A 100 éves Nyugat magvas tanulmányokban, emlékező műsorokban elevenedik meg a mai irodalomkedvelő olvasók előtt, Nyugat-számot ad ki némelyik folyóirat, írók játsszák el nyugatos elődeik szerepét tévében, rádióban,  fölolvasások lesznek nyugatos szerzőktől, még a teljesen elfeledett Juhász Gyula-regény, az  Orbán lelke is  föléled a rádióban, igen kitűnő előadásban. Sőt, a napokban egy szegedi általános iskola tanulói a patinás Somogyi-könyvtár egyik filiáléjában Nyugat-műsort játszottak lelkesen, értőn, szép beszéddel.

            Talán nem szentségtörés lesz az, ahogyan itt én is megemlékezem ennek a példafolyóiratnak (irodalomtörténeti búvárlásaim Bibliájának) történetéről. Ez pedig nem lesz más, mint a Nyugat hirdetéseinek szemlézése (e hely, idő szerint persze csak madártávlatból). Ez a folyóirat a megjelenése pillanatától kezdve bőséggel közölt  hirdetéseket, valószínű, hogy a nagy támogatók (Hatvany Lajos, Chorin Ferenc és mások ) pénze mellett a Nyugatot nem az előfizetők, nem a könyvkiadója, hanem a hirdetők pénze tartotta fönn. Föltűnő, hogy borítójának mind a négy oldalán, első utolsó lapjain milyen bőséggel közli a gazdag ajánlatokat, melyek a Palma kaucsog saroktól a Franck kávépótlóig terjednek. Van néhány évfolyama a húszas években (például 1927-ben), amikor a borító négy oldala mellett 16 oldal hirdetést közöl a folyóirat. Természetesen  közli a Nyugat-kiadó könyveinek címét, beszerezhetőségi föltételeit, de közöl minden más kiadói, könyvterjesztői, nyomdai, kölcsönkönyvtári ajánlatot is. Üzletről van szó, nem zárkózik el például Rákosi Jenő 12 kötetes életműkiadásának vagy Tormay  Cécile könyveinek ilyen propagálástól sem. A Nyugat könyvhirdetéseiből meg lehetne írni a korabeli világirodalom magyar jelenlétét, az ízlésnek, a fordításnak, az olvasói igénynek a milyenségét. De a hirdetések jelezik az irodalom, az írás technikai föltételeinek változását is. Például a töltőtoll-ajánlatokat: „Az új, szabadalmazott Moster Penkala töltőtoll a tinta kiömlését megakadályozza még helytelen tartás esetén is.” A Remington írógép ugyan a leggyakoribb hirdető, de ott van mellette a versenytárs, az Underwood, mely „meghódította a világot, látható írású írógép”, és egy Napóleon-képpel hirdeti magát. (Vajon milyen lehetett az az írógép, amelyik nem volt látható írású?) 
            Az ipari hirdetések komor, vaskos betűs megjelenései (például a Rába Waggon- és Gépgyár Rt. ) mellett könnyed és kicsit nagyzoló szövegekkel ott vannak a láthatón kisiparos, kiskereskedő, orvosi ajánlatok és ott vannak a füllentős, túlzó ajánlatok is, melyeket nyilván a szerkesztőség soha nem ellenőrzött, a kiadóhivatal pedig a bevétel érdekében szemet hunyt fölöttük. Az a gyanúm, hogy ez a félig merkantilista (haszonleső) réteg, félig értelmiségi igényű foglakozásokat űző csoport volt a Nyugat olvasója is kisebb részben.
            A húszas évek egyik legcsábítóbb ajánlata volt (a csodaszerek, hajnövesztők, már-már örök életet ígérő vadenecumok mellett) a rádió, melynek csöveit a Tungsram a Nyugatban(!) így ajánlotta 1927-ben:

Ezek a Báriumcső-legények,
Tungsram gyártmány valamennyi,
Csodás, mennyei hangú lények,
Ezek a Báriumcső-legények. 

A Tungsram gyárra hej, nagyon kevélyek,
Hírt s örömet hoznak nappal s éjszakán,
Amatőr gyönyörök ők és remények,
Ezek a Báriumcső-legények.

