Csillag Tamás
A hanyatlás kiteljesedése
Nem tudom, mi betegít jobban,
kő, bogár, vagy a gyerekkor
megromlott fügéi.
Itt áll az ágy,
az asztal, a tévé,
egy szorított szájú
haza megtévesztő
mosolygödrében.
Itt állsz te is,
s itt állok én.
A felnőttek suttognak valamiről
A felnőttek suttognak valamiről,
csak a fiam meg ne hallja,
csak a fiam meg ne tudja,
mert nem tudnám elmagyarázni neki,
a fekete lyukat el tudom,
vagy a játszó homokjába ejtett borosüveget,
a felnőttek suttognak
valamiről,
a kondenzcsíkot el tudom,
a gyerekkor édes fügéit
és a szarvasbogarat is,
de ezt félek hangosan kimondani,
körbeállnak minket a jegenyék,
ezek a hülye fák, nekem meg újra meg kellene
tanulnom beszélni, hogy elmagyarázhassam
végre, miről suttognak a felnőttek,
de én is csak suttogni tudok,
szemem sarkában mindenhol árulást látok,
villanó szemeket a nyárfalombba,
a sarki mogyorófákba pedig
apámtól örökölt babonákat.
A felnőttek suttognak valamiről,
s mintha megtámadna a szél,
s mintha mondani akarna valamit,
szemembe vágni valamit a kövekről, a hülye fákról,
a kifordított kukatárolókról, s egy részvétlen országról,
ami a nyárfák hópihéi mögött van.
Budapest
A délután hanyatt esett bogár,
a körúton sörszag s benzingőz remeg.
Tűnődve figyelik az agóniát
a kóbor, nagyvárosi kísértetek.
Mintha formalinból lenne a fény is,
végsőt tátognak a pórusok, a rések.
A tömbházak homlokcsontja lázas,
okádni lenne jó, s nem is vagyok részeg.
Pillecukor
Először elfeleztem a pillecukrot,
két egyenlő rész volt,
az enyém gyorsan elfogyott.
Anya úgyis nekem adta volna az övét.
Emlékszem a szemére, azt mondta, nem baj,
de azt nem kellett volna megenni,
mert emléknek szánta, ami olyan lehetett volna,
mint az elkóborolt nyarak, amikre
évek múlva is jó visszaemlékezni.
Az őszinteség tengelyében álltam,
s arra kért, ne haragudjak, jövőre lesz torta
és lehet, apa is jönni fog.
Aztán odakint egész éjjel ugattak a kutyák,
s én féltem, hogy egyszer anya is elfogy reggelre.
Megjelent a Bárka 2018/5-ös számában.
