Antal Balázs
vasúti bűnbánó ének
istenem mennyit vártam állomásaidon
lepattant szögletein egy vagy két országnak
szakadt vénjeid csavargóid kéregető gyerekeid között
Ladányban Miskolcon Váradon Kolozsváron
csatlakozás átszállás késés örök bermudájában
elveszetten kóvályogva zengő ércsínpárok között
ahol a hangosbemondó tereli szolganyáját
leköpdösött peronok éjfekete földjén
rozsdás vakvágányok mezején
lógattam a fejem a csikkavarba nézve
nadrágszíjam táskám pántját mosdók piszoárjába
még törökbudis rettenetben is jártam a csíki állomáson
és Brassóban ahol a vonat a tetőről indul
mennyit ittam híg cukros tűzforró kávékat papírpohárból
restik füstös büdösében szétizzadt ruhában
rágtam leveles tésztát átázott zsírpapírból ízetlen töltelékkel
és ültem utána koszos kézzel vagy álltam órákon át
hányszor oktattak ki vad kalauzaid uram
hányszor röhögtek hogy milyen hülye vagyok
mikor először utaztam arra amerre ők napjában négyszer
nem értették mit kérdezek nem értettem mért nem
bizony sokszor nem tudtam merre van az arra amit mondtak
és még ha el is értem valamit valahogy
azzal szálltam fel és utaztam tovább magamban
hogy már megint mennyire megaláztak
Püspökladány Miskolc Várad Kolozsvár Ózd
napok csúsztak ki életemből a késésekkel
és évek az idegességgel hogy elérem-e az erdélyi vonatot
és hogyha elértem és hogyha nem értem el
ez se az se hatott meg senkit
se hőségben se esőben se sűrű hóhullásban se ködben
csak az ha rossz jegyet mutattam
mert éjféltől négyig szólót adtak ki pedig olyankor vonat sincs
most meg dél van
figyeltem volna oda jobban
mert én nem figyeltem oda mint ahogy megtudtam
uram ki küldtél vonat utasának
látod bennem a türelem mégiscsak elfáradt
és megtanultam végül vezetni is
amit már nem hittem magamról és más se hitte rólam
azóta uram vonaton alig voltam
pedig láttam róla őzeket fázni a szántáson
bezárt cukorgyárat a ködben
hideglelésesen hittem
hogy az a világ legvége de nem nem
még annál is volt jobb sokkal
szűk alagút Szarvaskőnél vízeséses sziklafalak Révnél
messzeszökő horizont a hegy pereméről Sztánán
a lóvészi viadukt alatti táj az emeletes kocsi magasából
odaküldtél más utasaid közé
egy legyek én is
teremtett utaidon a teremtésből kifelé
aludtam az éjjeli székely körvasúton magamra zárva a fülkét
hogy ne legyen útitársam
de bejött úgy is
fülembe dugtam a hallgatót hogy ne halljam útitársam
de túlbeszélte
újságba temetkeztem hogy ne kelljen látnom
de leöntötte sörrel
nem káromkodtam uram
legfeljebb magamban
összeszorított fogakkal szidtalak
még azt is megbántam
és jött a közmondásos cigány gyerek az égből
hogy elkérje a telefont csak egyetlen hívásra
és jöttek a motyogó férfiak öregasszonyok összeszart ruhában
foguk közt szűrve a szót vagy nyálas ajkuk között
ha foguk se volt nekem a mindenségnek
de nem értette egyikünk se se én se a mindenség
ők meg csak mondták és mondták
és jöttek a süketnémáid a kulcstartóikkal
most majdnem azt írtam hogy ők legalább nem beszéltek
és ez szép példa magamról
mert bennem olyankor nem mozdult meg semmi
csak hogy hagyjanak engem békén
nehogy ideüljenek mellém
menjenek el már innen
mert én is kiszolgáltatottnak éreztem ott magam
mintha túlutaztam volna az ismerős biztonságon
a bizonytalanba ahova különben én akartam menni
de indulás után meg már csak túllenni
túl az úton az utazáson és a visszaúton
a határon és az átszálláson
és a meddő a meddő a meddő várakozáson
amit nem spóroltál ki az én életemből uram
és nem spóroltad ki a cipzárba szorult kabátot
ami alatt a nemzetközi jegy lapult
és én elővettem a bicskám
és a kivágott esőkabátot hordom azóta is
hogy emlékeztessen eddigi életem háromnegyedére
amikor utasod voltam uram
ha mindazt az ideget összeadnám
ha mindazt a feszültséget
ha mindazt a félelmet
ha mindazt a megaláztatást
magamban kellett elrendeznem mindent
elhiheted nem ment könnyen
hogyha egyáltalán ment valahogy
mert még mindig nem tudom sikerült-e
mikor a gyerekeimet viszem hogy utazzanak tenálad
ők folytassák amit én befejeztem
ma is összerándul a lelkem
ha hallom ahogy a hangosbemondó tereli szolganyáját
leköpött peronok éjfekete földjén
közönyös vágányok zúzottkő mezején
mozdonyok szerelvények mellékvágányok
kocsifordítók felsővezetékszakadások kisiklások
biztosítóberendezés-meghibásodások
leeresztett sorompók és meghibásodott fénysorompók
meg a mindenféle jelzés nélküli andráskeresztek
vonzanak húznak magukhoz amerre csak járok
míg valahol egyszer majd az autómmal keresztben meg nem állok
és megvárom legvégső robogó kegyetlen szerelvényedet uram
hátha akkor egyszer az nem késik
Megjelent a Bárka 2025/6-os számában.