           A Nyugatnak ebben a számában (1927/1.) Illyés, Kassák és Erdélyi József versei olvashatók, a hirdetési klapancia és a költészet ugyanabban a folyóiratban van együtt. A legszorgosabb hirdető a Franck pótkávé volt, az török fiú és a kávédaráló képe hosszú évekig, szinte a Nyugat megszűnéséig látható a folyóiratnak hol az első, hol meg a hátsó borítóján. A Franck sem adta alább a „költészetnél”, 1927-ben versenyre kelt a Tungsram ismeretlen szerzőjével:

Négyszögletes skatulyára
Daráló van festve,
Nézd meg babám minden reggel,
Nézd meg minden este.
Skatulyának fölírása
Mindig arra intsen:
Mit ér a legdrágább kávé,
Ha benne FRANCK nincsen.  

           Máskor meg így kellemkedik  az ismeretlen szerző: 

Franck  kávénak nincsen párja,
A nagy világot bejárja. 

Pici piros alma borízű,
Franckkal főzött kávé jóízű.            

            Azt, hogy a hirdetések nem voltak mereven elzárva a folyóirat szerkesztői világától, egy ilyen kis hír is igazolja: 1911-ben egy hirdetés „a Nyugat olvasónak különös figyelmébe ajánlja Fái Géza úri szabó termeit”. Tehát a Nyugat mint firma szerepel a szabó hirdetésében.            
           Természetesen az ajánlatok nagy buzgalommal játszanak rá a magyar áru elsőbbségére, a magyar érzésre. Óva intenek a nemzetközi hamisítványoktól.
            Buzdítanak, hogy tanuljon meg tárogatózni minden magyar, valamely könyv nem hiányozhat egyetlen magyar könyvespolcáról sem, „a Szent István csokoládé minősége vetekszik bármelyik svájci csokoládé minőségével”. Van humoruk is, amikor nyilvánvalóan túlzásokkal és stiláris túltengéssel teszik meg az ajánlatot: 

„A jól terített asztalról nem hiányozhat a sörinyencek részére Fősör, Maláta, Pezsgő, Barna, s az Extra kiviteli Márciusi, Világos sörkülönlegesség, míg a nők, gyermekek, gyengélkedők részére a Nektár gyógytápsör. Ezek nélkül nincs lakoma.”

            1932-ben a Dorogi Brikett ajánlata ez: „Szénprimadonna, ragyogó, elegáns, varázsló, 6000 kalóriás hőt áraszt, dorogi diószén, házi tündér, kedves, bizalmas, meleg szívű, a magyar szenek boldogságszóró tündére”.           
          Természetesen sok a könyvhirdetés, a könyvkötők ajánlkozása, a kölcsönkönyvtárak versengése az olvasókért. A harmincas években Nagy Lajos is hirdeti a Nyugatban a kölcsönzőjét, és hirdeti Diener-Dénes József is, a jeles újságíró, művészettörténész és társadalomtudós, aki nem egyszerűen csak kölcsönöz (vidékre is!), hanem kívánatra információt ad a könyv tartalmáról is.           
             Vannak árulkodó hirdetések is, például a Nyugat kiadó 1921-ben ajánlja az 1910-es, 1911-es, 12-es, 20-as évek teljes évfolyamait, 1927-ben az 1919-től 25-ig tartó évfolyamokat megvételre, ami azt jelenti, hogy ezek a megjelenésük idejében nem keltek el.          
            A könyvkiadók, nyomdák szorgos hirdetők a Nyugatban. Ha már a csabai Bárka internetes lapján beszélek minderről, hadd említsem meg Kner Izidor hirdetését: „Könyvbarátok! Akik kiadványaimra vonatkozó közleményeim rendszeres, díjtalan megküldését óhajtják, közöljék a címüket haladéktalanul cégemmel.” (1921.okt.16.). Ugyanő az 1923. febr. 1-én megjelent számban: „kiadványaim előkelő, tiszta irodalmi szempontok szerint összeválogatott tartalmuknál, valamint páratlanul művészi, eredeti, magyaros kiállításuknál fogva, a legszebb magyar könyvek sorába tartoznak, s melegen ajánlom őket minden igazi könyvbarát jóindulatába. Gyoma, 1923. Jan. 1. Kner Izidor könyvnyomtató.” (Ebben az önminősítésben nincsen semmi túlzás.)        
           A kiadó, vagy talán néha maguk a szerkesztők is beleírtak egy-egy könyv hirdetési ajánlásába. Itt sem kerülik el a túlzásokat, de van számos hirdetés, ahol az irodalomértő keze nyoma látszik. Furcsa, mikor a Nyugatban (ha nem is a fő laptesten) egy névtelen valakinek a kötetéről ilyen bugyuta szöveg olvasható: „Büky György: Kótázik a mámor. Verses könyv. Büky Györgynek ez már a harmadik könyve és első két könyvének őszinte, meleg és feltűnést keltő folytatása után következtetve a harmadik könyv talán még nagyobb erővel hat. Egészen modern ember, újszerű köntösben ad elő új, merész gondolatokat. Erős kezű ember dolgozik itten, kemény és bronzszerű formákat. Néha azonban megszólal ajkán a nagy, férfias szerelem lágysága, odaadása és izzó szenvedélye.” (Mintha Karinthy irodalmi paródiáját idézné meg a kiadó ezzel a szöveggel.) 
            Vannak könyvajánlások, melyeket úgy írnak, hogy látszik, maga a kiadó sem hiszi, amit leírt: „Ne menjen el Párizsba, amíg nem olvasta Orbók Attila nagyszerű könyvét, amelynek címe Páris élete… aki ezzel a könyvvel megy Párisba, egy hét alatt annyit lát, amennyit más három hónap alatt.”
           A Káldor Kiadó 1932-ben így áradozik Joseph Rot: Hiób című könyvéről: „Egy csodálatos könyv egy csodálatos embertől. Semmiféle más könyvvel, amely az utóbbi években megjelent, össze nem hasonlítható.” 
           De Tamási Áron sem ússza meg a dicséretnek ezt a kétes kitüntetését, az Ábel három kötetének megjelenésekor  (1937-ben) a Nyugat-hirdetése így ajánlja: 

