A projekt szakmai koordinátorai Miklusicsák Aliz közösségi alkotóművész, valamint Dávid Ferenc szociológus.

Az akció részletei, a felolvasások helyszíneivel és időpontjaival az esemény honlapján (https://nobelmobil2025.com/) olvashatók.

 

(MTI)


Főoldal

2025. december 01.
Szakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Fekete Vince: Írta Székej Kocsárd verseiKiss Ottó: Születésnapom utánSzékely Csaba humoros átirataiBíró József versei
Kovács Dominik−Kovács Viktor: CsirkevészUtazás, pacal és egyéb állatságokSarnyai Benedek: geppettoGaraczi László: Miért nem írtam meg a szövegemet a Gyulai Humorfesztiválra?
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg