„A nagy fájdalmak / megmaradnak, / mint testben vándorló / puskagolyók.” Péter Erika versei. 

„Vitorlám zászlaján / lobognak a hiányjelek. // Fekete fátyol a tér. / Halott nélkül vagyok özvegy.” Csontos Márta versei. 

„Ütemet lopni máshonnan, behozni a határ értékeit. / Miért álmodom azt, hogy egyedül a régi lakásban. / Egyetlen otthonom van: a testem. Elfárad, lemerül, lecsúszik.” Hartay Csaba versei a Bárkából.

„de vajon miért rakott fészket bennem a hiány / a kiolthatatlan s miért hittem hogy érdemes / amikor tudtam hogy nincs fájdalmasabb / mint magányosnak lenni veled” - Oláh András versei a Bárkából. 

„Megfordult a szél. / Az utcák, a fák / mind visszafelé futnak. / Bármi történjék is, / én végigcsinálom veled.” Csillag Tamás versei a Bárkából.

„Most születik éppen a tágra / nyílt szemek retináin, s még alaktalan, / mint a gyermeksírás. Ti fehér / kendőkkel indultok feléje a virághullásszerű / örök havazásban.” Balázs K. Attila versei. 

„Azt élem, amiből vagyok. / Kiméri egymást fény és feketeség. / Nem tudom, a vállamra tett kéz / ugyanazé-e, aki egykor megszólított.” Turczi István versei a friss Bárka éléről. 

„A szerelem állaga szobahőmérsékleten optimális. / Ezen az sem változtat, ha néha gázláng fölé / helyezel egy kotyogót, hiszen a kávé nem tesz / tönkre családokat.” Beck Tamás versei. 

„így is lehet csinálni / élet halál akármi / fatolvajok medveszag / ezt a sört még iddsza meg” - Lövétei Lázár László verse a Bárkából. 

„de ki gondolta volna / hogy egy pillanat-morzsolta / igenbe kapaszkodik éveken át / s a kimondatlan nemek árnyéka / ráhasal életére és agyonnyomja” - Lárai Eszter versei.