Hírek
Fejléc

Ilia Mihály
Akik elmentek, 

    a barátaim voltak. Nehéz úgy gondolni Lázár Ervinre, Nagy Gáspárra, hogy már nincsenek, művük csak olvasóban újul meg, a szerző kezevonása majd hiányzik mellőlük, és nem  lesz új elbeszélés, új vers a folyóiratokban tőlük. Amikor ezt írom, látom a gépen, hogy  január 20-án Beke György elhunyt Budapesten. Beke György sem fedezi föl már számunkra Erdély új s új tájait, s nem kell már álnévvel rejtőznie, hogy a hatalom ne fedezze föl és ne büntesse.

     Az első író, akinek haláláról értesültem, Móricz Zsigmond volt. Tápén az elemi népiskolában 1942. szeptemberének első napján a tanító úr azt mondta, hogy meghalt Móricz Zsigmond, aki rólatok is írt. Ami igaz is volt, csak később olvastam Móricz Zsigmond Rózsa Sándorról szóló regényét, amelyben az egyik fejezetnek ez a címe: Tápén. Móricz személyesen gyűjtött a regényéhez anyagot a szülőfalumban, Bálint Sándor, az én későbbi néprajzos professzorom kalauzolta az írót. Így hát a Nyugat első nemzedékének kihajózásáról már nyolcéves koromban tudomást vettem.

    Azután a Nyugat második és harmadik nemzedékének eltávozásáról is, közöttük már többen voltak, akiknek kézfogására büszke lehettem, sőt akiknek írásait közölhettem, amikor szerkesztőként is vitézkedtem. Fájt távozásuk, mert biztonságot adott létük, bölcsességük, sokszor baráti segítségük is, tanácsuk is adomány volt az irodalmi kalandozásokban. És érezhettem bennük a magyar irodalom folytonosságát / az illyési kézfogások száz évre visszafelé is ható erejét.

   A személyes fájdalom aztán a kortársak, a tanítványok, az egykor kéziratokat hozó fiatal szerzők eltávozásával nőtt meg bennem. Kivonulásukat már nem az élet természetes rendjének tudomásulvétele kíséri, hanem a bús csapathoz társulnia akaró szándék: megyünk veletek. A veszteség nagyon személyes lett, nagyon közeli, már nem irodalmi csupán a gondolat, ami hozzájuk csapódik, hanem fájdalmasan magunkra hulló, mint amikor a tápéi temetőben a nekünk oly kedveseket temetjük, és fölhangzik a Ments meg engem, Uram, a Körülfog a fájdalom gyászének, és fölzokognak az asszonyok ezekre a szavakra. Ha nem is sírunk most hangosan, befelé nyeljük a fájdalom szavait, némasággal gyászolunk.




Főlap

2007. január 22.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Könyvfesztivál, 2018 Könyvet a szórványba! Sayfo Omar és sikerregénye Békéscsabán Így gondozd a kultúrádat!
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Pécsi Györgyi tárcái
Versek
Zalán Tibor verseiMarkó Béla: KérésBirtalan Ferenc verseiBogdán László Vaszilij Bogdanov-versei
Prózák
Darvasi László: Akik áttáncolják a háborútHartay Csaba novelláiPataki Tamás: HungarooptimizmusHálára kötelezett emberek
Kritikák
Világunk takargatnivaló darabjaMándy-portré és korrajz egyszerrePusztulás gyerekszemmelCélia, avagy a nem létező főhős
Esszék, tanulmányok
A kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásaiAz örök ritornellA Bárka-díjasok (és antológiájuk)
Drámák
Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓ
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA