Tompa Gábor
A régi lemez
Rendszerváltás avagy személycsere?
Hámozgatom a múlt hazug meséit,
hisz igazságra régen nincs esély itt,
hol minden álhír fellép ellene,
s ha szólni mersz, hogy másképp kellene,
lenáciznak és rugdosnák veséid,
vagy vért fröcsögve minden hírt epésít
a propaganda gyilkos szelleme.
A pénzmalom már mindenkit felőröl,
ha hitben élsz, lelőnek egy tetőről,
s a sírgödör neve: történelem.
Mert uralkodni mindenek felett
az ember legfőbb vágya, s elveszett
a tiszta szív s a méltó értelem.
Lomtalanítás
A körúton hatalmas kupacokban
hever az életünk fölöslege.
Jólét-szikra, mely összkomfortra lobban,
mielőtt végképp romba döntene.
Polcok, székek és háztartási cikkek
stornózzák múltunk szakadatlanul.
Csak rajtunk múlott, hogy ez újra így lett,
az idő-résbe üresség szorul.
Bent és kint egyszersmind emlékezünk
és felejtünk. Cipelhetjük a terhet
tovább, amíg a tárgyak lelke ellep
s az üres térben kérdőn int kezünk.
Egy perc szabadság ámításnak és
elölről kezdődhet a költözés.
Evidencia
Nem tagadhatod Isten létezését,
ha zenélsz. Hangjegyek, mint angyalok,
megszállják rendre zsongó tudatod,
s az egyensúlyhoz sorra ott a mérték,
harmónia, ütem a szívnek, érzék-
szerveknek, hiszen önmagad adod
teljességgel, nincs más gondolatod,
csak, hogy lelkeddel s testeddel is hétrét
görnyedve s játszva legyőzd a halált.
Az emberrengetegben megtalált
a Mindenható, s kiemelt a tömbből
hogy ezt a hangzavart, mely égre bömböl,
csenddé varázsold, majd egy égi jelre,
áraszd ki szent zenéd a végtelenbe.
Idő-járás
Nincsenek jó híreink ma sem. Nem jön
Gábriel, hogy bejelentse Jézus
eljövetelét. Talán már nyugdíjas. Vagy
fél a Földre szállni. Lehet, hogy itt járt,
de a sok radar, megfigyelő kamera,
riasztó-rendszer, titkosszolgálati szatelit
nem érzékelte jelenlétét. Túl alacsonyan
repült. Azaz túl magasan. A szív
tájékán. De a szívünk már elfásult, nem
fogja fel az örömhírt. Nem segíti őt a
szem, amely csak lefelé néz, képernyők
rideg labirintusába, kerül minden
tekintetet, nincs már számára
függőleges irány. A kertben ülve
figyelem a beteg, megfeketedett
diókat, amint időnek előtte
földre hullnak, tehetetlenül. A lélek lassan
megkövül, mint világégések
elszenesedett maradványa. Aztán újra
elered a drónos eső.
Megjelent a Bárka 2025/6-os számában.
