Tárca



Szabó Tibor
Szolip




Azt beszélik a kisvárosban, hogy Tari Dénes haldoklik. Hogy fancsali képpel kóborol az utcákon, mert fájdalmai vannak. Hogy lassan de biztosan felfalja belülről valami, attól feketedett le a feje is. Hogy ráhúzódott már az agyára, az viszi bele a furcsákba, amiket csinál. Biztos tumor. Sajnálkoznak, hogy így elhalványodik ez a jóravaló közkönyvtáros.

           Pedig nem. Nem tud róla legalábbis Tari Dénes. Talán csak a feketedésben némi való – nem jutott borotvához már egy hete, kedve se volt tulajdonképpen, ezért a hirtelen sötétedés, erős szőrök bújtak elő az arcából — erősek, őszek itt-ott. De különben minden úgy, mint korábban. Hajnaltól kiájulásig tartanak a napok, az olvasók se értetlenebbek, meg a pöttöm Váni Andika is a képes mesekönyvre tüsszenti az allergiáját minden délután, ahogy eddig is. Működik a világ.

          Bár egy halvány gyanú azért mégis. Ott lengedez a közkönyvtárosban egy ideje, néha erősebben érzi. Balsejtelem, hogy valami apróság mintha megváltozott volna. Mint a múltkor, reggel, ahogy félkómában vissza az ágyba a mosdóból, negyedóra szundi pluszban, arra pályázott, mert jó nagyon keddenként, és már be is takarózott újra, amikor feltűnt, amikor ébredt a felismerés, hogy a vécé máshol van, mint tegnap ilyenkor. Teljesen máshol. Nohát. Meg a szuszogás, az is meglepte. A nőé az ágy másik felében, ahogy egyenletes-halkan a levegőt, sose hallotta még így szuszogni, pedig már tizenöt éve hallgatja. Közelebb is hajolt akkor Tari Dénes, finom, gyümölcsös szag kúszott fel az orrába, olyan, amit korábban nem érzett. Megváltozott valami abban, aki mellette. Részletek. Más a neve, például. Felkönyökölt az ágyban Tari Dénes, úgy nézte valameddig a fiatal nőt. Ez azért eléggé furcsa, gondolta. Maradt is ott, könyökölve, borotválkozás helyett is a nőt nézegette inkább. De aztán csak el kellett indulnia a könyvtárba. A közkönyvtárosok ugyanis könyvtárban dolgoznak. Többnyire.

         Meg értelmetlen leveleket kap mostanában. Bedobálta őket a kukába eleinte, de aztán már ajánlva az ugyanaz, Város Bíróság, ügyrendi szám a sarokban, Beidézem Önt, szólította meg egy ismeretlen bíró Tari Dénest, és ő be is ment, persze, épp amikorra hívták, egy kicsike teremben mondta neki a taláros ember, hogy Kérdezem a felperest.
Felperes, gondolta Tari Dénes. Az ritka dolog. Hogy ő felperes legyen. És válaszolt az ősz bíró kérdéseire, mert mi mást lehet tenni egy ilyen helyzetben, meg különben is, Tari Dénest úgy nevelték, hogy ha kérdezik, akkor válaszoljon szépen. A házassági bontópert a következő tárgyalási napig bezárom, bólintott végül a taláros, Tari Dénes pedig már máshol járt akkor lélekben, egy interjút kellett befejeznie még aznap, és nyomdai levonaton ellenőrizni a piros meg kék bejegyzéseket, a kiadója küldte az utóbbit, hogy nagyon sürgősen, mert a gépek már forognak, most javíthat utoljára a könyvén, ha akar, ha tud. Visszanézett még az ajtóból a bíróra. Visszanézett az alperesre. Az utóbbi olyan ismerősnek tűnt. Látta már valahol ezt a nőt, ebben biztos volt Tari Dénes. De nem emlékezett, hogy hol. Semmire se emlékezett. Régi, gyerekkori képek futottak előtte élesen, kontúrokkal, részletgazdagon, de a tegnap üresen tátongott – a tegnapelőtt is. Az alperes kérdően mosolygott rá, Tari Dénes pedig nem értette, hogy most mit kellene csinálnia, úgyhogy csak annyit mondott illedelmesen, hogy Kezitcsókolom!, közben pedig azon törte a fejét erősen, hogy ki is az a mosolygós, akivel ő itten pereskedik.

         Megy magától a világ. Kilenckor kinyitják az olvasótermet, ötkor bezárják, vasárnap és szerdán egy internetes lapban csücsül a közkönyvtáros, szövegeket igazgat, szerzők után rohangászik, telefonon sürgeti a későket. Éjszakánként történeteket talál ki. Hosszú ideje minden ugyanúgy. Csak az a szuszogó nem fér a fejébe, az ágyában fekvő. Hogy vele most mi a helyzet. Esténként nézegeti. Titokban, miután elalszik. Meg reggel, mielőtt felébred. Megszokja a gyümölcsös szagot, ami párolog a bőréből. Megjegyzi a nevét. Soha ne merj írni rólam!, mondja egy délelőtt az a megjegyzett nevű. Elszántság van a hangjában, erő, önérzet. És Tari Dénes nem akar vele vitatkozni, úgyhogy bólint, Ígérem, válaszolja, aztán magához öleli a másikat, és már végképp nem tudja eldönteni, hogy megváltozott-e valami, vagy ezzel a nővel él tizenöt éve. De nem gondolkodhat sokáig. Mert apró tüske a tudatban, akadás, tik lesz egyszerre, soha nem merj írni rólam, morzsolgatja Tari Dénes a szavakat magában, a ritmusa tetszik a mondatnak, a hangja, a kígyós susogás az elején, meg a fenyegető morgás a végén,  jó lesz ez még valamire, gondolja a közkönyvtáros, és amikor a nő mögött becsukódik a fürdőszoba ajtaja, papírt keres, tollat. Muszáj lejegyezni. Mert mostanában mindent elfelejt. Mintha aludna folyton.






Kapcsolódó:

Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

2007. szeptember 24.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png