„Az erdélyi rengeteg világától az amerikai felhőkarcolókig hordozzák ezek  a regények a székely legényt, hogy ez végül is boldogan ismerje fel a legjobb otthon élményét.” ( Bizony a Tamási-regényekben nem ezt ismeri föl Ábel.)

         Veres Péter: Számadás című művének ajánlása ez: „Egy rendkívüli embernek az önerejéből, saját belső sugallata folytán kultúremberré vált földművesnek csodálatos, izgalmas küzdelmekkel teli önéletrajzi regénye. Minden falukutató és szociográfiai munkánál jellemzőbb, mert ez maga az élet…” (1936)
          (Nem hiszem, hogy a szerző nagy egyetértéssel olvashatta ezt az ajánlást, a puritanizmusától idegen stílushabzásra nagyon fintoroghatott.)
          Illyés: Puszták népe című kötetét ugyanekkor úgy hirdetik, hogy „ez az a könyv, amelyről mindenki beszél.”
          Még egyet idézek, kedves szerzőm, Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről című regényét is hirdetik a Nyugatban, a hirdetés írója Móra stílusát igyekszik utánozni, amiből kissé képzavaros szöveg alakul ki. „Ebben a világhírű regényben, amelynek idegen nyelvű fordításai diadalmasan járták be az egész művelt világot, Móra Ferenc a Magyar Alföld külsőleg szelíd, de mély, nagy válságokat rejtő lelki képét igazolta, amely felett békésen hullámzik a búzatenger.” (1936)
           Az 1919-es év novemberi első számban is van egy árulkodó hirdetés, a Hangszer-Otthon köztársasági gramofonja, nyilván még a Károlyi-forradalom alatt keresztelték át ezt a  szórakoztató eszközt köztársaságira, de sem a szerkesztők, sem a nyomda nem vette észre, hogy már novemberben nem nagyon aktuális az ilyen firma. Ugyanennek a számnak címlapján jobbra fönn olvasható: Cenzurat. Avram. A Budapestet megszálló román csapatok katonai cenzúrájának kéznyoma.
           A Nyugat 1919. ápr. 6-i száma közli az Ady Endre szobrára és Kaffka Margit síremlékére érkezett pénzadományozók névsorát és összegét. Tanulságos névsor, nem is a kortársak neve itt a fontos, hanem az iskoláké a tanulóké, akik  mindkét író emlékének megörökítésére adakoztak. Jelzi ez a buzgalom a kortárs irodalom hatását, azt, hogy milyen mélységben volt jelen a maga idejében a társadalomban. Békéscsabai vonatkozása is van a listának, Ady síremlékére:

„Egy zártkörű Ady-délután eredménye (Békéscsaba) 300 korona.” 

          Nem én találom ki itt, hogy a hirdetés korjellemző, kortörténeti dokumentum, régi újságok, folyóiratok hirdetései  néha többet árulnak el korukról, mint az emlékiratok vagy a szociográfiai munkák, bennük van a történelem kicsi, de jellemző adagokban. Egy magas irodalmi mércéjű folyóirat hirdetései néha ellentétben vannak esztétikai igényességével, de egymás mellett, egy borítóba bezárva együttesen tudósítanak arról a világról, amelyben az egyik rászorult a másikra, hogy létezhessen.