Gömöri György
Apámmal Zágrábban
Apámmal egyszer
egy zágrábi szállodában
töltöttünk egy estét. Pálinkát
ittunk, és ő halkan énekelgetett.
Még nem volt hatvanéves, de úgy
láttam, beletörődött sorsába.
Megalkuvásos karrierjébe. Elmondta,
hogy süketül, és hogy kamaszkorú öcsémmel
baj van az iskolában, kérte, törődjek
Andrással, bár ez kicsit nehéz volt
Angliából. Mint egy háló, ránk borult
egy olyan szomorúság, amit még
a jó szilvapálinka sem tudott megbontani.
Naprakész panaszaim
Már Munkácsot lövi az orosz.
Teheti, hisz van rakétája.
Egy kis nép nem oszt és nem szoroz,
bár messzire elhallik jajgatása.
Meddig, vajon meddig tart még ez a harc,
amit megint egy területért vívnak?
Drónvédelmi a sarc,
az eszméért, mit Európának hívnak.
Önkínzás már a híreket figyelni:
földrengés, árvíz, erdőtűz szorongat.
Családját-féltőt nem nyugtatja semmi:
egyre forróbb időt ígér a vaksi holnap.
Megjelent a Bárka 2026/1-es számában.
