Versek

 

 Tat__r_S__ndor.jpg

 

Tatár Sándor

 

…csak a madarak…

 

                                    Hát… Sötétül a szemhatár.
                                    Új héják szárnya vijjog(!!).
                                    A jövő hőse nem tatár –
                                    rajta van már a billog:

                                    szelíd magyarnak megmaradt;
                                    könyves-papucsos lúzer:
                                    lélek-kelése felfakadt,
                                    és szó-patchworkkel házal.

                                    Székek között a pad alatt
                                    (hát mije gurult szanaszét?!)
                                    hallgassák csak a madarak;
                                    legyen csak eszmék őre fönn!
                                    Itt dörmögött nektek ma még,
                                    holnap csak beszélőre jön.

 

 

„Ergo bibamus! – Ácsi!…”

 

                        Amikor az (lesz) a challenge, hogy miként érteted meg
                        a (hímnemű) férfigyógyásszal, hogy te nagyon is
                        belátod a telt hólyag üdvösségét,
                        úgymond megkövetelendő voltát
                        a diagnosztika szempontjából,      mi több:
                        lehetőségeid (kockázatvállalási takaród)
                        határain belül maximálisan igyekszel is
                        ezt a vizsgálati kelléket (feltételt) biztosítani:
                        határozottan többet mertél lefetyelni a reggeli
                        indulás előtt a szokottnál, míg ellenben
                        a heveny vizelési ingert ignoráltad
                        – hanem hát lássa be: nem vedelhetsz nyakló nélkül
                        sem vizet, sem teát, és a sörtől se az árulkodó
                        szaga tart vissza (elsősorban),         ha egyszer épp azért
                        vagy most itt, a rendelőjében, és veted alá magad
                        az emberi méltóság érzését
                        nem kifejezetten az egekig srófoló (tbk. rektális) tortúrának,
                        mert mostanra mélyen beléd kódolódott a(z indokolatlannak
                        nem nevezhető) szorongás, hogyan is fogod ki( ki fogod?! )bírni
                        telt hólyaggal vagy akár csak annak (fiziológiailag
                        nem föltétlenül megalapozott) érzetével
                        a következő megváltóhely[iség]ig
                        nos, ha ez (lett) a próbatétel (siker esetén: a diadal),
                        akkor megállapíthatod magadban:
                        lehengerített lágyan ringatózó gumimatracáról
                        a hamvasság kora.
                        „Ifjúságom zászlói úszva, lassan,
                         röpüljetek az ünnepi magasban.”
*



* Kosztolányi. Neki, mondjuk, (ekkor már) gégerákja volt.

 

Megjelent a Bárka 2018/4-es számában.


Főoldal

2018. szeptember 18.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png